Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Hazatért Európa első kardja

Újra kiállításon látható a Déri Múzeumban a hajdúsámsoni kard, amelyről Magyarországon kevesen tudják, hogy Európa első ismert kardja. A kontinens északi része kardjainak a története ezzel vette kezdetét a Kr. e. 17. században, tulajdonképpen megteremtve ennek a fegyvernek a mai napig tartó kultuszát.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Méltatlanul elfeledett

A 2022-ben megnyitott First Kings of Europe című nemzetközi, a chicagoi Field Museum által öt évig szervezett tárlatban az egyik leghíresebb bronzkori kincsleletként mutatták be a hajdúsámsoni kardot, illetve a vele együtt elrejtett (s így megtalált) baltákat. A kard így ismét komoly nemzetközi figyelmet kapott, vagyis az a paradox helyzet állt elő – a történelem során korántsem először, – hogy tőlünk nyugatabbra többnyire jobban tisztában vannak a jelentőségével a múzeumlátogatók, mint az itthoniak. Pedig a hajdúsámsoni kard fontosságát nem lehet eltúlozni a kard-, illetve fegyvertörténet szempontjából: ez az első ismert európai kard, amely mintát adott ahhoz a típushoz, amely később elterjedt szerte a kontinensen.


 

A hajdúsámsoni kard elődei

Az Égei-térségben, a Mükéniéi-kultúra területén, illetve Krétán már korábban megjelentek más felépítésű, hosszabb szúrókardok (rapierek), azonban ezek nem találtak utat a kontinensre. A kardoknak a világtörténete egyébként nem itt, hanem a Kaukázus északi térségében, illetve Anatóliában kezdődött el csaknem öt és félezer évvel ezelőtt. Ezekről a korai kardokról, illetve a lehetséges felhasználási módjukról is írok A kard regényében – ahogy persze a történelem csaknem valamennyi valódi és képzelt kardjáról is.

 

A Déri Múzeumban tekinthető meg

De térjünk vissza a hajdúsámsoni kardra, ami nyár dereka óta a Déri Múzeum Bronzkori Szférák című kiállításán látható. A viszonylag kevés, de annál nívósabb tárgyat bemutató tárlat arra tesz kísérletet, hogy megfejtse a korszakban élők viszonyát a „szférákhoz”, vagyis a természet erőihez, ugyanakkor érzékeltesse azt a gazdagságot, kiváltságos létet, ami az előkelők, a hatalmi elit kiváltsága volt. A kiállítást hosszas, részletes tablószövegek kísérik.

Érdemes tehát elmenni Debrecenbe, amíg látható a tárlat, s vele ezek a kardok – hiszen a hajdúsámsonival egy vitrinben a nála csak némileg később téglási példány, valamint egy másikban a németországi nebrai koronggal együtt feltárt egyik kard is látható.  Olyan unikális tárgyak ezek, amelyek kulturális értéke méltatlanul ismeretlen a magyar közgondolkodásban.

(muemlekem.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Szent Gellért mártírhalálára emlékezünk

https://szentkoronaradio.com/blog/2025/09/20/erdekes-asatas-folyik-a-salgoi-var-kornyezeteben/

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.