Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Kvótareferendum – Október 2-ra írta ki a népszavazást az államfő

Október 2-ra írta ki a népszavazást a nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítésével kapcsolatban Áder János köztársasági elnök kedden – derült ki a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) honlapján megjelent közleményből.

 

A KEH Sajtóigazgatóságának közleménye szerint az államfő az alaptörvény, a népszavazási kezdeményezésről, valamint a választási eljárásról szóló törvény rendelkezései alapján – figyelemmel az Alkotmánybíróság vonatkozó határozatára – döntött az országos népszavazás kitűzésének időpontjáról.

Orbán Viktor miniszterelnök február 24-én jelentette be, hogy a kormány országos népszavazást kezdeményez a kötelező betelepítési kvótáról. A kérdés úgy szól:

„Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”

A Jobbik az alaptörvényben rögzítené a kvóta elutasítását

A Jobbik a népszavazást követően is szükségesnek tartja az alaptörvény módosítását a kötelező betelepítési kvótával kapcsolatban.

A legnagyobb ellenzéki párt a referendum kérdését szó szerint beemelné az alaptörvénybe, elkerülve ezzel a népszavazással járó költségeket és annak kockázatát, hogy nem lesz eredményes a voksolás. A kormánypártok azonban lesöpörték a kezdeményezést az asztalról.

A Jobbik elnöke szerint a Fidesz nem érdekelt a hazánkat sújtó migrációs válság megoldásában, azonban ez a politikai hazardírozás komoly veszélyeket jelenthet, amiért Orbán Viktornak kell vállalnia a felelősséget.

A Jobbik a betelepítési kvóta elleni szavazásra buzdítja tagjait és szimpatizánsait – közölte Mirkóczki Ádám szóvivő arra reagálva, hogy október 2-ra írta ki a népszavazást az államfő.

Az ellenzéki politikus indoklása szerint pártja a kötelező betelepítési kvótát – csakúgy, mint „minden értelmetlen brüsszeli diktátumot” – kezdetektől fogva ellenez.

Reményét fejezte ki, hogy végre a Fidesz is szakít azzal a gyakorlattal, hogy „amit Brüsszel kér tőlünk az szükségtelen, méltánytalan és igazságtalan, de teljesítjük”.

A Jobbik fenntartja ugyanakkor, hogy ha az alaptörvényben rögzítenék a kvóta elutasítását, az sokkal gyorsabb és ingyenes megoldást kínálna, egyben kiküszöbölné az esetleges érvénytelen vagy eredménytelen referendum okozta kormányzati kudarcot, amely Orbán Viktor személyes felelőssége lenne – írta Mirkóczki Ádám.

(MTI-Alfahír-Idegen áradat-SZKR)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.