Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

„Aki gyáva, nincs hazája” – Sikeresen lezajlott a XX. Rongyos Gárda Emléktúra

A HVIM mindig nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy emléket állítson azoknak a magyar hősöknek, akik az életüket áldozták a haza védelmében. Minden hazafinak példát kell vennie az olyan fiatalokról, mint akik fegyverrel vívták ki, hogy Sopron magyar terület maradjon. Ezért a HVIM idén huszadik alkalommal rendezte meg a Rongyos Gárda Emléktúrát. Alább a Mozgalom beszámolóját közöljük változatlanul.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Ahogy az előző években már megszokhattuk, idén is a soproni Szent Mihály temetőnél gyülekeztek a túrázók. A csonkahon minden szegletéből érkeztek megemlékezni vágyó hazafiak a rendezvényre, sőt, többen érkeztek Felvidékről is, hogy fejet hajtsanak a Rongyos Gárda hősei előtt. Kilenc órakor Horváth Gábor, az esemény főszervezője köszöntötte a résztvevőket, majd közösen virágot helyeztek el Szechányi Elemér és Machatsek Gyula sírjánál, akik a második ágfalvi csatában haltak hősi halált.

Rongyos Gárda Rongyos Gárda

Ezután a túrázók a Fő tér fele vették az irányt, útközben pedig érintették Sopron több nevezetességét, mint a város kulcsát, a Hűségkaput, valamint Sopronyi Thurner Mihály szobrát, aki a város polgármestereként titokban támogatta a Rongyos Gárda harcát, befogadta a Selmecbányáról menekülő egyetemet, és mindennek ellenére, a kommunistáknak köszönhetően utcaseprőként hunyt el. Innen a Várkerületen végighaladva, a túrázók láthatták Prónay Pál egykori szállását, majd megérkeztek a Széchenyi térre, ahol az antant helyőrsége volt, ami előtt a város lakosai tüntetést szerveztek, hogy Sopron maradjon Magyarország része.

Innen a várost elhagyva, a túra a Károly-magaslat felé vette az irányt, ahol a rövid pihenő alatt a kilátóból lehetett megcsodálni a gyönyörű tájat. Innen egyenesen vezetett az út a Felkelő-emlékmű felé, amit a népszavazás 80. évfordulójára állítottak 2001-ben. Itt mondta el megemlékező beszédét Dobay Gergely, a HVIM felvidéki vezetője, majd elhelyezte a megemlékezés koszorúját. Beszédében elmesélte, hogy miként menekítették át Sopronba az egyetemet a selmeci diákok, akik előtte fegyveres őrjáratokat szerveztek Selmecbánya környékén, majd közülük többen is részt vettek a Rongyos Gárda soraiban. Kiemelte, hogy a HVIM egy olyan ifjúság kineveléséért küzd, akik, ha olyan történelmi pillanat adódik, bátran lépnek a Rongyos Gárda nyomába.

Rongyos Gárda

Innen a túrázók a Fáber-réten át a Szalamandra-tóhoz mentek, ahol a forrásból vételezhettek friss vizet. Ezután Brennbergbánya felé vették az irányt, ahonnan a Rongyos Gárda egy része hajtányokkal ment Ágfalva felé az első ágfalvi csata előtt. Innen egyenesen vezetett az útjuk a Ház-hegyre, ahonnan már jól lehetett látni az ütközet helyszínét. A második ágfalvi csata idején Maderspach Viktor csapata ide állított egy géppuskát, amivel tűz alá vették az érkező osztrák csendőröket. Végül a tetőt elhagyva, a hazafiak megérkeztek Ágfalvára, ahol a temetőben virágot helyeztek el Baracsi László sírjánál, valamint megkoszorúzták az emlékművet, ami az első ágfalvi csata hősi halottjának állít emléket, ott, ahol halálos találatot kapott.

Rongyos Gárda Rongyos Gárda

Itt a Magyar Hiszekegy elmondása után véget is ért a XX. Rongyos Gárda Emléktúra, azonban a Hadak Útja Túrasorozat még folytatódik, hiszen hátra van még az utolsó nagy megmérettetés, a XIII. Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra.

@hvim_64 Zajlik a XX. Rongyos Gárda Emléktúra! #hvim #hadakutjaturasorozat #túra #sopron #hazafi ♬ eredeti hang – Hatvannégy Vármegye

@hvim_64 Pillanatok a XX. Rongyos Gárda Emléktúráról. #hvim #hadakutjaturasorozat #túra #sopron #hazafi ♬ eredeti hang – Hatvannégy Vármegye

További képek a rendezvényről:


„Nem lehet más földünkön az úr!” – sikeresen lezajlott a XIX. Rongyos Gárda Emléktúra

https://szentkoronaradio.com/blog/2023/09/25/addig-van-orszagod-lagy-kenyered-ameddig-van-fegyvered-igy-zajlott-a-xvii-rongyos-garda-emlektura

(HVIM nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.