Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Műsorújság

A Vármegye harcosai Szent László napján

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom nagy örömmel kíséri figyelemmel, hogy idén – Szent László király megkoronázásának 940., valamint szentté avatásának 825. évfordulóján – számos egyházi, állami és civil szervezet csatlakozott a meghirdetett 2017-es Szent László emlékévhez.

Mozgalmunk számára kitüntetett jelentőséggel bír Árpád-házi Szent László kultusza, ezért mi, a XXI. századba született harcosok minden év június 27-én feldíszített lélekkel várjuk, hogy a lovagkirály elé járulhassunk, és a szigorú, de kegyes uralkodó mindent átható pillantásának kereszttüzében önvizsgálatot tartsunk a tökéletesedés útján, és a szeretett példakép felemelő jelenlétéből nem evilági erővel töltekezhessünk.

A HVIM egészének megemlékezéséről szóló videó:

A Pest Megyei HVIM külön videösszeállítással jelentkezik a lovagkirály napján:

Hiszen jelen van ő! A tiszta szívű magyar vitézeket mindenkor oltalmazza ő. Ha nagy vész közeleg, megjelenik a csatában nekünk is, a Boldogságos Szűz angyalsereggel jár feje fölött. Ha szomjazunk, vizet fakaszt nekünk is. Ha ernyednek tagjaink, a gyógyító király megtáltosítja tört testünket nekünk is. Íme, a szentek kultuszának egyik nagy titka: túllátni az idő és tér korlátain, és ráébredni, hogy a mennyek seregei valóságosan jelen vannak, és csak rajtunk múlik, képesek vagyunk-e közel engedni őket magunkhoz, és vágyunk-e eléggé csatlakozni hozzájuk?

Szent László, a magyar harcosok mindenkori védőszentje a múlt, a jelen és az eljövendő korok minden hű fiát maga köré gyűjti, és csatabárdja elől egyetlenegy nemzetpusztító áruló és megalkuvó sem fog elmenekülni végül. A harcos szív számára a gyermeki alázat és a kérlelhetetlen szolgálat az egyetlen út, ami által elnyerheti üdvét. Ha ezt belátja, úgy eme szent sereg közbenjárását mindenképp segítségül kapja. Micsoda oltalom! Aki már átélte a bajtársak biztató szavának erejét, elgondolhatja ennek nagyszerűségét.

Szent László, aki számunkra az Istennek tetsző tevékeny és önzetlen élet, a férfi- és az állameszmény, az erő és a bölcsesség, a szigor és a hatalmas szív, a szeretet és az igazságosság egységének megtestesítője, az evilági és nem evilági korona viselője. Kérjük közbenjárását, hogy a jó, és csakis a jó harcot bátran megharcolhassuk, a pályát hűségesen befuthassuk, hitünket pedig mindvégig megtarthassuk, és ezáltal az igazság győzelmi koszorúját mi is elnyerhessük.

Ámen.

Te is részese kívánsz lenni egy valódi harcos közösségnek? Akkor csatlakozz a HVIM-hez: [email protected]

A megemlékezéseinkről, főhajtásainkról készült képek:

bekescsaba BUDAPEST BUKKSZENTLASZLO FERTOSZENTMIKLOS

GELENCE

KILYEN KOLOZS KUKULLOKEMENYFALVA MAROSSÁRPATAK PUSPOKSZENTLASZLO SZACSVA SZEGED SZEKELYUDVARHELY SZÉKESFEHÉRVÁR szekszard TERESKE TUSNADFURDO VESZPREM

(Mi Magunk – Szent Korona Rádió)

Buzeráns házasságról szóló javaslatot tettek a lobbiszervezetek Magyar Péter asztalára

Magyar Péterék választási győzelme óta az LMBTQP-lobbiszervezetek nyeregben érzik magukat. ...

Belföld

2026. 06. 13.

Mecset nyílt Szombathelyen – Van-e ok az aggodalomra?

A szombathelyi mecset nyitás hírére sokan felkapták a fejüket. A ...

Belföld

2026. 06. 12.

Magyar zászlót égettek szerb diákok; Németország új generációi már nem lesznek németek, Ukrán drón csapódott be a Zaporozsjei atomerőműbe – Telegram posztjaink (2026.05.30.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 31.

Újabb értékes filozófiai mű jelent meg magyar nyelven: Jean Hani – A fekete szűz

Jean Hani francia filozófus és tradicionalista író, valamint az Amiens-i ...

Ősök szelleme

2026. 05. 30.

Zagyva György Gyula a Magyar Jelen podcastban; Napi migráns: késelés Svájcban; Csak az oltári szentség maradt a brazil templomból – Telegram posztjaink (2026.05.28.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 29.

Trianon Felvonulás

HVIM: A Trianon Felvonulás beteljesítette küldetését

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében 2001 óta minden évben ...

64

2026. 05. 29.