Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
amerikai katonák Szíriában

Kétszer annyi amerikai katona állomásozik Szíriában, mint amit bevallottak

A Pentagon szóvivője még csütörtökön újságírók előtt ismerte el, hogy a korábban hivatalosan lekommunikált 900-zal szemben 2000 amerikai katona szolgál Szíriában az Iszlám Állam elleni harc jegyében. Már meg sem lepődünk ezen…

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Az amerikai védelmi minisztérium felfelé korrigálta a Szíriában állomásozó amerikai katonák számát, és bejelentette, hogy a korábban közöltnél jóval többen tartózkodnak a közel-keleti országban.

Pat Ryder a korrekciót magyarázva úgy fogalmazott, hogy a

„Szíriában kialakult helyzet fényében, és jelentős érdekek miatt, a közelmúltban jutott tudomásunkra, hogy a számok magasabbak”.

Amerikai katonák Szíriában: jön a magyarázkodás a számokról, hisz valaki nekik?

Hozzátette, hogy a létszámkülönbség az ideiglenesen vezényelt „rotációs erők” jelenlétéből adódik, miközben a 900 hosszú távon Szíriában állomásozó amerikai katona jelenti a magját az Iszlám Állam elleni küzdelemben részt vevő nemzetközi koalíció amerikai hozzájárulásának.

Pat Ryder megjegyezte, hogy a külföldi küldetésekben közreműködő katonai erők pontos létszámának közlését bizonyos diplomáciai és biztonsági megfontolások is meghatározzák. De azt hozzátette, hogy a 900 fős haderő feletti létszámmal már hónapok óta rendelkezik a Szíriában tartózkodó amerikai haderő.

Az Iszlám Állam elleni harcot tünteti fel Amerika, mint kitűzött célt Szíriában, ám nem teljesen ez látszik. 

Az interneten kering például egy videó, melynek a címében rezsimellenes csoportként hivatkoznak a szír lázadókra, azonban ha jobban megnézzük a felvételeket az ISIS zászlaja is feltűnik. Gyakorlatilag az egész nyugati világ egy terrorszervezetet támogat!

Válaszcsapás: Demokratikus terroristák Szíriában

Irán legfőbb vezetője: az USA és Izrael terve volt Szíria kormányának megdöntése

(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.