Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
népirtás Gázában

Már izraeli emberi jogi szervezetek is észrevették, hogy népirtás zajlik Gázában

Két vezető izraeli emberi jogi szervezet szerint is népirtást követ el Izrael a gázai palesztinok ellen. Korábban az ENSZ vizsgálóbizottsága és számos szervezet is ugyanerre a következtetésre jutott, a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) pedig elfogatóparancsot adott ki izraeli vezetők ellen. De olyan most először fordul elő, hogy belföldről érkeznek ilyen súlyú vádak Izrael terrorállammal szemben. Azt viszont nem tudjuk, eddig hol voltak ezek a szervezetek, miért csak most ébredtek rá, hogy népirtás zajlik az orruk előtt.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A B’Tselem hétfőn közzétett átfogó jelentésében úgy fogalmazott, hogy Izrael minden kétséget kizáróan népirtást követ el Gázában, ami azután vált számukra egyértelművé, hogy összevetették az övezetben uralkodó állapotokat magas rangú izraeli politikusok és katonai vezetők nyilatkozataival. Egy másik izraeli szervezet, az Izraeli Orvosok az Emberi Jogokért (PHRI) is csatlakozott a B’Tselem állásfoglalásához, és népirtásnak minősítette az izraeli intervenciót. A PHRI külön jogi és orvosi elemzést is közzétett, amely szerint Izrael

„szándékosan és rendszerszinten pusztítja a gázai egészségügyet.”

A B’Tselem a 79 oldalas jelentésében úgy fogalmazott, hogy a Gázában tapasztalható valóság

„nem igazolható és nem magyarázható a Hamász rezsimjének vagy katonai képességeinek felszámolására tett kísérletként.”

A jelentés ismertetésekor Yuli Novak, a B’Tselem ügyvezető igazgatója így fogalmazott: „Nem lehet felkészülni arra az érzésre, amikor rájössz, egy olyan társadalomnak vagy a része, amely népirtást követ el. Ez egy rendkívül fájdalmas pillanat számunkra. De mivel izraeli és palesztin emberek vagyunk, akik itt élnek és nap mint nap szemtanúi a valóságnak, kötelességünk világosan kimondani az igazságot: Izrael népirtást követ el a palesztinok ellen.”


A szervezet közölte, hogy Izrael tömeges gyilkosságokat követ el Gázában – közvetlen támadások formájában, illetve azáltal, hogy élhetetlen életkörülményeket idéz elő –, szétrombolja a létfontosságú infrastruktúrát és közszolgáltatásokat, tömeges letartóztatásokat eszközöl, bántalmazza a fogvatartottakat, valamint tömegével, kényszerrel kitelepíti a lakosságot, amely etnikai tisztogatási kísérletnek tekinthető.

A jelentés szerint a magas rangú izraeli döntéshozók nyilatkozatai „a konfliktus kezdete óta egyértelmű népirtó szándékot tükröznek.”

A B’Tselem azt is közölte, hogy a jelentés az elmúlt 20 hónapban gyűjtött adatokon alapul, átvizsgáltak több ezer olyan esetet, amelyet az izraeli erők a palesztinok ellen követtek el Gázában, Ciszjordániában, Kelet-Jeruzsálemben és az izraeli területen. A szervezet saját forrásait és alaposan ellenőrzött külső szervezetek adatait is felhasználta.

A PHRI hozzátette, hogy a bizonyítékok szerint Izrael „tudatosan és rendszerszinten rombolja le a Gázai övezetben az egészségügyet, valamint más létfontosságú intézményrendszereket, amelyek a lakosság túléléséhez nélkülözhetetlenek.”

„Ez nem a háború mellékes következménye, hanem egy szándékos politika, amelynek célja a palesztin népcsoport megsemmisítése”

– fogalmazott közleményében a PHRI.

Az izraeli kormány szóvivője, David Mencer persze visszautasította a jelentésben foglaltakat. „Nálunk szabad a véleménynyilvánítás, de ezt a vádat határozottan visszautasítjuk” – mondta újságíróknak, arra hivatkozva, hogy Izrael nemrég beengedett egy humanitárius segélyt Gázába, azt viszont elfelejtette hozzátenni, hogy épp annyi segélyt engednek csak be, hogy elmondhassák magukról, máskor viszont rendszerint visszatartják.

Izrael következetesen azt hangoztatja, hogy a nemzetközi joggal összhangban jár el, és a 2023. október 7-i Hamász-támadások után indított háborúja önvédelemnek minősül.

A valóság ezzel szemben az, hogy július közepén a halálos áldozatok száma átlépte az 58 ezret a gázai egészségügyi minisztérium adatai szerint, az áldozatok fele nő és kiskorú. A WHO nemrég közölte, hogy legalább huszonegy gyermek halt éhen a Gázai övezetben csak idén.

Már Tel-Aviv utcáin is tiltakoznak a gázai népirtás ellen

Már az orvosok is ájuldoznak az éhségtől Gázában, mesterlövészek pedig parancsra ölnek segélyosztáskor

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.