Ismételten kiilleszkedettek rendeztek családi perpatvart, ezúttal a dajdajozás közepette esett egymásnak egy férfi, annak testvére és apósa. A balhéból a fegyver sem maradhatott ki, nagyfejszével mentek egymásnak.
Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…
2021. július 5-én délelőttől kezdve egy férfi és lánytestvére Hosszúpályiban lévő házukban családi rendezvényt tartottak, egész álló nap szórakoztak, iszogattak, és bömböltették a zenét. A férfi apósa is egész nap ivott saját otthonában, aki mindig is ellenezte lánya és férje kapcsolatát, ezért a nap folyamán
többször kiment az utcára, és hangosan fenyegetőzött, hogy megöli őket és rájuk gyújtja a házat.
Az após a bűncselekmény napján este 6 óra körül ismét kiment az utcára, és ekkor már hangosan meggyilkolásával fenyegette a vejét, aki ezért kiment az utcára, hogy beszéljenek, azonban apósa egy sörösüveget dobott a feje irányába, de az nem találta el. Ő erre felháborodásában nekiesett felesége apjának, és ököllel arcon ütötte, aki egyre idegesebb lett, és este 7 körül
egy 80 centi hosszú, élezett nagyfejszét vett magához,
majd kiment vele a ház elé és folyamatosan kiabált, miközben továbbra is életveszélyesen fenyegette vejét. Ezért az is az utcára ment, mire apósa 2-3 méteres távolságról felé dobta a nagyfejszét, azonban az a férfi húgának bal karját találta el.
Az idősebb férfi erre megijedt és visszamenekült a házához, ám veje és annak lánytestvére követték, majd összeverekedtek vele. A nő mellkasánál fogva ellökte, a férfi ököllel megütötte a fejét. Az após földre került, és elvesztette eszméletét. Az ügyben a Hajdú-Bihar megyei rendőrök nyomoztak.
Az ügyészség a letartóztatásban lévő idősebb férfi ellen gyilkossági kísérletet, és fegyveres garázdaság, míg a szabadlábon védekező fiatalabb férfi ellen társtettesként elkövetett garázdaság és könnyű testi sértés, a nő vádlott ellen társtettesként elkövetett garázdaság miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken. A főügyészség az idősebb férfival szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás, a fiatalabb férfi esetében közérdekű munka büntetés, míg a nővel szemben próbára bocsátás kiszabását javasolta, illetve, hogy a bíróság a lefoglalt fejszét kobozza el.
Egy terhes cigány nő vert össze, majd rabolt ki egy 90 éves asszonyt
Cigánybűnözés Kerepesen: A polgármester tiltakozik az ügyészség megengedő határozata miatt
(Origo nyomán Szent Korona Rádió)