Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Műsorújság

Összehangolt támadás érte a HVIM-et

A Facebook adminisztrátorai az elmúlt évek során bizonyították, hogy elfogulatlanságért nem kell a szomszédba menniük, de most minden határon túlmentek.

Az elmúlt néhány óra leforgása alatt a Facebook adminisztrátorai összehangolt támadást intéztek minden olyan felületünk ellen, aminek szerepelt a nevében, hogy „HVIM”. Nem neveztek meg egyetlen konkrét tartalmat sem, amellyel megsértettük volna a felhasználási feltételeket. A zárolás után nemsokkal végleges törlésre került több mint tizenháromezer követővel rendelkező központi oldalunk, majd közel hatezer követővel rendelkező Pest megyei oldalunk is. Azóta több kisebb felületünk is erre a sorsra jutott, az összes többi oldalunk pedig zárolva van.

Felháborító, hogy miközben minden olyan világnézet szabadon terjeszkedhet a közösségi oldalon, melynek nyomán lelki és szellemi defektusok tömkelege nyer teret, addig a normalitás képviselőivel szemben bármit meg lehet tenni, minden különösebb magyarázat nélkül.

(Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom)

Figyelem! A Trianon Felvonulás Facebook eseménye is törlésre került, de a rendezvény természetesen meg lesz tartva. Minden információ elérhető a hivatkozásra kattintva.

Mecset nyílt Szombathelyen – Van-e ok az aggodalomra?

A szombathelyi mecset nyitás hírére sokan felkapták a fejüket. A ...

Belföld

2026. 06. 12.

Magyar zászlót égettek szerb diákok; Németország új generációi már nem lesznek németek, Ukrán drón csapódott be a Zaporozsjei atomerőműbe – Telegram posztjaink (2026.05.30.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 31.

Újabb értékes filozófiai mű jelent meg magyar nyelven: Jean Hani – A fekete szűz

Jean Hani francia filozófus és tradicionalista író, valamint az Amiens-i ...

Ősök szelleme

2026. 05. 30.

Zagyva György Gyula a Magyar Jelen podcastban; Napi migráns: késelés Svájcban; Csak az oltári szentség maradt a brazil templomból – Telegram posztjaink (2026.05.28.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 29.

Trianon Felvonulás

HVIM: A Trianon Felvonulás beteljesítette küldetését

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében 2001 óta minden évben ...

64

2026. 05. 29.

Ott folytatják, ahol a Fidesz abbahagyta – A Tisza is kiszolgálja Izraelt

Az erős és stabil magyar–izraeli kapcsolat mélyen gyökerezik Magyarország nemzeti ...

Belföld

2026. 05. 28.