péntek, május 9, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Szent Luca emlékének meggyalázása ellen tiltakozik az egyház Szicíliában

Provokációnak nevezte a katolikus egyház szerdán, hogy egy “civil” szervezet plakátjain migránsként ábrázolja siracusai Szent Lucát.

Kövesd Telegram csatornánkat

Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is.

A hívők szentségtörőnek tartják a plakátokat – tudatta a helyi püspökség.

Szent Luca december 13-án esedékes ünnepnapja előtt Siracusa utcáin plakátok jelentek meg, melyen a megszokott ábrázolás helyett a szent arcát egy nigériai, egy bangladesi és egy arab, valamint egy európai nő vonásaival helyettesítettek. Szent Luca ruházatát is afrikai, ázsiai és arab viselet helyettesíti.

A kezdeményezés mögött a MetaBorgata szervezet áll, amelyet a szicíliai tartomány támogat a hátrányos helyzetű kerületek felzárkóztatása érdekében. Viviana Cannizzo, a szervezet szóvivője szerint a plakátok az ott élők többnemzetiségű valóságára mutatnak rá, és a befogadást kívánják előmozdítani. Azt akarták sugallni, hogy nem kizárólag a szentek, hanem az emberek is csodára képesek a többiek iránti nyitottsággal – magyarázta.

“A szent mindenki által ismert hagyományos vonásainak módosítása sokak vallási érzelmeit sérti. A hívőket megrázta, hogy mindez az őket oltalmazó szent ünnepnapja közeledtével történt”

– reagált közleményben az egyház.

A IV. század elején, a Római Birodalom keresztényüldözésében mártírhalált halt Szent Luca Siracusában született. Ünnepnapja városi búcsúnak számít; Siracusa lakosai és a világ minden részéből hazatérő siracusaiak körmeneten vesznek részt, amelyen a szent embernagyságú ezüstszobrát a dómtól az ereklyéit őrző kápolnáig viszik a vállukon.

Egyre súlyosbodik a keresztényüldözés Izraelben

LMBTQP és vallásgyalázás a HÖK szervezésében

(Kuruc.Info nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Simion követői elűznék a magyarokat Erdélyből

Nem vár szép jövő az erdélyi őshonos magyarságra, ha...

Tiltakoznak az ukránpárti szlovákok, amiért Fico Moszkvába ment

Robert Fico szlovák elnök Moszkvába látogatott, hogy részt vegyen...

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye vezeti a falopási listát

A Nébih jelentése szerint Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye lett a legkockázatosabb...

Nincs elég bajuk a palesztinoknak – Az EP most is megvonja tőlük a támogatást a tankönyveik miatt

A segélyszállítmányok hiánya miatt már megsokszorozódtak a fosztogatások a...

Bill Gates elosztogatná vagyonát, hogy bezárja a Gates alapítványt

Bill Gates bejelentette, hogy korábbi tervével - miszerint halála...

Kategóriák

Megszülte, majd gumiabroncsba rejtve hagyta halálra fagyni babáját a lovászpatonai “nő”

Ismét egy "nő", aki megszülte, majd meggyilkolta kisbabáját. Megdöbbentő,...

Mégis kell a fintech cégnek az emberi munkaerő – Rosszul tették, hogy AI-ra cserélték le

Egyre több hír érkezik arról, hogy a mesterséges intelligencia...

Mégsem alkotmányellenes az AfD a német elhárítás szerint (egyelőre)

Nagy eséllyel amerikai nyomásra függesztette fel a német Szövetségi...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55