kedd, február 3, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Ukrajna: A turult és II. Katalint gondolkodás nélkül elbontják, a kommunista pártfőtitkár maradhat

Pénzhiányra hivatkozva nem bontják le Leonyid Brezsnyev egykori szovjet pártfőtitkár mellszobrát szülővárosában, Dnyipropetrovszk megyei Kamjanszkéban – jelentette be Olekszandr Csernisev polgármester-helyettes.

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

A városvezető-helyettes elmondta, hogy azt a költségvetési pénzt, amelyből a bontást finanszíroznák, a háborús helyzet miatt jelenleg védelmi, biztonsági, kommunális és a lakosság mindennapi életkörülményeit biztosító kiadásokra kell fordítani. Az emlékmű bontásának ügyét majd csak a háború befejeződése után veszik napirendre – számolt be az MTI.

A 2014-es ukrajnai fordulat után törvényt fogadtak el a “dekommunizációról”, vagyis minden, a szovjet múlttal kapcsolatos emlékmű lebontásáról, a földrajzi és közterületi nevek megváltoztatásáról. Nyolc év alatt több mint 900 települést és mintegy 50 ezer utcát neveztek át. Az utóbbi időben már nemcsak a szovjet, hanem az egész orosz múlt nyomait is igyekeznek eltüntetni. Ukrajna-szerte lebontják orosz történelmi személyiségek, írók, művészek, tudósok, utazók emlékműveit, és átnevezik a róluk elnevezett utcákat, tereket.

Lengyeleket kiirtó sovinisztára emlékeztek állami szinten Ukrajnában – Lengyelország élesen bírálja „szövetségesét”

A Finnek leszámoltak az utolsó Lenin szoborral is

(Index nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Egyre több migráns költözik haza Németországból a német bevándorlási hivatal szerint

A német Szövetségi Migrációs és Menekültügyi Hivatal (BAMF) közlése...

Megvan ki a golfütős gyilkos, persze, hogy cigány

Tizenegy évvel az eset után azonosították a rendőrök, hogy...

Három cigányasszony megtépett és összevert egy anyukát az óvodában

Miután az óvodába járó cigánygyerek összekapott egy másik kisgyerekkel,...

Szép új világ: a jövőben már e-mailt se kell írnunk, beszél helyettünk az “avatarunk”

Az alább említett "szakértő" legnagyobb érve a mesterséges intelligencia...

Kategóriák

Az USA most már menedékjogot ad a férfinek, aki az ujgur átnevelőtáborokat dokumentálta

Mint arról már többször beszámoltunk, Kína vérlázító bűncselekményeket követett...

Dugin: Egész Észak-Amerika egy hatalmas Epstein-sziget

Alexander Dugin a mai Nyugatot olyan civilizációnak látja, amely...

Varsóban már minden második ember ukrán?

Az elmúlt fél évben több mint félmillióan emigráltak Ukrajnából,...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55