vasárnap, október 26, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Németh Zsolt büszkén vállalta, hogy a Patrióták pártcsalád atlantista

A fideszes országgyűlési képviselő kijelentette, hogy az új frakciójukban, a  Patriótákban közös nevező az atlantizmus. Meglepő kijelentés, főleg annak fényében, hogy évek óta közelednek a keleti országokhoz és szavakban rendszeresen elutasítják Ukrajna támogatását – derült ki a Magyar Jelen cikkéből.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

„Háború és béke – Kül- és biztonságpolitikai korszakváltás határán” – ezzel a címmel tartottak kerekasztal beszélgetést, melyen mások mellett részt vett Németh Zsolt is.. A Külügyi Bizottság fideszes elnöke azzal kezdte a beszélgetést, hogy ma politikusokra lőnek rá, miközben az Európai Parlamentben figyelmen kívül hagyják a korábbi eljárási szabályokat. A Németh Zsolt ebben az időszakban felettébb indokoltnak tartja a kritikai gondolkodást, valamint a kooperáció értékének hangsúlyozását a konfrontációval szemben.

Atlantizmus és biztonságtudatosság

A kormánypárti politikus úgy látja, a kiút megtalálásában segíthet a politikai családok közötti párbeszéd.

Németh Zsolt kijelentette, a Patrióták pártcsaládjának alapítói között – amelynek a Fidesz is tagja, és a harmadik legerősebb frakció az Európai Parlamentben – közös nevező az atlantizmus és a biztonságtudatosság.

A politikus azt is hangsúlyozta, a béketörekvéseknek ki kell törniük az oroszbérencség vádjából és kordonjából. „Amikor békéről beszélünk, nem kapitulációra akarjuk rávenni Ukrajnát” – tette világossá a politikus, úgy vélekedve, hogy az ukránoknak nem dolgozik az idő, számukra az európai, demokratikus és szuverén jövő akkor lesz lehetséges, ha a lehető legrövidebb időn belül sikerül elérni a tűzszünetet.

Ingázni Amerika és Kína között

A globális erőviszonyokkal kapcsolatban arra mutatott rá Németh Zsolt, hogy a globális multipolaritás még odébb van, alapvetően kínai–amerikai bipolaritás látható. „Nyilvánvaló, hogy nem érdekünk a blokkosodás, ugyanakkor fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a blokkosodás csak az egyik folyamat, a másik, hogy egyre intenzívebb a kínai–amerikai egymásrautaltság és együttműködés” – húzta alá a Külügyi Bizottság elnöke, jelezve, meg kell találni a pillanatot, amikor akár az amerikai, akár a kínai viszonylatból a legtöbbet tudják kihozni.

Ekkora csicskák lennénk? A belgák elzavarták a zsidókat, nálunk játsszák a meccsüket

Jön az antiszemitizmus elleni stratégia

(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Tutsekezett meg szatellitpártozott egy sort Majdan Peti, mert fájtak neki Toroczkai szavai

„Magyar Péter talán azt vette magára, amikor a puhatestűekről...

A román soviniszták gyalázkodása miatt félbe kellett szakítani a Csíkszereda meccsét

„Ez itt Románia!” – üzenték Csíkszeredában a gyűlölködő románok....

Orbán Viktort és Semjén Zsoltot fogadja XIV. Leó pápa

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes társaságában látogatást...

Walkie-talkijával mérték be a meggyilkolt jemeni vezérkari főnököt a cionisták?

Mint arról beszámoltunk, Izrael megölte a jemeni vezérkari főnököt....

A Vörös Hadsereg katonáit éltette Csintalan Sándor

Október 23-a után egy nappal, Csintalan Sándor kifejtette, hogy...

Kategóriák

Háromszorosára növekedett a veleszületett szifilisz eseteinek száma Magyarországon

Magyar STI Társaság friss adataiból kiderült, hogy egy év...

Migrációellenes tüntetést lehetetlenített el a szerb kormány – Letartóztatták a szervezőt

Nemrégiben letartóztatták, Damnjan Kneževićet, a Народна Патрола (Népi Őrjárat)...

Az ügyészség súlyosításért fellebezett Posta Imréék ügyében

Posta Imréék ügy továbbra is tart, mint kiderült, az...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55