Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Menekültáradatot indított el az Iszlám Állam

Újabb menekülthullám indult Észak-Szíriából a török határ felé, miután az Iszlám Állam több falut is tűz alá vett, ahol már eddig is emberek ezrei kerestek menedéket.

Legalább három embert meg öltek, miközben a terrorszervezet hátrálásra kényszerítette a Szabad Szíriai Hadsereg erőit, akik már öt mérföldre megközelítették Dabiqot, az Iszlám Állam (IÁ) számára szimbolikus jelentőségű falut. Úgy tartják, Dabiq az előre elrendelt helyszíne annak az apokaliptikus végű csatának, amelyben az IÁ harcosai legyőzik „Róma seregeit”.

A Szabad Szíriai Hadsereg vezette offenzívában, ugyanakkor Dabiqot nem akarták elfoglalni, mert tudták, hogy azt az Iszlám Állam erőn felül védené. Ehelyett az IÁ úgynevezett „kalifátusának” keleti része az ellenzék stratégiai jelentőségű célpontja.

Csütörtökön tíz, belső menekültek elhelyezésére szolgáló tábort rohant le az Iszlám Állam. Hangosbemondókon szólították fel az embereket, hogy vonuljanak az IÁ ellenőrzése alatt álló területekre. Ehelyett mintegy ötezren indultak meg a török határ felé.

iá-csmozg1

A törökök azonban nem engedik át az embereket Azaznál, pedig már korábban is sokan érkeztek ide az orosz bombázások elől. Harmincezren várakoznak, de csak azok mehetnek át, akik sürgős egészségügyi ellátásra szorulnak, vagy közeli hozzátartozójukat látogatják meg.

(Fent az Europress fotóján az egyik csütörtökön lerohant és felgyújtott menekülttábor)

Kövesse rovatunkat a Facebookon is!

(24.hu-Idegen áradat-SZKR)

 

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.