vasárnap, december 22, 2024
-0.6 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Cigány tempó – megverték a kukást (Videó)

Elképesztő agresszió, cigány tempó Tinnyén. Márciusban, Pest megyei Tinnye településen, egy hulladékszállító járművezetőt bántalmaztak. Az ok, hogy a sofőr nem megfelelő helyen parkolt, amiért két személy többször megütötte őt ököllel a fején. Ezt az eseményt egy biztonsági kamera is felvett.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A sértett 2023 márciusában, Tinnyén végezte a műanyag hulladékok begyűjtését. A sofőr hulladékszállító járművel néhány percre megállt az egyik ház előtt, majd kiszállt, hogy a tárolókat kiürítse – írja a Pest Vármegyei Főügyészség.

Az érkező elkövetők nem tudtak a ház gépkocsibeállójára parkolni, mivel a kukás autó is éppen ott volt. A két férfi ezen annyira bedühödött, hogy a hulladékszállító hátuljánál tartózkodó sértettre támadtak.

EGYIKÜK LÁBON RÚGTA, MÁSIKUK TÖBBSZÖR ÖKÖLLEL FEJEN ÜTÖTTE A SÉRTETTET, AKI VÉGÜL ELESETT.

A közlemény szerint a bántalmazást az elkövetők ezután sem hagyták abba, többször megrúgták és megütötték a férfit. Miután lezajlott a támadás, a bántalmazott férfi a hulladékszállítóval elhajtott. A sofőrnek nyolc napon túl gyógyuló sérülése keletkezett.

A elkövetőket súlyos testi sértés bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A két férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését, és megbánó magatartást tanúsított.

Az ügyben a Budakörnyéki Járási Ügyészség mindkét elkövetőre 1 év 3 hónap időtartamra az eljárást felfüggesztette azzal a feltétellel, hogy csoportos személyiségfejlesztő és agressziókezelő tréningen kell részt venniük. Kötelezettségük teljesítését az elkövetők mellé kirendelt pártfogó ellenőrzi – tették hozzá.

A videó az esetről ITT látható.

Fogyatékost bántalmaztak a cigányok – a Betyársereg utánuk eredt

(Index nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

“Égjen le a mecset! Épüljön fel a szentély!” – Mecsetet gyújtottak fel a zsidó telepesek

A megszállt Ciszjordániában közben gőzerővel folyik a zsidótelepítés, s...

Többen dezertálnak, mint amennyien meghalnak az ukrán hadseregben?

Az ukránok megkongatták a vészharangot, hogy a frontvonal egyes...

Hivatalosan is Ukrajna nagykövete az álmagyar Sándor Fegyir

Tovább érzékenyítené Zelenszkij a magyarokat az ukránok irányába, ennek...

Legalizálja a deviáns házasságot Japán is?

Japán az utolsó a legfejlettebb gazdaságú országok között, mely...

Kategóriák

Trump követelése Orbánnak sem tetszik, hogy a GDP 5%-át költsük honvédelemre

Trump szövetségesének tekintett Orbán Viktornak sem tetszik Trump csapatának...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55