Barcsa-Turner Gábor gondolatai a tradicionális és a modern zenékről. Alapvetésként kijelenthető, hogy a valódi szellemi törekvő felismeri mindenben a minőségeket. Képes meglátni a tradicionalitást, de ugyanazon jelenség más vetületében az esetleges antitradicionalitás erőit is. Tud differenciálni, különbségeket tenni nemcsak egy adott jelenség kapcsán, hanem az adott jelenségen belül is.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítve a háborús hírekkel és a nagyvilág történéseivel
A modern populáris zenében nem az megy végbe, ami – minden igazi zenében végbe kellene mennie – tudniillik, a magasabb erők invokálásának –, hanem ennek éppen az ellenkezője: a legalacsonyabb és legsötétebb erők aktiválása.
(László András – Solum Ipsum)
Képesnek kell lennünk az élet hétköznapi területeire is alkalmazni a tradicionális létszemléletünket és látásmódunkat, hiszen enélkül ez csak egyfajta filozófia volna, egy lexikális tudás, egy puszta érdekesség. A valódi szellemi megvalósítás mindenben jelen van. A látszólag periférikus területek mutatják meg, hogy a törekvő mennyire volt képes magáévá tenni a tanítást és mennyire van az értés állapotában, máshogy megfogalmazva mennyire tudja kiterjeszteni mindenre azokat a szempontokat, amik valójában mindenre érvényesek és az élet minden területére alkalmazhatóak. A Tradíció erejének át kell hatnia a mindennapokat, a gondolatainkat, a tevékenységünket és fénnyel kell betöltenie lelkünket.
Jelen írásomat vármegyés testvéreimnek ajánlom, hiszen ez az a közösség, amelynek tagjai szellemi törekvőként szeretnének élni. Szempontjainkat azért vetjük fel, hogy mintegy útmutatásul szolgáljanak a valódi megéléshez. A modern világgal szembeni lázadásnak totálisnak kell lennie. A félmegoldás itt nem megoldás. Természetesen, a legmagasabb szinteket elérve bármit tehet már egy törekvő, de csak akkor, ha bensőleg intakt, felvértezett és pontosan látja mindenben a minőségeket, még abban is, amit egyébként látszólag önfeledten csinál. A szellemi uralom fenntartása elengedhetetlen – minden szituációban. Nem lehetnek kivételek. A belefeledkezés, az elsodródás megengedhetetlen. Valódi, szellemi rendet építünk, ami képes minden fronton harcba szállni a degeneratív erőkkel szemben.
Bizonyos, hogy a zenének és az éneklésnek komoly célja volt egykoron, eredeti értelemben. Nem a szórakoztatásról volt szó. Északon (korunk terminológiájával a vikingek) a sagákat énekelték meg és megfigyelhető, hogy eleve az eredetmítoszokat adták át zene és ének által. A nomád népek is mondákban és a mondákat megénekelve őrizték múltjukat. Az Eredetről szóltak és szellemi kérdéseket taglaltak eredetileg az énekek, például a hősiességről, hódításról vagy a halálról regéltek. Istenekről, vagy éppen Istenekhez szóltak. Ezeknek célja nemcsak a történetmesélés, illetve a vallási és szellemi tanítások átadása, hanem sokszor tulajdonítottak neki mágikus jelentést is: Istenhez imádkozni, vagy éppen nagy erőket megidézni. A különböző szertartások kísérő eleme volt a zenélés, de nem atmoszférateremtő ereje miatt, hanem annak szerves részeként. Alapvetően a klasszikus zenék is a szentmisékre íródott művek voltak, tehát vallási céllal alkották meg őket.
Tehát nem pusztán szórakozásból történt soha sem a zenélés és az éneklés. Alapvetően a zene képes erőket megidézni, de míg tradicionálisan ez tudatosan történik, addig ma már öntudatlanul, és ahol nincs uralom, ott nem a fény, hanem a sötétség erői dominálnak. A modern diszkók és táncterek közönsége nyilván nincs tisztában azzal, hogy gyakorlatilag az is egy rítus, amiben részt vesz, csak éppen lefelé mutató előjellel. A tradicionális zenélés alapvetően emel, míg a modern és alászállott formája az elveszejtődés irányát adja meg: a befeledkezésbe, az önuralom tudatos elvesztésébe, amit jól mutat a „szórakozás” szavunk is (szétszórni, szóratni).
A hangszerek, illetve a zenék alászállása is jól mutatja az általános zuhanást. Nem lehet kétségünk: ha a világ zuhan, nyilván minden zuhan. Nincs kivétel. A rock és egyéb modern műfajokkal megjelentek az elektromos hangszerek, amikor a hang kiadásához már elengedhetetlenné vált az elektromosság, de még alapvetően az ember uralta és irányította a hangszert. Mára azonban eljutottunk oda, hogy a zene teljesen elembertelenedett, gépiesedett, a hangképzés is digitálissá, virtuálissá vált. A „zenék” legaljának pedig a mesterséges intelligencia (AI) által generált darabok számítanak, ahol már az énekhang sem igazi, illetve semmiféle zenei tudáshoz nincs szükség, csak egyfajta gyenge programozói tudáshoz.
A modern zenének semmi köze nincsen már a szigorúan vett zenéhez: sem céljában, sem funkciójában, sem irányában nem tekinthető annak, ami eredetileg volt. Sötét erők mozgatják és sötét erőket képes megmozgatni: a „szerencsénk” az, hogy a tudattalan és arctalan tömegnek semmiféle érzéke nincsen a minőségekhez, a valódi szellemi szférákhoz, így majdnem hogy mindegy, hogyan bódítja magát, hogyan adja át magát (a testét) bármilyen ütemnek.
Az ütemképzés és a zenék felépítése is megér pár gondolatot: míg a tradicionális zenének íve van, kibontakozást mutat és üteme emberi léptékkel is követhető, addig a modern zene strukturálatlan, szétesés irányába mutató és a ritmusa túlzóan gyors.
Néhány szempontot felvetnék, hiszen jelen korunkban számos zenemű és műfaj van, aminek megítélése nem egyszerű és nem lehet bekategorizálni egy formafeletti rátekintésből, hogy az „modern” vagy „tradicionális”.
A probléma ott kezdődik, hogy vannak zenei műfajok, zenék, amiknek lehet a műfaja tradicionális, de mégis egyfajta minőségtelenséget képviselnek. Például azon népdalok, amelyek nem beavatnak a férfi-nő kapcsolatokba, hanem a pajzánságon is túlmenve már a profán szexualitást mutatják be, egyfajta zenei pornót képviselnek. Minőségében ezek ugyanolyan romlást mutatnak, mint a legmodernebb és legszexistább nyugati popzenék.
Láthatunk olyat is, hogy formailag gépzenéről van szó, de mégis van benső struktúrája a zenének, emelkedettség irányába mutat, kimondott célja a felemelkedés. Ilyen például az uplifting trance, vagy egyes tradicionális dinamikát, ritmikusságot feldolgozó techno és egyéb olyan elektromos zenék, amik látszólag teljesen antitradicionálisak, de mégis visszfényként képesek megjeleníteni egy-egy komolyabb klasszikus tételt és művet. Nyilván a paródia és az utánzás jegyében állnak – de értelmezhető egyfajta adaptációként is a modern korhoz. Általánosságban kijelenthető, hogy még a modern korban is az a jó zenemű, ami hozzányúl, visszanyúl a tradicionális dallamokhoz és nagy művekhez. Ezeket nyilván exkurzus jelleggel lehet csak meghallgatni és jól mutatják a kérdéskör komplexitását.
Szintén zavarba ejtőek azok a műfajok, amik ugyan atmoszférateremtő erővel bírnak, hol kevésbé, hol jobban tradicionális zenei alapokon nyugszanak, általában szövegüket tekintve adekvátak, de mégis modern gépzenével keverednek. Olyanról is tudunk, ami javarészt gépzene, de mégis az ember képes átélni tradicionális zeneként, mert autentikus, archaikus hangulatot áraszt (Danheim). Ami különös vizsgálódást jelent, amikor egy zenekar például a saját tradícióját abszolút meg tudja jeleníteni, mind zeneileg, mind szövegében, de mégis tudjuk, hogy ellenséges más tradíciókkal szemben. Ilyenek főleg azon „viking” stílust előadók, amelyek akár egy-egy sagát, őseredet-mítoszt autentikusan dolgoznak fel zeneileg, de mégis sátánista és egyéb deviációkra utaló jelek is vannak. Főleg az adott énekesnek és zenésznek a magánnyilatkozatainak utánanézve bukkanhatunk nagyon sötét dolgokra (Wardruna), illetve a kábítószer-fogyasztás megideologizálása is masszív jelenség a közönségének soraiban, de eközben sok szempontból kiemelkedő előadásról van szó (Heilung).
Szintén formailag modern az úgynevezett „martial industrial” és zeneileg teljesen elvetendő lenne első ránézésre, azonban egyes előadók (Triarii) képesek a szolaritást, a hatalmat és az erőt abszolút minőségként felmutatni egyes darabokban, ami a heroikus harcos lelket megmozgatja és a mi elismerésünket is joggal válthatja ki.
Szintén érdekes jelenség az úgynevezett nemzeti rock, amely Magyarországon bontakozott ki leginkább. Az figyelhető meg, hogy a nyugati forma, a rockzene a punkzenével keveredve egy pozitív tartalommal jelent meg hazánkban a szocializmus végén. Míg Nyugaton a romlást, dekadenciát képviselte, addig nálunk egyfajta nacionalista lázadást hozott el (Beatrice, Mos-Oi!, Oi-Kor stb.), szembeszállva a kommunizmus maradékával. Később ezen forma továbbéléséből született meg a klasszikus nemzeti rock, amely a 2000-es évektől a 2010-es évek közepéig élte aranykorát és számos fiatalnál identitásképző hatással bírt. Zeneileg sokszor minőségtelen darabokról van szó, ám közösségépítő hatásuk mégis elvitathatatlan. Sőt, egyfajta kultúramentő tevékenységet is tulajdoníthatunk ezen zenekaroknak, hiszen a katonanóták, balladák és nóták sorát szerettették meg a széles közönséggel és mentették át a jelenkorra.
Fontos szempont, hogy az „amerikanizálódás” rányomta a bélyegét az életünk minden területére. Sajnos mindannyiunkra hatással vannak a hollywoodi filmek, amik az amerikai életstílust adják át. Ezek a filmek, sorozatok és természetesen zenék tanítják ma már, hogy hogyan kell személyes viszonyrendszerünket rendezni, hogyan kell viselkedni közösségben, milyen a család, a férfi-nő kapcsolat, mi a munkához való viszony, milyen legyen a szexuális életünk, mit és hogyan együnk és a többi. Ez a teljes elmeprogramozás, ami a nyugati életvitelt terjesztette el a földön, természetesen a szórakozáshoz való viszonyunkat sem hagyta érintetlenül. Fájó, hogy a tradicionális formák már csak reziduumokban vannak jelen, mintegy elzárt, múzeumi kategóriákként, de nincsenek élő valóságként felmutatva, átélve és megélve. A mi küldetésünk az, hogy ha formailag akár egy modern közegben is vagyunk, akkor is a benső minőségünket kisugározva, nemes módon legyünk jelen. A benső szilárdságunkat őrizzük meg és sugározzuk ki természetes módon a környezetünkre! A fiatalságnak célt és utat kell mutatnunk, és a modern, degenerált formákkal szemben egy valódi, tradicionális alternatívát kell tudnunk felmutatni az élet minden területén. Hiszek a vármegyés fiatalságban, hogy a magyarság elitjeként képes példát mutatni, és egy totális restauráció jegyében emelni a világon!
Barcsa-Turner Gábor
„Egy idegen hatalom irányított és parancsolt nekem, a sötétség hatalma…” – A modern világi zenéről
Félmillió ember előtt koncertezik Marko Perković Thompson, a horvát nemzeti rock legendája
