Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Műsorújság

Új szíriai tantervben a „kárhozottak és tévútra tévedtek” a zsidók és a keresztények

Egyből vitát váltottak ki a szíriai átmeneti kormány által Facebookon bejelentett kisebb változtatások az alaptantervben. Bár az ideiglenes oktatási miniszter korábban arról beszélt, hogy csak néhány ponton nyúlnak majd bele a kötelező tananyagba, ott, ahol az az Aszad-rezsimet és az uralkodó Baath pártot dicsőítette, a valóság másképp néz ki. Vannak pozitív és rendkívül aggasztó változtatások is.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A frissen bejelentett változtatások ugyanis több Korán-részlet értelmezését is érintik. A CNN által is idézett oktatási minisztériumi módosítások szerint a „jóság útja” helyett egy adott idézetben ezentúl „az iszlám útja” fog állni, a „kárhozottak és tévútra tévedtek” helyett pedig „a zsidók és a keresztények”. Utóbbi a Korán egy versének ultrabigott értelmezését tükrözi.

 

Szintén a friss módosítások egyik semlegesebb része, hogy újradefiniálják a mártír fogalmát. Ez eddig az életüket a hazájukért feláldozókat jelentette, ezentúl az életüket Istenért áldozókat – ez talán közelebb áll a helyes fordításhoz. Aszad diktátor Baath pártja világi-nacionalista irányultságú volt, ami így próbált egyensúlyozni legalább a felszínen a megosztottság felett. Pozitívum, hogy van olyan rész, amit kihúztak az eddigi tantervből, például az élet keletkezésére és fejlődésére vonatkozó részeket, ugyanis ez tipikusan modernista és szcientista dogmák, amiket kötelezően vallania kell a magát „felvilágosultnak” tartó egyéneknek. Szíriában legalább ez nem lesz már kötelező.

A változtatások kritikusai szerint egy átmeneti kormány eleve nem változtathatna az alaptanterven, az oktatási tárca közleménye szerint pedig csak néhány „pontatlanságot” javítottak ki. Nazir Mahammad al-Kadri oktatási miniszter decemberben arról nyilatkozott, hogy az általános iskolák koedukáltak maradnak, míg a középiskolák nagy része – hasonlóan az eddigi gyakorlathoz lány- vagy fiúiskola marad. Azt pedig senki sem tudja, mit jelent a jelenlegi, HTS vezett kormányzat átmeneti mivolta. Kezdetben 2025. márciusi szabad választásokról beszéltek, de mostanában már az is szóba került, hogy akár négy évig is eltarthat a választás előkészítése.

(444 nyomán Szent Korona Rádió)

Stratégiai egyezség az új Szíria és Ukrajna között – gazdasági együttműködésre léptek

Izrael tovább építi Nagy-Izraelt Szíria részén is

Mecset nyílt Szombathelyen – Van-e ok az aggodalomra?

A szombathelyi mecset nyitás hírére sokan felkapták a fejüket. A ...

Belföld

2026. 06. 12.

Magyar zászlót égettek szerb diákok; Németország új generációi már nem lesznek németek, Ukrán drón csapódott be a Zaporozsjei atomerőműbe – Telegram posztjaink (2026.05.30.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 31.

Újabb értékes filozófiai mű jelent meg magyar nyelven: Jean Hani – A fekete szűz

Jean Hani francia filozófus és tradicionalista író, valamint az Amiens-i ...

Ősök szelleme

2026. 05. 30.

Zagyva György Gyula a Magyar Jelen podcastban; Napi migráns: késelés Svájcban; Csak az oltári szentség maradt a brazil templomból – Telegram posztjaink (2026.05.28.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 29.

Trianon Felvonulás

HVIM: A Trianon Felvonulás beteljesítette küldetését

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében 2001 óta minden évben ...

64

2026. 05. 29.

Ott folytatják, ahol a Fidesz abbahagyta – A Tisza is kiszolgálja Izraelt

Az erős és stabil magyar–izraeli kapcsolat mélyen gyökerezik Magyarország nemzeti ...

Belföld

2026. 05. 28.