Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Szőlő utcai

Ügyészség: Nem csak egy bűncselekményről van szó a Szőlő utcai intézet ügyében

Az ügyészség azt írta a Népszavának, hogy nem csak a két nagykorú futtatása miatt folyhat nyomozás a Szőlő utcai intézet kapcsán, kiskorúak is érintettek lehetnek. Ez ellentmond a kormányzat narratívájának, miszerint csak két nagykorú sértettje van az ügynek.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Az ügyet a rendőrségtől pénteken vonta el a Legfőbb Ügyészség, és a KNYF jár el az ügyben a továbbiakban, ahol külön nyomozócsoport alakult ennek érdekében. „Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség kijelölt csoportja a társhatóságoktól már bekérte az ügyiratokat, és megkezdi azok áttanulmányozását. A nyomozó csoport soron kívül intézkedik a nyomozási cselekmények meghatározásáról és azok végrehajtásáról” – tájékoztatta a Népszavát Kovács Katalin ügyészségi szóvivő.

„Miközben tehát az immár ügyészségi nyomozás érdemi része még el sem kezdődött, mivel az iratok tanulmányozásának szintjén tart, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nagy figyelmet kiváltó parlamenti felszólalásában azt mondta, hogy a nyomozás 10 éve folyik” – hívta fel rá a figyelmet a lap, amely emlékeztetett arra, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig arról beszélt a kormányinfón, hogy csak nemrég indult a nyomozás. Gulyás azt is állította, hogy kiskorú sérelmére nem követtek el bűncselekményt, így pedofíliáról nincs, „csak” nagykorúak prostitúciójáról van szó.


Ennek ellentmond a rendőrség szeptember 18-án, a Népszavának küldött válasza: „a Szőlő utcai javítóintézet kapcsán jelenleg két olyan ügy van folyamatban a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, amelyekben felmerült kiskorú veszélyeztetése, illetve szexuális visszaélés bűntett gyanúja. Gyanúsítotti kihallgatás ezekben az ügyekben válaszadásunkig nem történt, a nyomozások folyamatban vannak”.

A lap összesítése szerint négy ügy lehet:

  • a Szőlő utcai javítóintézet tavasszal letartóztatott vezetője, Juhász Péter Pál által futtatott két korábban nevelőintézetben nevelkedett lány,
  • a Magvető utcai lakásotthonból Juhász Péter Pál által kivitt 13 éves lány esete, aki tettlegesség nyomaival tért vissza. Ez még 2002-ben történt, feljelentés is született.
  • Szintén Juhászhoz tartozott a Zirzen Janka utcai gyerekotthon, ahova rendszeresen érkezett autó a lányokért. Itt két magas rangú politikusról beszélt Kuslits Gábor volt Tegyesz-vezető egy interjúban.
  • Zsolti bácsi, akit az Ózd környéki gyermekotthon lakói emlegettek így egy hitoktató szerint, aki Juhász Péter volt ellenzéki politikusnak beszélt erről.

Nyilvánosságra hozták a Szőlő utcai intézettel kapcsolatos jelentést

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.