Újabb értékes filozófiai mű jelent meg magyar nyelven: Jean Hani – A fekete szűz

A születés ősképe

Csodálatos vonás a vallásos életben, hogy a legbanálisabbnak tűnő dolgok is mély szellemi jelentéssel bírnak, és Istenre emlékeztető szimbólumokká válhatnak számunkra. Az evés, az alvás, a tárgyak alkotása és használata, a másokkal való foglalkozás – mind-mind egy őskép Istenben.

Ez első pillantásra ellentmondásnak tűnik, mivel hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a születés (és a halál) feltétlenül mulandóságot jelent. De nem így van: Isten is örökké születik (a Fiú az Atyából az idő kezdete előtt), sőt a világra is megszületik (megtestesül) – és fordítva, az ember szintén újraszülethet Istenben (keresztség, istengyermekség). Ám ha van isteni születés, akkor van Istenatya – ezt tudjuk – és Istenanya is. Aki nemcsak embert szül, hanem magát Istent, és világot, üdvözült lelkeket – vagyis maga is isteni, valamilyen értelemben.

Egy földi nőt, ha tetszik – aki azonban átvette és mindmáig betölti mindazokat a szerepeket, méltóságokat, amelyek Európa és a mediterráneum korábbi kultuszaiban a Nagy Anya (Magna Mater) sajátjai voltak, és kifejezetten az isteni rendhez, az egyetemes teremtéshez és a megváltáshoz, illetve a „beavatási halálhoz” kapcsolódtak.

Jean Hani, a nemrég (2012-ben) elhunyt katolikus és tradicionalista gondolkozó ezt a kérdést próbálja tisztázni A Fekete Szűz című könyvében, a Mária-tisztelet egyik sajátos formájának, a Fekete Szüzek kultuszának vizsgálatán keresztül. Méhkasba nyúlt, mondhatnánk, hiszen Mária szerepét illetően újra és újra fellángol a vita teológiai és egyéb vonalakon, ami nem is csoda a fentiek fényében, és figyelembe véve Palamasz Szent Gergely meghatározását, aki szerint

A könyv magyar kiadásának borítója

Mária „istennői” mivoltának értelmezése

Hani egyértelműen a teremtetlen (azaz isteni) természet felé fordítja-hajlítja az olvasót, de nagyon intellegens módon teszi mindezt. Korántsem akarja bírálni a főáramú teológiát, és még kevésbé akar újító, „reformer” vagy „eredeti” lenni. Ellenkezőleg, azt mutatja meg, hogy a Mária kvázi „istennői” mivoltával kapcsolatos tanításelemek (amelyekkel a katolikus és az ortodox egyház liturgikus könyörgéseiben, imáiban, litániáiban bőséggel találkozunk), nagyon is értelmezhetőek a hivatalos dogmatika és teológia keretei között, ha helyesen állunk a kérdéshez, és tágabb perspektívában szemléljük.

A könyv 4. és 5. fejezete két, kifejezetten gyakorlati területet tárgyal. Előbbi a keresztény spirituális út, utóbbi pedig az általános férfi-nő viszony és a házasság intézménye (szentsége) szempontjából vizsgálja, hogy mit jelenít meg Mária, vagyis mi a principiális nőiség, a „szűziesség” – vagy éppen a feketeség – szellemi-lelki értelme. Aktuális kérdések, hogy ezt a csúnya szót használjuk, a vallásos emberek számára mindenképpen (ha valóban új emberré akarunk válni), de jóhiszeműen feltételezhetjük, hogy a jelenlegi zűrzavarban a nem vallásos emberek is szívesen elolvasnak néhány igazán komoly magyarázatot azzal kapcsolatban, hogy mit jelent férfinak vagy nőnek lenni, és

A hit mély intuíciói

Hani nem szokványos teológiát és filozófiát művel, inkább a Máriához kapcsolódó szimbólumokból, nevekből, címekből és a már említett liturgikus szövegekből indul ki, hasonló módszert követve, mint első magyar nyelvre fordított könyvében, az Isten mesterségeiben (amelynek második, javított kiadása ugyancsak a napokban jelent meg a Sursum Kiadónál). Korántsem becsüljük le a racionális teológiát, de a könyveket olvasva igazat kell adnunk a szerzőnek, miszerint a szimbólumok, nevek, imák „a hit mély intuícióit hordozzák, és a megismerés olyan területeit tárják fel a szellem számára, melyhez a teológiai spekuláció nem ér el.”

Gondoljunk még egyszer bele: nap mint nap találkozunk ezekkel a rejtett kincsekkel – milyen nagyszerű lenne, ha végre felismernénk jelentésüket!