Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Egy debreceni szurkolót zártak börtönbe Franciaországban

Mint ismeretes, a Marseille-ben megrendezett Magyarország-Izland Európa-bajnoki csoportmeccs alatt a stadionban kitört balhé kapcsán öt magyar szurkolót vettek őrizetbe a francia hatóságok. Négyen megúszták pénzbüntetéssel, egyiküket viszont hivatalos személy elleni erőszak miatt hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítéltek.

A dehir.hu cikke szerint egy „Gergő” nevű debreceni drukker az elítélt, erről az “Ultras Debrecen 1994” Facebook-oldalon megjelent és gyűjtést szervező közlemény is árulkodik:

A portál úgy tudja, hogy a drukker 26 éves, főiskolát végzett. A lap beszélt egy szurkolóval, aki Gergővel utazott Franciaországba a mérkőzésre és együtt is voltak a meccsen. Mint elmondta, ők és még legalább 150 szurkoló a drágább jegyüket beáldozva át akartak menni a kapu mögé a magyar táborba, hogy együtt szurkolhassanak honfitársaikkal. Egy kerítésnél próbálkoztak, ahol rendészek azzal hitegették őket, hogy 5-10 perc múlva átmehetnek. Miután azonban mégsem nyitották meg a kerítést, sokan megelégedve a helyzetet, elkezdtek átmászni azon. A drukker állítása szerint a rendészek ekkor rájuk támadtak, vipera is volt náluk. A balhét követően Gergőék visszamentek a helyükre.

A mérkőzés lefújása után egy órával azonban a rendőrök kiemelték a tömegből, és bevitték a rendőrségre, majd megvádolták hivatalos személy elleni erőszakkal. A tárgyaláson ott volt egy rendész, aki rámutatott a debreceni drukkerre, azzal, hogy ő ütötte meg ököllel. A bíró az eljárás során videofelvételeket nem vett figyelembe, de nem is készült olyan, amelyen a magyar szurkoló és a rendész ütőtávolságban lett volna.

A debreceni drukker végig tagadta, hogy megütötte volna a rendészt, mégis elítélték. Az ítélet ellen fellebbezett, de augusztusban ítélkezési szünet van a francia bíróságokon, így szeptemberig biztosan nem születik döntés az ügyében, s addig börtönben marad – írja a dehir.hu.

(Csakfoci.hu – Hunmob -Underground, SZKR)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.