Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
szabadkőműves bérgyilkos-hálózat

Megkezdődött a szabadkőműves bérgyilkos-hálózat elleni per Franciaországban

Franciaország egyik legnagyobb és legösszetettebb bűnügyi pere kezdődött meg Párizsban. Az Athanor szabadkőműves páholy tagjai bérgyilkos-hálózat működtetése miatt állnak a bíróság  előtt.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítve a háborús hírekkel és a nagyvilág történéseivel

Az ügy 2020. július 24-én indult, amikor egy créteil-i lakos rendőrt hívott két gyanús férfi miatt, akik a szomszédja háza körül ólálkodtak.

A járőrök két fiatalt igazoltattak, akik egy közeli autóban várakoztak: töltött fegyver volt náluk, hamis rendszámtáblákat használtak, és olyan magyarázattal álltak elő, amely elsőre teljesen hihetetlennek tűnt.

Azt állították, hogy a francia állam megbízásából járnak el, és a szomszédban élő Marie-Héléne Dini üzleti coach valójában a Moszad ügynöke, akit nekik kell likvidálniuk. A rendőrök számára ekkor vált világossá, hogy az eset jóval összetettebb, mint aminek elsőre tűnt – foglalta össze az Index.

A két férfi, Pierre Bourdin és Carl Esnault, a francia külföldi hírszerzés (DGSE) ejtőernyős kiképzőközpontjához tartozó katonák voltak. Nem amatőrök vagy zavart elméjű emberek, hanem kiképzett fegyveresek, akik meg voltak győződve arról, hogy hivatalos állami parancsot hajtanak végre.

A valóság azonban egészen más volt: nem az állam állt a háttérben, hanem egy 69 éves üzleti coach, aki egyben egy szabadkőműves páholy vezetője volt, és üzleti riválisa ellen akart fellépni. A megbízás ára 70 ezer euró volt – áfával együtt.

A bűnszervezet vezetője, Jean-Luc Bagur fegyvergyűjtő, valamint a puteaux-i Athanor szabadkőműves páholy „tiszteletreméltó mestere”. A páholy neve az alkímia világából ered, a belső átalakulás szimbóluma – a per egyik központi kérdése pedig éppen az, miként válhatott ez a közösség egy bérgyilkos-hálózat közvetítőjévé.

Az Athanor páholy a Grande Loge de l’Alliance Maçonnique Française-hez tartozott, egy 2012-ben létrejött szervezethez, és bár mindössze mintegy húsz tagja volt, összetétele különösen figyelemre méltó: hírszerzők, rendőrök, katonák, üzletemberek és más szakemberek alkották, akik egymást „testvérként” ismerték.

Az ügyészség szerint a hálózat szervezetten működött: a megrendelések egy közvetítőn, Frédéric Vaglio-n keresztül jutottak el Daniel Beaulieu-höz, egy nyugalmazott titkosszolgálati tiszthez, aki a műveletek koordinálásáért és az emberek toborzásáért felelt. A végrehajtást többnyire Sébastien Leroy irányította, egy volt katona, aki nem volt tagja a páholynak, és beismerte, hogy részt vett az erőszakos akciók végrehajtásában. Állítása szerint Beaulieu azzal vette rá, hogy egy fiktív titkosszolgálati karrier lehetőségével hitegette.

Beaulieu letartóztatásakor öngyilkosságot kísérelt meg, amit túlélt, azonban azóta egészségi állapota megromlott, így kérdéses, mennyire lesz képes aktívan részt venni a saját perében.

Vallási diszkriminációt emlegetnek a brit szabadkőművesek, mert követelik, hogy fedjék fel magukat a londoni rendőrségen dolgozó tagjaik

„Szabadkőművesnek nevelem a diákjaimat” – Megszólalt a Magyar Nagyoriens nagymestere

Új könyv a vatikáni szabadkőművességről

A Csemadok és a szabadkőművesség kapcsolata – nem a felvidéki magyarság érdekeit szolgálják

Aszad bukásával visszatértek a szabadkőművesek Szíriába

A trumpista USA-ról: „Szabadkőműves kutyából nem lesz tradicionális szalonna”

(Hirado.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.