kedd, október 21, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A Hezbollah ma is negyven rakétát küldött Izraelnek

Az izraeli hadsereg szerint csütörtökön negyven rakétát lőttek ki Libanonból Észak-Izraelre és a Golán-fennsíkra, egyelőre nem megerősített célpontokra. A támadást a Hezbollah vállalta magára.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Az Irán által támogatott síita, kereszténybarát szabadságharcos szervezet vasárnap egy észak-izraeli katonai központ ellen intézett légicsapást, amit a mostanihoz hasonlóan szintén iráni gyártmányú Falak-2 rakétákkal hajthattak végre. Szerdán több mint kétszáz rakétát lőhettek ki Libanonból Izraelre, a Hezbollah ezeknek egy részét az izraeli hadsereg dél-libanoni támadására „válaszul” magára vállalta.

Az IDF szerdán közölte, hogy egy keddi légicsapásban megölte a szabadságharcos szervezet egyik vezetőjét, Talib Sami Abdullát – akit a Hezbollah egyik legrangosabb dél-libanoni parancsnokaként tartottak számon.

A Hezbollah szerint csütörtökön hat izraeli katonai bázist vettek célba rakétákkal, három ellen pedig sikeresen hajtottak végre dróntámadást. A védelmi erők nem erősítették meg, hogy katonai célpontokat ért volna támadás, de közölték, hogy számos csapást sikeresen elhárítottak.

A Hezbollah tájékoztatása szerint viszont még egy hadianyag-gyárat is megsemmisítettek.

(Index nyomán Szent Korona Rádió)

Súlyos veszteséget szenvedett Izrael: oda egy csúcsmodern Hermes 900-as

Légicsapásban megölték a Hezbollah egyik magas rangú paracsnokát

Egyiptom és Libanon határán is felsorakozott az izraeli hadsereg

Legfrissebb

A hazafiak folytatják a jogi küzdelmet az LMBTQP-lobbi ellen

2019-es esemény miatt álltak ismét bíróság előtt a hazafiak:...

Hatásos volt a bojkott: Csődbe ment egy vegán kóser étteremlánc

Palesztinpárti aktivisták tartós bojkottkampánya következtében csődbe ment egy zsidó...

2026. január 1-től tilos orosz gázra importszerződést kötni az EU tagállamainak

Szijjártó Péter kijelentette, továbbra sincs szándékában Magyarországnak, hogy lemondjon...

Sugárhajtómű, nagyobb robbanófej – Továbbfejlesztették a Gerán drónokat

A Gerán drónok jelentős fejlesztéseken mentek keresztül, melyeket az...

Zavarodott elméjű asszonyt fosztott ki a két cigány nő a gödöllői vasútállomáson

Nem ez az első alkalom, hogy szellemileg, vagy fizikailag...

Kategóriák

A hazafiak folytatják a jogi küzdelmet az LMBTQP-lobbi ellen

2019-es esemény miatt álltak ismét bíróság előtt a hazafiak:...

Hatásos volt a bojkott: Csődbe ment egy vegán kóser étteremlánc

Palesztinpárti aktivisták tartós bojkottkampánya következtében csődbe ment egy zsidó...

2026. január 1-től tilos orosz gázra importszerződést kötni az EU tagállamainak

Szijjártó Péter kijelentette, továbbra sincs szándékában Magyarországnak, hogy lemondjon...

Sugárhajtómű, nagyobb robbanófej – Továbbfejlesztették a Gerán drónokat

A Gerán drónok jelentős fejlesztéseken mentek keresztül, melyeket az...

Az évtized lopása – történelmi jelentőségű koronaékszereket loptak el a Louvre-ból

Kilenc történelmi jelentőségű ékszert loptak el vasárnap a franciaországi...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55