szerda, december 24, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Középkori templom nyerte vissza egykori formáját

Dörgicsén adták vissza eredeti formáját egy középkori templomnak, melynek nagy részéből sajnos már csak a romok maradtak. A templomot eredetileg Szent Györgynek szentelték fel a 12-13. században.

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

Dörgicse területén valaha több középkori település feküdt és kevés község mondhatja el magáról, hogy éppen emiatt három középkori eredetű templomromja is megmaradt napjainkig. Azért ez nem mindennapi, és talán ez is az oka annak, hogy bátrak voltak az egyiket a műemlékvédelem viharos diskurzusai közepette ilyen módon megmenteni – írja az Építészfórum. 

A kép készítője: Sólyomi Péter

„…ahol templomok rogynak térdre, ott térdre rogy maga a nép is. Ritkul, fogyatkozik.”

Ezzel a Csoóri Sándor idézettel indít a rekonstrukció koncepcióját felvonultató tabló. A területen valamikor három település is állt, három középkori templommal, amelyből a romok a mai napig megmaradtak. 

Kisdörgicse romja egy kicsi, egyhajós, pár résablakkal büszkélkedő műemlék, amelynek csak a déli oldala állt viszonylag magasan, a többi része pedig térdig érő rom maradt csupán. A településen egykor a Bogát-Radványi nemzetségnek voltak birtokai, majd a 12-13. században felépült a Szent Györgynek szentelt plébániatemplom. A török korban a falu elnéptelenedett, majd az újkortól a templom is.

Részlet a rekonstrukció tablójáról, Forrás: Garaguly Kinga

Garaguly Kinga tervei alapján azonban ennek a kis templomnak a hajdani sziluettjét és lelkét teljesen újjáépítették, oly módon, hogy csak azt építették vissza, amiről biztos volt a tudás és hitelesnek mondható, hipotetikus lépések tehát nem történtek.

Az építész kiemelte, hogy bár az épület a korszakban nem a kiemelkedő kvalitású templomok sorát gyarapította, azonban példa arra, hogy ezek a templomok pusztultak el a legkorábban vagy alakították át őket, tehát alig van képünk róluk, holott a leginkább meghatározó épületei voltak az adott időszaknak. A kisdörgicsei projekt erre az építészeti és szakrális miliőre emlékezteti a nézőt, és tanít minket élményszerű módon a középkorról.

Íme a geszterédi aranyszablya megtalálásának és rekonstrukciójának elképesztő története

Különleges temetkezési műemléket találtak Spanyolországban

(Vasárnap.hu – Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Román sovinizmus a nagykárolyi karácsonyi vásárban: Leköpték a kürtőskalácsárust

Egy soviniszta román férfi a Magyarországról érkezett Mikulásvonat ellen...

Értelmetlen akciókkal veszítik el a legtöbb nyugati harckocsit az ukránok

Kiderült, hogy az Abrams-tankok nagy része csak azért égett...

Mindössze 3 év börtönt kap a négerbűnöző, aki kivégzett egy családapát

Egy négerbűnöző brutálisan összevert egy 43 éves családapát Londonban...

Dzsenifert késeltek a Nagymező utcában

Úgy tűnik nemcsak a támadók, hanem az áldozat is...

Kategóriák

Román sovinizmus a nagykárolyi karácsonyi vásárban: Leköpték a kürtőskalácsárust

Egy soviniszta román férfi a Magyarországról érkezett Mikulásvonat ellen...

Értelmetlen akciókkal veszítik el a legtöbb nyugati harckocsit az ukránok

Kiderült, hogy az Abrams-tankok nagy része csak azért égett...

Mindössze 3 év börtönt kap a négerbűnöző, aki kivégzett egy családapát

Egy négerbűnöző brutálisan összevert egy 43 éves családapát Londonban...

Dzsenifert késeltek a Nagymező utcában

Úgy tűnik nemcsak a támadók, hanem az áldozat is...

Tombol Németországban a matricabűnözés

Úgy látszik nincs nagyobb gondjuk a németeknek, mint a...

Moszkva nemet mondott a nyilvános hanuka gyertyagyújtásra

A városvezetés biztonsági okokra hivatkozott, amikor megtiltotta a zsidóknak...

Putyin évértékelő: Az orosz elnök szerint nem ők a békés útra lépés gátja

Vlagyimir Putyin értékelte a 2025-ös évet. Gazdaság, külpolitika, háború,...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55