Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Műsorújság

A Pride örömére a zsidók „LMBTQP-barát” imádságot tartanak – A transzok viszont megsértődhetnek

Vannak országok, ahol a zsidók és az LMBTQP-személyek nem férnek meg egymás mellett, ugyanis hol az egyik, hol a másik fél részéről hiányzik a kellő „befogadó hozzáállás”. Egy brit zsidó buzeráns például arról számolt be, hogy származása miatt kirekesztették a deviáns „közösségből”. Nemrég pedig Izraelből érkezett a hír, hogy rabbik tiltakoznak az ellen, hogy „Függetlenség Napjukon” egy transz vigye a fáklyát. Nos, hazánkban már jóval nagyobb az összhang, a zsidók kiállnak az LMBTQP-személyek mellett, sőt, a Pride örömére buzeráns-imádkozást tartanak.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A zsidók elmondásuk szerint az elmúlt 13 évhez hasonlóan idén is, a Pride keretében kinyilvánítják az LMBTQP-lobbi melletti kiállásukat. A deviánsokat elsősorban egy szombat reggeli ima, sábát sáhárit szertartás keretében 2025. június 28-án 10.30-kor a Bálint Házban akarják támogatni.


A deviánsokkal való imádkozás nyilvánosan kerül megtartásra, amire zsidókat, LMBTQP-személyeket és azok „barátait” egyaránt várják. Az imát Kuna Valéria, a Szim Salom Hitközség liturgiai vezetője és Kuna Bence, a Szim Salom Hitközség kántora fogja vezetni.

Csakhogy van egy bökkenő a szertartás kiírásában. Ugyanis a zsidók felszólítást tettek közzé:

„Férfi vendégeinket fejfedő viselésére kérjük, és minden résztvevőnket bátorítjuk erre.”

Úgy tűnik, a zsidóknak is nehezükre esik az „érzékenyítéseken” közvetített propagandát alkalmazni, hiszen az LMBTQP-lobbi azt sulykolja, hogy „befogadónak” kell lenni a transzneműekkel szemben is, így egy deviánsoknak célzott kiírásban férfiakat felszólítani igencsak „kirekesztően” hat. Kíváncsiak vagyunk, mit reagálnak majd a zsidók arra, ha egy férfi közli velük, hogy nem hajlandó fejfedőt viselni, mert azt gondolja, hogy ő nő.

Az LMBTQP-zsidó eseményt egyébként a JCC Bálint Ház, a Bét Orim Reform Zsidó Hitközség és a Marom Klub Egyesület támogatja.

Szomorú a zsidó buzeráns, mert kirekesztette az LMBTQP-közösség származása miatt

Nem elég „érzékenyek” a zsidók – Bojkottálnak a transznemű társuk szerepeltetése miatt

(Szombat.org nyomán Szent Korona Rádió) 

Mecset nyílt Szombathelyen – Van-e ok az aggodalomra?

A szombathelyi mecset nyitás hírére sokan felkapták a fejüket. A ...

Belföld

2026. 06. 12.

Magyar zászlót égettek szerb diákok; Németország új generációi már nem lesznek németek, Ukrán drón csapódott be a Zaporozsjei atomerőműbe – Telegram posztjaink (2026.05.30.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 31.

Újabb értékes filozófiai mű jelent meg magyar nyelven: Jean Hani – A fekete szűz

Jean Hani francia filozófus és tradicionalista író, valamint az Amiens-i ...

Ősök szelleme

2026. 05. 30.

Zagyva György Gyula a Magyar Jelen podcastban; Napi migráns: késelés Svájcban; Csak az oltári szentség maradt a brazil templomból – Telegram posztjaink (2026.05.28.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 29.

Trianon Felvonulás

HVIM: A Trianon Felvonulás beteljesítette küldetését

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében 2001 óta minden évben ...

64

2026. 05. 29.

Ott folytatják, ahol a Fidesz abbahagyta – A Tisza is kiszolgálja Izraelt

Az erős és stabil magyar–izraeli kapcsolat mélyen gyökerezik Magyarország nemzeti ...

Belföld

2026. 05. 28.