Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Műsorújság
izraeli elnök

Sulyok Tamás meghívására Budapestre érkezik az izraeli elnök

Hivatalos állami látogatásra érkezik Magyarországra kedden Herzog izraeli elnök, akit Sulyok Tamás köztársasági elnöknek egy évvel ezelőtt, a beiktatása után első dolga volt meghívni az immáron zsidó gyarmattá vált országunkba.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A magyar államfő tavaly március végén beszélt telefonon Jichák Hercog államfővel, aki Sulyoknak gratulált az elnökké választásához, miután Novák Katalin bukása után megválasztotta őt az Országgyűlés. Az izraeli elnök meghívására ekkor került sor.

„Az Izrael melletti kiállásunk egyik elvi alapvetése a holokauszt borzalmaiból levont következtetés, mely szerint szükség van egy erős zsidó nemzetállamra, amely garantálja, hogy ilyen tetteket senki soha többé ne követhessen el”

– mondta akkor Sulyok Tamás.

Idén januárban pedig Gideon Szaár izraeli külügyminiszter érkezett diplomáciai látogatásra Budapestre, ahol Sulyok Tamás köztársasági elnökkel és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel tárgyalt, valamint a budapesti zsidó közösséggel találkozott.

Szijjártó közös sajtótájékoztatót is tartott a zsidó gazdájával, ezen Gideon Szaár úgy fogalmazott: Magyarország az az ország az európai közösségen belül, amelyik tisztában van a különbséggel a jó és a rossz között, a helyes és a helytelen között és “nincsenek erkölcsi torzulások a vonatkozásban, hogy hogyan tekint a nemzetközi kérdésekre, kihívásokra”.

„Magyarország Orbán Viktor vezetésével közeli jó barátunk, fontos szövetségese Izraelnek”

Csak hogy ne maradjon ki a sorból, Orbán meghívta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt is tavaly novemberben, mégpedig rögtön azután, hogy a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene a gázai háborúban elkövetett népirtás és háborús bűncselekmények miatt. Közben a kormány fontolgatja, hogy Magyarország – egyedüli EU-tagként – kilépjen a büntetőbíróság kötelékéből, mindezt azért, mert a bíróság szerintük „politikai döntést” hozott Netanjahu elfogatóparancsával.

Nem lehet itthon érvényt szerezni a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsának, de Orbán ki is lépne belőle

Orbán Budapesten demonstrálja Netanjahu-szolgaságát: meghívja a népirtó bűnözőt a gyarmatokra

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Mecset nyílt Szombathelyen – Van-e ok az aggodalomra?

A szombathelyi mecset nyitás hírére sokan felkapták a fejüket. A ...

Belföld

2026. 06. 12.

Magyar zászlót égettek szerb diákok; Németország új generációi már nem lesznek németek, Ukrán drón csapódott be a Zaporozsjei atomerőműbe – Telegram posztjaink (2026.05.30.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 31.

Újabb értékes filozófiai mű jelent meg magyar nyelven: Jean Hani – A fekete szűz

Jean Hani francia filozófus és tradicionalista író, valamint az Amiens-i ...

Ősök szelleme

2026. 05. 30.

Zagyva György Gyula a Magyar Jelen podcastban; Napi migráns: késelés Svájcban; Csak az oltári szentség maradt a brazil templomból – Telegram posztjaink (2026.05.28.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 29.

Trianon Felvonulás

HVIM: A Trianon Felvonulás beteljesítette küldetését

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében 2001 óta minden évben ...

64

2026. 05. 29.

Ott folytatják, ahol a Fidesz abbahagyta – A Tisza is kiszolgálja Izraelt

Az erős és stabil magyar–izraeli kapcsolat mélyen gyökerezik Magyarország nemzeti ...

Belföld

2026. 05. 28.