Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
családon belüli pedofília

14 év alatti nevelt lányát hetente erőszakolta, aki gyerekeket is szült neki – Az áldozat anyja tudta, de nem tett semmit

14 éves sem volt a kislány, amikor már a nevelőapja kényszerítéssel és fenyegetéssel heti rendszerességgel megerőszakolta. Az áldozat anyja mindennek tudatában volt, de nem tett semmit, sőt rábeszélte a kislányt, hogy tagadja le, hogy tudja, ki az apja a gyerekeinek. Jól tudjuk, hogy kikre jellemzők a hasonló körülmények között elkövetett bűncselekmények, habár kisebbségi hovatartozásukra információ nem szivárgott még ki.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Vádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség azzal a férfival szemben, aki rendszeresen megerőszakolta a nevelt lányát. A lánynak két gyermeke is született a mostohaapjától. A lány anyját kiskorú veszélyeztetése miatt állítják bíróság elé.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a vádlottak 2010-ben létesítettek élettársi kapcsolatot, és két, a nő előző kapcsolatából született, valamint két saját gyermekkel éltek egy beregi kistelepülésen, „szerény körülmények között”.

Megélhetésüket elsősorban a kiskorú gyermekek után járó családtámogatásokból fedezték.

A férfi a

tizennegyedik életévét be nem töltött, nevelt lányát erőszakkal, bántalmazásokkal, illetve az ő és családtagjai megölésével való fenyegetéssel heti rendszerességgel szexuális cselekményekre kényszerítette

a családi házban, illetve annak udvarán. A kiskorú lány 2020-ban egy kisfiút, 2022-ben pedig egy kislányt szült, akiket a vádlott nem ismert el sajátjának, azonban a családon belül „apjukként” viselkedett.

Az áldozat kislány

anyja tisztában volt a szexuális erőszakkal,

ennek ellenére azt nem akadályozta meg, illetve semmit sem tett annak érdekében, hogy ez megszűnjön. Az MTI beszámolója szerint a lány jelezte a terhességét az édesanyjának, aki a férfival együtt rábeszélte arra, hogy a gyermekeket szülje meg, és egészségügyi ellátása során az apa kilétét tagadja le.

A főügyészség a férfit szexuális erőszak minősített esetével, kiskorú veszélyeztetésével, valamint kapcsolati erőszak bűntettével vádolja, a nőnek pedig kiskorú veszélyeztetése miatt kell felelnie. Az ügyészség a férfivel szemben 12 év fegyházbüntetést, a nővel szemben pedig 2 év börtönbüntetést indítványoz abban az esetben, ha beismerik tettüket.

Azt állítja a pedofil cigány, hogy kiskorú lánya molesztálta őt

Pizsamapartin zaklatta diákját a buzeráns pedofil zalai tanár – újabb részletek derültek ki

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.