A szamuráj mentalitást, leginkább a bushido, vagyis a „harcos útja” határoz meg, mely mélyen gyökerezett az élet és halál kérdéséhez való sajátos hozzáállásukban. Misima Jukio Bevezetés a Hagakure szellemiségébe című műve tökéletes kezdés a szamurájok hozzáállásának megértéséhez, a cselekvéseik mögötti motivációk megértéséhez.
Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Döntés
Rájöttem, hogy a Busidó a halálban gyökerezik. Ha dönteni kell élet és halál között, az embernek habozás nélkül a halált kell választania; ez nem különösebben nehéz, csak légy eltökélt, és törj előre. Bár egyesek azt mondják: “Micsoda hiábavaló halál, ha az ember anélkül hal meg, hogy célját elérte volna” – az ilyen számító Busidó az öntelt, ószakai kereskedőkre jellemző. Élet vagy halál – ennek szorításában alig lehetünk biztosak abban, hogy a helyeset választjuk. Persze mindenki az életet választja. Hajlamosak vagyunk rábeszélni magunkat arra, hogy valahogy életben maradjunk. De gyávaság, ha úgy maradunk életben, hogy igaz célunkat nem értük el. Ezt a döntő fontosságú kérdést meg kell fontolni. Ezzel szemben akkor sincs okunk a szégyenre, ha a halált választjuk, és meghalunk, mielőtt igaz célunkat megvalósítottuk volna, bár lehet, hogy halálunkat mások esetleg hiábavalónak és esztelennek tartják. Ez a szamuráj útjának lényege. Aki bármely pillanatban számít a halálra, minden reggel és este kész meghalni, az magáévá teszi a szamuráj útját, és ezáltal képes lesz egész életében hiba nélkül szolgálni urát. (Első könyv)
“Aki bármely pillanatban számít a halálra, minden reggel és este kész meghalni, az magáévá teszi a szamuráj útját”
– ez az új filozófia, amelyet Dzsócsó felfedezett. Ha valaki szívében ott hordozza a halált és arra gondol, hogy bármikor is jön el az ő ideje, készen áll a halálra, akkor nem tud hibásan cselekedni. Dzsócsó szerint azért történhet meg, hogy valaki cselekszik, mert nem hajlandó meghalni a megfelelő pillanatban. A megfelelő pillanat azonban nem túl gyakran érkezik el. Lehet, hogy életünk során csak egyszer érkezik el a lehetőség, hogy döntsünk élet és halál között. Gondoljunk magára Dzsócsóra: vajon milyen érzésekkel köszöntötte a halált, amikor annyi éven át tartó lemondás után rájött, hogy az mindenféle drámai hangulatot nélkülözve, ágyában ragadja el hatvanegy éves korában?
De Dzsócsót az önként elhatározott halál foglalkoztatta és nem a természetes elmúlás. Nem a betegség általi halálba való beletörődésről beszélt, hanem arról az elhatározásról, hogy az ember önkezével vet véget életének. A betegség általi halál a Természet műve míg az öngyilkosságnak az ember szabad akaratához van köze. És ha a szabad akarat megnyilvánulásának legmagasabb formája a szabad döntés a halálról, akkor Dzsócsó felteszi azt a kérdést, hogy mi is a szabad akarat? Most jön az a tipikus japán nézet, miszerint egyformán méltó dolog a csatamezőn elesni, és rituális öngyilkosságot elkövetni; az öngyilkosság pozitív fajtája, amelyet harakirinek hívnak, nem a kudarc jele, mint ahogyan azt nyugaton tartják, hanem a szabad akarat legvégső kifejeződése a becsület védelme érdekében. Dzsócsó a “halál” szón a szándékos halál melletti döntést érti, és nem számít, mennyire természetellenes helyzetről is van szó, amikor valaki áttör az őt szorongató erőkön és a halált választja, akkor szabad cselekvést hajt végre. Ez azonban egyértelműen a halálról alkotott idealizált kép, és Dzsócsó tökéletesen jól tudja, hogy a halál nem túl gyakran jelenik meg ilyen tiszta és egyszerű formában. A “halál egyenlő a szabadsággal” képlet a szamurájok eszményi törvénye. Olvasnunk kell a sorok között, hogy ráleljünk Dzsócsó mélyen gyökerező nihilizmusára: tudja, hogy a halál nem szükségszerűen ilyen.
A helyes erőfeszítés
Ha a gyakorlásod jó, előfordulhat, hogy büszkévé válsz rá. Amit csinálsz, az jó, de valami többlet adódik hozzá. A büszkeség a többlet. A helyes erőfeszítés a többlettől való megszabadulást jelenti.
Gyakorlásunkban az a legfontosabb, hogy az erőfeszítés helyes, vagyis tökéletes legyen. Helyesen irányított helyes erőfeszítésre van szükség. Ha az erőfeszítésed rossz irányba mutat, főleg ha nem tudsz erről, akkor az csalóka erőfeszítés. Gyakorlásunk során az erőfeszítésnek az elérés felől a nem-elérés felé kell irányulnia.
Amikor csinálsz valamit, általában el akarsz érni valamit, valamilyen eredményhez kötődsz. Az „eléréstől a nem-elérés felé” azt jelenti, hogy meg kell szabadulni az erőfeszítés szükségtelen és rossz következményeitől. Ha a nem-elérés szellemében csinálsz valamit, abban van valami jó. Tehát elég csak megtennünk valamit, minden különösebb erőfeszítés nélkül. Amikor valami különleges erőfeszítést teszel, hogy elérj valamit, akkor valami fölösleges, valami többlet is megjelenik. Szabadulj meg a többlettől! Ha a gyakorlásod jó, előfordulhat, hogy büszkévé válsz rá, anélkül hogy észrevennéd. Ez a büszkeség a többlet. Amit csinálsz, az jó, de valami többlet adódik hozzá. Tehát meg kell szabadulnod attól a valamitől, ami a többlet. Ez nagyon-nagyon fontos, de többnyire nem vagyunk elég érzékenyek, hogy észrevegyük, és rossz irányba megyünk.
Mivel mindannyian ugyanazt csináljuk, ugyanazt a hibát követjük el, ezért ezt nem vesszük észre. Sok hibát követünk el tehát, anélkül hogy észrevennénk, és problémákat okozunk egymásnak. Az ilyenfajta rossz erőfeszítést nevezzük “dharma-nyomta” vagy “gyakorlás-nyomta” erőfeszítésnek. Belegabalyodsz valamilyen elképzelésbe a gyakorlásról vagy elérésről, és nem tudsz kikeveredni belőle. Ha dualisztikus felfogásba bonyolódsz, az azt jelenti, hogy a gyakorlásod nem tiszta. Tisztaság alatt nem azt érjük, hogy valamit ki kell fényesíteni, vagy hogy valami piszkos dolgot megpróbálunk megtisztítani. Tisztaság alatt azt értjük, hogy a dolgok úgy vannak, ahogy vannak. Ha valamit hozzáteszünk, az tisztátalanság. Ha valami dualisztikussá válik, az nem tiszta. Ha azt gondolod, hogy a zazen gyakorlásától kapsz valamit, máris tisztátalan gyakorlásba bonyolódtál. Lehet azt mondani hogy van gyakorlás, és van megvilágosodás, de nem szabad, hogy rabul ejtsen ez a megállapítás. Ne szennyeződj be vele! Amikor zazent gyakorolsz, csak gyakorolj zazent. Amikor jön a megvilágosodás, akkor jön. Nem szabad ragaszkodni az eléréshez. A zazen valódi sajátossága mindig jelen van, még ha nem is vagy tudatában, tehát felejts el mindent, amit arról gondolsz, hogy esetleg mit nyertél általa. Csak csináld! A zazen jellege ki fogja fejezni magát, és akkor a tiéd lesz.
Meg szokták kérdezni, hogy mit jelent a haszon gondolata nélkül gyakorolni a zazent, s hogy milyen erőfeszítés kell az ilyen gyakorláshoz. A válasz: olyan erőfeszítés, amely megszabadítja a gyakorlást valamilyen többlettől. Ha valamilyen többletelképzelés jelenik meg, próbáld megállítani. Meg kell maradnod a tiszta gyakorlásnál. Ez a lényeg, amire az erőfeszítésedet irányítani kell.
Azt mondjuk, “hallani az egykezű tapsolás hangját”. A tapsolás hangjához általában két tenyér kell, és azt gondoljuk, hogy az egy kézzel tapsolás egyáltalán nem is ad hangot. Pedig valójában egy tenyér is ad hangot, még ha nem is halljuk. Ha két kézzel tapsolsz, hallhatod a hangot. De ha a hang nem létezne már, mielőtt tapsolsz, nem tudtad volna a hangot létrehozni. A hang létezik, mielőtt tapsolnál. Mivel van hang, létre tudod hozni és hallhatod. Mindenütt van hang. Csak gyakorolni kell, van hang. Ne próbáld meghallani. Ha nem figyelsz rá, a hang mindenütt jelen van. Mivel megpróbálod meghallgatni, néha van hang, néha nincs. Érted? Még ha nem is csinálsz semmit, a zazen jellege mindig jelen van. De ha megpróbálod megtalálni, megpróbálod látni a jelleget, akkor nincs jelleg.
A világban egyenként élsz, de mielőtt felvennéd egy emberi lény formáját, már létezel. Mindig létezik. Mindig itt vagyunk. Érted? Azt hiszed, hogy mikor megszülettél nem voltál itt. De hogyan lehetséges, hogy megjelensz a világban, ha nincs te? Azért tudsz megjelenni a világban, mert már itt vagy. Ugyanúgy valami, ami nem létezik, nem is tűnhet el. Vagy azért tud eltűnni, mert létezik. Azt gondolod, hogy amikor meghalsz, akkor eltűnsz, és nem létezel többé. De ha el is tűnsz, valami, ami nem létezik, nem válhat nem-létezővé. Ez a varázslat. Mi magunk sem tudjuk a világot elvarázsolni. A világ a saját maga varázslata. Ha valamit nézünk, el tud tűnni előlünk, de ha nem próbáljuk látni, akkor az a valami nem tud eltűnni. Azért tud eltűnni, mert nézed, de ha senki sem nézi, akkor hogyan tűnhet el bármi? Ha valaki figyel megszökhetsz előle, de ha senki sem figyel nem tudsz megszökni magad elől.
Ezért ne próbálj meg valami különöset látni. Ne próbálj elérni semmi különöset. Már minden megvan a a saját tisztaságodban. Ha megérted ezt a végső tényt, akkor nincs félelem. Persze lehetnek nehézségek, de nincs félelem. Ha az embernek úgy vannak nehézségei, hogy annak nincs tudatában, az az igazi nehézség. Nagyon magabiztosnak látszhat, azt hiheti, hogy helyes irányba vezető, nagy erőfeszítést tesz, de amit csinál, az tudtán kívül valójában a félelemből származik. Valami eltűnhet a számára. Ha viszont az erőfeszítést a helyes irányban teszed, akkor nem félsz attól, hogy elveszítesz valamit. Sőt, még ha rossz is az irány, de te tudatában vagy ennek, akkor nem leszel félrevezetve. Nincs mit elveszíteni. Csak a helyes gyakorlás állandó, tiszta jellege létezik.
Nőiesség
Jamamoto Cunetomo örökbefogadott fiának, Gonnodzsónak mondta… A fiatalemberek napjainkban hajlamosak a nőies viselkedésre. Manapság gyakran beszélnek a jó természetű, barátságos, előzékeny és kedves emberekről, akiket kiválóaknak tartanak. Ez mindenkit visszatart attól, hogy erőszakos és kellő képpen merész legyen vállalkozásaiban.
(Második könyv)
Manapság a “kellemes férfiak és a határozott nők” korát éljük. Akárhová is nézünk, sehol sincs hiány elbűvölő férfiakból. Olyan típusú férfiak vesznek körül bennünket, akik úriemberek, mindenki szereti őket, sohasem durvák. Természetük kompromisszumkereső, egyetértő, lelkük mélyén pedig hidegfejű megalkuvók. A Hagakure ezt hívja nőiességnek. A szépség nem azért van, hogy szeressenek bennünket. A szépség erőt sugall, a látszat kedvéért való, hogy ne veszítsük el tekintélyünket. Amikor azért próbálunk meg szépek lenni, hogy szeressenek bennünket, akkor elkezdődik az elnőiesedés. Ez a lélek kozmetikázása. Manapság, ebben a korban, amikor még a keserű gyógyszert is édes külsőbe burkolják, az emberek csak azt fogadják el, ami kellemes, könnyen megemészthető. Pedig ma is legalább akkora szükség van arra, hogy szembeszegüljünk a kor áramlataival, mint akkoriban.
Az EU-nak nem tetszik, mégis marad a halálbüntetés intézménye Japánban
Szamurájok és kamikazek között tekinthető meg elsőként Doma-Mikó István könyve
(Részlet Misia Jukio Bevezetés a Hagakure szellemiségébe)