Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Vármegyés emléktúra a Bükk ormai között

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom megrendezte első IV. Béla emléktúráját, melynek során királyunk Muhi csata utáni menekülési útvonalát jártuk be.


Az idő nekünk kedvezett, hiszen a folyamatos esőzések között egy napfényes délelőtt várta a túrázókat. A Hámori-völgyön keresztül közelítettük meg Lillafüredet. Útközben érintettük a Molnár-sziklát és a Szeleta-barangot is. Lillafüreden megnéztük a vízesést és a Hámori-tavat. Innen egy meredek útvonalon megmásztuk a szomszédos hegyet, és rövidesen megérkeztünk Bükkszentkeresztre, a IV. Béla emlékműhöz.

Fontos üzenete van számunkra ennek a történelmi eseménynek, hiszen IV. Béla a vesztes Muhi csata után ébredt rá, hogy nem bízhat nemeseiben, hanem saját kezébe kell vennie az irányítást és egy erős alapokon álló országot kell építenie a romokból. Ahogy akkor, ma sem bízhatunk sem keletben, sem pedig nyugatban, mert mindkettő számára egy idegen nemzet vagyunk. Ha mi magunk nem teszünk semmit, senki sem fogja megtenni helyettünk!

(64 – Szent Korona Rádió)

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.

mozaikjobboldal

Mi Magunk vlog: Leszámolás, elszámoltatás és mozaikjobboldaliság

Antifákat kérdezte volna a HVIM az utcán, miért tüntetnek. A ...

64

2026. 10. 10.

Telegram-posztjaink (2026.10.09.)

Márki-Zay Péter kihúzta a gyufát a zsidóknál; orosz hadifoglyokat használhatnak élő bombaként az ukrán erők; sátánista invokációval nyitották meg egy amerikai városi tanács ülését

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 9.