Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Az Egyesült Királyság kész katonai erővel fellépni Kína ellen

Az Egyesült Királyság katonai erővel is felléphet Kína ellen, ha a tajvani helyzet eszkalálódik – jelentette ki John Healey brit védelmi miniszter, bár hangsúlyozta, hogy London továbbra is a diplomáciai megoldást részesíti előnyben.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Healey ausztráliai látogatása során a The Telegraphnak nyilatkozva elmondta, hogy Nagy-Britannia szükség esetén „erővel biztosítja a békét” – ezzel az egyik legegyértelműbb jelzést adta egy magas rangú brit tisztviselő a Kínával szembeni közvetlen konfrontáció lehetőségét.

Healey nyilatkozatát akkor tette, amikor az F-35-ös harci repülőgépekkel felszerelt brit HMS Prince of Wales repülőgép-hordozó az ausztráliai Darwin városában kötött ki. Ez az első alkalom közel 30 év után, hogy brit csapásmérő csoport érkezik a térségbe. A hordozó kilenc hónapos csendes-óceáni bevetésen vesz részt, amelynek keretében részt vesz Ausztrália Talisman Sabre hadgyakorlatán, valamint japán és dél-koreai kikötőkbe is ellátogat.
„Ha harcolnunk kell, ahogyan azt a múltban is tettük, Ausztrália és az Egyesült Királyság együtt fog harcolni. Együtt gyakorlunk, és azáltal, hogy együtt gyakorlunk és jobban felkészülünk a harcra, együtt jobban tudunk elrettenteni”
– mondta Healey arra a kérdésre, hogy London mit tenne, ha a tajvani helyzet eszkalálódna.


A miniszter azt is hozzátette, hogy „általánosságban” beszél. Healey szerint London tajvani politikája nem változott.

Kína az egy Kína elv alapján Tajvan szigetét saját területének tekinti, és ragaszkodik a végső újraegyesítéshez. A kínai kormány szerint a békés újraegyesítés előnyösebb, de fenntartja a jogot, hogy szükség esetén erőszakot alkalmazzon.

Tajvan 1949 óta önálló kormányzatisággal rendelkezik, amikor a nacionalista erők a kínai polgárháborúban vereséget szenvedve a szigetre menekültek. A legtöbb ország, Oroszországot is beleértve, Tajvant Kína részének tekinti. Az Egyesült Királyság, csakúgy mint az Egyesült Államok, hivatalosan is ragaszkodik az egy Kína elvéhez, miközben informális kapcsolatokat tart fenn Tajvannal, és fegyverekkel és lőszerrel látja el a szeparatistákat.

A múlt hónapban Peking bírálta egy brit hadihajó áthaladását a Tajvani-szoroson, Kína felségvizein. Az ilyen cselekmények „szándékosan provokálnak” és aláássák a béke a térségben – állította.

Az Egyesült Államok nyomást gyakorol szövetségeseire a Kína elleni fellépésben

( Orosz Hírek nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.