Ismeretlen bizánci szerző műve a bizánci íjászgyakorlatokról, nagy valószínűséggel a VI. századból. Érdekes, hogyan látták az íjászatot ekkortájt, ezen a vidéken.
Az íjászat
Az íjászatnál a következőkre törekszünk: találatbiztos, erőteljes és gyors lövésre. Mert ez nemcsak az ellenséggel szembeni ellenálláshoz hasznos, hanem a visszavonulásnál és az üldözésnél is. Lövünk pedig állva állóra, menetelve állóra, vagy menetelve menetelőre. Ezek közül a legmegbízhatóbb, ha állva állóra lövünk, ezután jön az, ha menetelve állóra lövünk, a legkevésbé megbízható pedig az, ha vagy állva menetelőre, vagy menetelve menetelőre lövünk.
Azok közül, akik az íjat menet közben használják, a legmegbízhatóbban azok lőnek, akik egymásra merőlegesen lőnek. Ez akkor áll elő, amikor az üldöző a visszavonulóra lő, vagy a visszavonuló az üldözőre, amikor mindketten a lóra lőnek. A gyalogság esetében visszavonuláskor vagy üldözéskor azok lőnek a legkönnyebben, akik hegyes szögben lőnek. Akik azonban előretörő csapatokra lőnek, legtöbbször elvétik a célt. Az íjászatban egyesek a három középső ujjal feszítik meg az ideget, mások pedig kettővel, megint mások a mutatóujjra tett hüvelykujjal, vagy fordítva.
Az utóbbiak erősebben feszítik meg az ideget és sebesebben is lövik ki a nyilat. Mindenkinek a három nevezett módon kell gyakorolnia magát, hogy használni tudja a többi ujját is, ha az előzőleg használtak a szüntelen feszítés hatására megfájdulnak. Az íjat úgy feszítjük meg, hogy az ideget olykor a fül, máskor a nyak, megint máskor a mellbimbó felé húzzuk.
A nyílvessző akkor repül ki a legerőteljesebben, ha az ideget a fül felé húzzuk, kevésbé erőteljesen, ha a nyak felé, és a leggyengébben, ha a mellbimbó felé húzzuk. Ezért az amazonoknak is ilyen módon kell felhúzniuk az ideget, mivel nemüknek gyengesége következtében az íjat nem tudják jobban visszahajlítani, és ezért a mellbimbót kidörzsölik. Aki a gyalogság vagy a lovasság frontális felállásánál lő, az a lövést ne egyenesen, hanem ferdén végezze, hacsak nem a lovak lábára lő. Mivelhogy minden frontálisan szembenálló ellenséget a pajzsa borítja. Ez pedig nemcsak a találathoz, hanem visszavonuláskor és üldözéskor is hasznos.
Hogyan gyakoroljunk, hogy találatbiztosan lőjünk
A célnak, amelyre a gyakorló lő, a kezdő esetében szélesnek és magasnak kell lennie, hogy az íjász – ha hibázik – ne késlekedjen. Ezután a célt a szélesség fokozatos csökkentésével keskenyebbé kell tenni. Mert ha az íjász a cél két oldala tekintetében nem is talál, de az első gyakorlatok után legalább a magasság tekintetében nem hibázik. Végül pedig a magasság fokozatos csökkentésével kör alakú célt alkalmazunk, hacsak nem testre lövünk, vagy felületre, vagy esetleg pontra.
A cél méretkülönbözősége jelentős, mivel először nagyon nagy, majd közepes, végül egészen kicsi célra lövünk. Gyakorolni kell azonban természetesen és mesterségesen mozgatott célokra is; természetesen mozgó esetén madárra vagy vadra lövünk, mesterségesen mozgatott esetén pl. olyan célra, amelyet nagyobb távolságról egy zsinórral húznak, például egy korongot vagy hasonlót. Aki a bemutatott módokon gyakorol, az éles helyzetben is feltétlenül találatbiztosan fog lőni.
Hogyan lőjünk erőteljesen
Erőteljes lövés vagy akkor történik, hogyha az íj nem enyhén feszített, vagy akkor, ha a nyíl hosszabb, mert akkor az íjat még inkább megfeszítjük. Ezt mindenek előtt a gyakorlók egymással történő versenyzése idézi elő. Ez a következőképpen történik: Egy emelvényre függőlegesen egy póznát tesznek. Erre egy fakorongot helyeznek el. Az elülső lapján a középponton keresztül vonalakat húznak, nem kevesebbet, mint 360-at. A korong középpontjába egy hengeres vasszeget erősítenek, és erre a szegre egy fából való kör alakú lemezt tesznek, amely a korongra mint cél tapad és ami legalább olyan vastag, mint három ujj szélessége, és 2 arasznyi átmérőjű.
A kör alakú lemez úgy ül a szegen, hogy amikor valaki egy nyíllövés által mozgásba hozza, se nem mozdíthatatlan, se nem könnyen mozdítható. Ezekre a kör alakú lemezekre pedig nyílhegyek helyett vas gombokkal lőnek. A lövés erősebb vagy gyengébb becsapódásának jelzésére valók a korongon lévő vonalak a kör alakú lemez alatt. A gyengébb becsapódás ugyanis a kör alakú lemezt körülbelül egy vonallal fordítja el, az erősebb becsapódás pedig körülbelül kettővel vagy még többel.
Hogyan lőjünk gyorsan
A gyors lövés nem annyira az ügyesség, mint inkább a szüntelen gyakorlás eredménye. Ez pedig a következőképpen történik: Egy ember azok közül, akik különösen gyors egymásutánban lőnek, egy adott célra folyamatosan kilövi a nyilait. A gyakorlat résztvevői vele egy vonalban állnak fel és hasonló módon használják az íjat, és ugyanarra a célra lövik nyilaikat. A nyilakon az íjász nevét vagy saját jelét fel kell tüntetni. A nyilazás megkezdése nem saját elhatározásból történik, hanem valamilyen jelzésre, amely úgy a kezdést, mind a befejezést jelzi.
Ha ezt a gyakorlatot a megadott módon végzik el és utána mindenkinek a nyílvesszőit megszámolják, akkor a gyors íjásztól több nyílvesszőt, a lassútól pedig kevesebbet találnak, és így versengés alakul ki az íjászok között a legnagyobb lövési sűrűség tekintetében. Van azonban a gyakorlásnak egy másik módja is speciálisan azok számára, akik menetelés közben lőnek. Ez pedig így történik: Valaki, aki gyors íjászként ismert, fogja az íját és a nyílvesszőket, és egyenesen előre megy, miközben oldalirányban nagy távolságra nyilakat lő, majd abbahagyja, és a nyilakat összeszedi. A nyilak helyén jeleket rak. Ezek az első jelek, amelyekkel szemben mintegy 30 öl távolságra újabb jeleket rak, amelyeket másodiknak nevezek.
A gyakorlók, egyik a másik után e második jelekhez lépnek és lövéseiket gyorsan az első jelekre küldik, amíg az utolsó jelhez érnek. Az utolsó jel után már senki nem használhatja az íját, amíg újból a sor elejére nem kerül.
(Ismeretlen bizánci szerző nyomán SZKR)