hétfő, október 20, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Dániában tüntettek, amiért egy keresztény munkaszüneti nap eltörlésével növelnék a védelmi kiadásokat az oroszokkal szemben

A szakszervezetek szerint legalább 50 ezren tüntettek vasárnap Koppenhágában, mert a balközép Szociáldemokrata Párt,a Mérsékelt Párt és a jobbközép Liberális Párt kormánykoalíciója úgy döntött, megszüntetnek egy keresztény ünnepnapot, hogy növelni tudják a védelmi költségvetés keretét. Ha elfogadjuk a szervezők becslését, akkor az elmúlt bő tíz évben ez volt a legnagyobb tüntetés Dániában.

Kérjük, támogassa adója 1%-ával a HVIM-et!
A szervezet valós, kézzelfogható eredményeiről itt olvashat.
Felajánlását az Azonosságtudat Alapítványnak küldje el!
Adószám: 18218082-1-07

A kormány célja, hogy három év alatt teljesítsék a NATO 2030-as célját, és a GDP két százalékára emeljék a védelmi kiadások mértékét. Azt mondják, a hiányzó pénz nagy részét az ünnepnap eltörlésén keresztül, magasabb adóbevételekből fedeznék. Elemzők szerint kétséges, hogy az intézkedés hosszú távon is hatékony lesz-e, a kormány viszont egyelőre kitart.

Az törölni kívánt munkaszüneti nap pedig valószínűleg a Store Bededag, azaz a nagy imanap lehet, ami minden évben a húsvét utáni negyedik vasárnapot megelőző péntekre esik, és 1686 óta munkaszüneti napnak számít. Az ötlet nem is tetszik az ország vallási közösségeinek, mivel ezen a napon tartják általában a konfirmációkat. A lelkészeken kívül az üzlettulajdonosok is aggódnak, mert ez a nap nagy bevételi forrást jelent a vállalkozásának

(BBC, Reuters, 444 nyomán Szent Korona Rádió)

Modernisták álma, a szép új világ Dániában: nincs készpénz, csak digitális valuta

Legfrissebb

Kiabálásba torkollott Trump és Zelenszkij találkozója

Volodimir Zelenszkij október 17-én Washingtonban tárgyalt Donald Trump amerikai...

Bajza utca – Navalnij-emlékmű? Baranyi Krisztina átnevezné a kisföldalatti-megállót

Baranyi Krisztina, Ferencváros boszorkánya terjesztette be  az indítványt, hogy...

Megakadályozták az izraeli “diverzitásról” szóló előadás megtartását az ELTE palesztinpárti diákjai

Nem engedték megtartani az izraeli Héber Egyetem történésze, Alexander...

Válaszcsapás: Ki mit nyert és vesztett Gázában? Szabad-e kezet fogni Oroszországban?

Mit nyert és vesztett a Hamász? Mennyire maradtak meg...

Húsz EU tagállam közösen küldené haza az afgán migránsokat

Az EU 20 tagállama közösen kérte az Európai Bizottságot...

Kategóriák

Egy október 7-i támadásban részt vevő palesztint tartóztathattak le az Egyesült Államokban

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda terrorizmus gyanújával vett őrizetbe...

Trump Zelenszkijnek: Meg tudja érteni Magyarországot az orosz gáz kérdésében

Október 17-én Zelenszkij ismét Washingtonba utazott, hogy az amerikai...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55