A román parlament elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely május 14-ét a „Románia és Izrael közötti szolidaritás és barátság napjává” nyilvánította. 1948. május 14-ét általában Izrael, a zsidó állam megalapítása napjának tekintik.
Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Sokatmondó egybeesés, hogy amikor megalakult a zsidó állam, akkor Romániában a kommunista rezsim hatalma azonnal megszilárdult és hatalmas letartóztatási hullám vette kezdetét az értelmiség soraiban. Több, mint 10 ezer diákot tartóztattak le, merthogy a „szocializmus ellenségei” voltak.
A legtöbb diák 20 éve kapott, többségük 1952 után szabadult, néhányan viszont bebörtönözve maradtak egészen 1962 utánig, amikor a kommunista főtitkár Gheorghe Gheorghiu-Dej általános amnesztiát hirdetett.
Mielőtt szabadultak volna, néhány diák a Pitești börtönben kötött ki, amely a politikai másként gondolkodók legrettegettebb börtöne volt Romániában. 1949 és 1952 között a kommunista titkosrendőrség a börtönben lebonyolította a „Pitești-kísérletet”. A projektet a külügyminiszter, Ana Pauker (valódi nevén: Hannah Kaufman Rabinsohn, Codăești, Vaslui megye, Románia), a Securitate (titkosrendőrség) helyettes vezetője, Alexandru Nicolschi (valódi nevén Boris Grunberg, tiraszpoli születésű) készítette, moldovai ASSR) és a Securitate vezetője, Gheorghe Pintilie (valódi neve: Panteleymon Bodnarenko, Tiraszpolban, az Orosz Birodalomban született) vezette.
Amellett, hogy egyikük sem volt román nemzetiségű, mindhárom zsidó kemény kommunista voltak, és igyekeztek felszámolni a másként gondolkodókat, a vallásosukra helyezve a hangsúlyt. Az ortodoxok, a görög-katolikusok és a római-katolikusok egyaránt célkeresztben voltak. A Pitești Kísérlet brutális átnevelési program volt, amelyet a börtönadminisztráció vezetett, Nicolschi és Pintilie közvetlen irányítása alatt. Beazonosították a szocialista eszmékkel rokonszenvező foglyokat, és a megtérésnek ellenálló többiek kínzására használták őket, jobb körülményeket ígérve a leendő kínzóknak, ha megalázzák cellatársaikat.
A Pitești-kísérlet tele volt vallásgyálázó elemekkel. Az őrök keresztény keresztséget gúnyolták: a a kommunistapártivá vált foglyokkal keresztelési szertartásokat énekeltettek, miközben vödrökben vizeletet és ürüléket hoztak, amit cellatársaik „megkeresztelésére” használtak. Kínzási módszerek voltak: az őrök cigarettacsikkel égetettekkel égették a foglyokat, kényszerítették a rabokat, hogy megegyék a saját ürüléküket, majd ha hánytak azt is. Célpontként jelölték ki a raboknak, hogy kit kell megverni, és ha erre nem voltak hajlandók, akkor őket verték meg könyörtelenül a kollaboránsok vagy az őrök.
A körülmények egészségtelenek voltak, és a foglyok állandó alultápláltságban éltek. A Pitești börtön egyúttal a Fekete-tenger-Duna-csatorna építés előzetes kiválasztási pontjaként is szolgált, ahol sokan haltak bele a kényszermunka miatti kimerültségbe.
1952-ben Gheorghe Gheorghiu-Dejnek, a Kommunista Párt kevés számú román származású tagjai egyikének sikerült Ana Paukert félre állítania, és elérte a Pitești-kísérlet leállítását. A beszüntetést követően 1952-ben a Securitate 17 munkatársát kivégezték, az antisztálinista tisztogatások során. A Securitate tisztviselőit, mint Paukert, Nicolschit és Pintilie-t bíróság elé állították, de enyhe büntetéseket kaptak. A legsúlyosabb 8 év volt, amit 4 év után elengedtek.
Alekszandr Szolzsenyicin orosz/szovjet másként gondolkozó, Nobel-irodalmi díjas, aki túlélte a szovjet gulágokat, a Pitești-kísérletet „a mai világ legszörnyűbb barbár cselekedetének” nevezte.
Az átnevelési program következtében elhunytak száma nem tisztázott. A securitatés Eugen Țurcanut halálra ítélték 30 fogoly meggyilkolásáért, de más becslések szerint a halálos áldozatok száma csak ennek kapcsán 200 is lehetett.
(CasusBelli – Szent Korona Rádió)