Nincs is annál érdekfeszítőbb pillanat, mint amikor egy napsütéses januári hétvégén kilenc, fürdőnadrágra vetkőzött férfi a Velencei-tó partján rajtra kész, hogy belerohanjon a hideg vízbe. Gondolhatunk itt extrémizmusra, feltűnési viszketegségre, de ha a naptárra tekintünk akkor láthatjuk, hogy január hatodika van, azaz vízkereszt. A római katolikus gyakorlatban a Háromkirályok látogatásának és a vízszentelésnek ünnepe, a karácsonyi időszak zárónapja.
Ha egy kicsit Kelet felé tekintünk, láthatjuk,hogy az ortodox híveknél is előfordulnak érdekes és vonzó hagyományok, ilyen a vízkeresztnél szokásos „fürdőzés”, ilyenkor egy ortodox pap egy fakeresztet hajít vízbe, amit a hívek kimentenek a hideg, jeges vízből. Ez szimbolikusan lemossa a bűnöket, lelki tisztulást hoz a hívőnek, másrészt a népi hagyomány szerint az egész esztendőre egészséget ad.
>>A tavalyi beszámoló, amikor is két lék között úsztak át a bátor harcosok.<<
Tehát a tóparton készülődő barátaink éppen a keleti ortodox népek szokását igyekeznek feleleveníteni, magyaros stílusban. A parthoz vidáman kiérkező csapatunk tagjain már a feszült készülés érződik, a hideg, nyirkos homokon felsorakoznak, egyikük szentelt vízzel körbejár, mindenki keresztet vet. A csoport elé kiálló bajtársunk buzdítja csapatunkat, ezt követően a vízbe hajítja a feszületet, természetesen jó messzire.
Mint akik az ellenség lerohanására indulnak, tudják, hogy egyszerre lesz felszabadító, kirobbanó és valahol fájó is. De nincs visszaút, mindenki elindul, mint ezer év alatt már annyiszor a történelemben, és most nincs ott az ellenség, csak a természet, csak a víz. Nem lándzsahegy fog várni vagy puskagolyó.
Felzavarva az állóvizet berobbannak a tóba, egy perc múlva már egyikük kezében magasba lendül a feszület, győzelem! Vidáman indulnak vissza a part felé, most már túl vannak rajta.
Az arra járók elismerő pillantásokkal, csodálkozó mosolyokkal tisztelegnek csapatunk tagjainak. Kint nevetgélő törülközés, gyors felöltözés veszi kezdetét, fontos a virtus, de a sorsot azért nem vívják ki feleslegesen maguk ellen.
A csapat mellett egy letűzött, fekete lobogót lenget a szél, egy járókelő közelebb lépve még rá is néz, mi is ez a felirat, majd egy sokak számára, régóta ismerős elnevezést olvas le, Hatvannégy Vármegye…
(Mi Magunk – Szent Korona Rádió)
