vasárnap, október 26, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Tömegverekedés kint és bent: Grúzia elfogadta az ügynöktörvényt

Verekedéssé fajult a vita a képviselők között kedden a Georgia parlamentben, miközben a külföldi ügynökökről szóló törvénytervezet utolsó olvasatáról vitáztak. A dulakodás a parlament élő közvetítésében is látható volt. Eközben a kint tüntető EU és ukránpárti tiltakozókat a rendőrség feloszlatta.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Grúzia parlamentjében az úgynevezett „külföldi ügynökökről” szóló törvényről tárgyaltak kedden, amelyet sokan egyszerűen „orosz törvénynek” neveznek az országban, mivel Moszkva vezetett be először ilyen szabályozást évekkel ezelőtt. Georgiában már több mint egy éve próbálják elfogadtatni a törvényt, ami már korábban is heves tiltakozásokat váltott ki. Első olvasatban már tavaly elfogadta a törvényhozás, de végül azóta sem lépett életbe.

A törvénytervezet harmadik, egyben utolsó javaslatának elfogadása közben ismét elszabadultak az indulatok a grúz parlamentben. Salome Zourabichvili grúz elnök már korábban jelezte, hogy megvétózza törvényjavaslatot. A grúz elnök döntését azonban felülírhatja egy újabb parlamenti szavazás, amelyet a kormánypártiak irányítanak – írja a Reuters.

A HELYI TELEVÍZIÓ ÉLŐBEN KÖZVETÍTETTE, AHOGYAN A GRÚZ PARLAMENTBEN VEREKEDÉS, LÖKDÖSŐDÉS ÉS DÜHÖS SZÓVÁLTÁS ALAKULT KI A KORMÁNYPÁRTI ÉS ELLENZÉKI KÉPVISELŐK KÖZÖTT.

(Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

A román soviniszták gyalázkodása miatt félbe kellett szakítani a Csíkszereda meccsét

„Ez itt Románia!” – üzenték Csíkszeredában a gyűlölködő románok....

Orbán Viktort és Semjén Zsoltot fogadja XIV. Leó pápa

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes társaságában látogatást...

Walkie-talkijával mérték be a meggyilkolt jemeni vezérkari főnököt a cionisták?

Mint arról beszámoltunk, Izrael megölte a jemeni vezérkari főnököt....

A Vörös Hadsereg katonáit éltette Csintalan Sándor

Október 23-a után egy nappal, Csintalan Sándor kifejtette, hogy...

Háromszorosára növekedett a veleszületett szifilisz eseteinek száma Magyarországon

Magyar STI Társaság friss adataiból kiderült, hogy egy év...

Kategóriák

Migrációellenes tüntetést lehetetlenített el a szerb kormány – Letartóztatták a szervezőt

Nemrégiben letartóztatták, Damnjan Kneževićet, a Народна Патрола (Népi Őrjárat)...

Az ügyészség súlyosításért fellebezett Posta Imréék ügyében

Posta Imréék ügy továbbra is tart, mint kiderült, az...

Egy független bizottság fogja irányítani Palesztinát, hogy helyreálljon a rend

A Hamász és a ciszjordániai Fatah megegyeztek a független...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55