Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Műsorújság

A Hezbollah vezér búcsúztatásán történelmi beszédet mondott Irán legfelsőbb vezetője

„A libanoni nép szilárd védelme a palesztin népért legitim és törvényes, és senkinek sincs joga kritizálni a Gáza iránti támogatásukat. E kötelességünk teljesítése során nem fogunk késlekedni, nem fogunk túlreagálni, nem fogunk kapkodni, és nem fogunk alulmaradni.” – hangsúlyozta Khamenei, Irán legfelsőbb vezetője.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Irán legfelsőbb vezetője, Szajjed Ali Khamenei ma, 2024.10.4-én beszédet mondott a Hezbollah vezetőjének, Szajjed Hasszán Naszrallah mártírnak a megemlékezésén, az általa vezetett pénteki ima előtt.

Sayyed Ali egy puskával a kezében jelent meg, és több ezer ember előtt beszélt, beszédének egy részét arabul mondta el. A transzparensen a Korán egy verse olvasható:

„Bizony, Allah pártja a győztes”.

„Hezbollah jelenléte ma Libanonban: Rakétákkal bombáztuk az ellenséges katonák Kiryat Shmona-i koncentrációit. Sasa’a-ban nehéz Burkan rakétával célba vettünk egy csoport izraeli ellenséges járművet és katonát. Nagyméretű rakétavetővel bombáztuk a „Karmiel” kolóniát.

Hezbollah jelenléte ma Irakban: Három célpontot támadtunk három különálló műveletben a Golán-fennsíkon és Tiberiasban a megszállt területeinken drónok segítségével.

Minden csapás, amelyet erre az entitásra mérnek, nemcsak a régiót, hanem az egész emberiséget szolgálja.

Afganisztántól Jemenig, Irántól Gázáig és Libanonig meg kell védenünk az iszlám közösséget. Az iszlám közösség ellensége egy, de módszerei országonként eltérőek.

Senkinek sincs joga kritizálni a libanoniakat, amiért támogatják palesztin testvéreiket.

Az Iszlám Köztársaság teljes határozottsággal fog reagálni minden akcióra. Teljesen szilárdan állunk a „vérszívó entitás” bűneivel szemben. Az ellenségek viszályt szítottak az iszlám országok között, de mára az iszlám közösség felismerte ki is az ellenség és le tudja győzni azt.

A palesztin és libanoni férfiak harca (dzsihád) 70 évvel vetette vissza a cionista entitást.

Ma már maguk a bűnöző cionista banda is rájöttek, hogy soha nem fognak győzelmet aratni a Hamász és a Hezbollah felett. A fegyveres erőink által néhány nappal ezelőtt a Gázai övezet támogatására tett lépés törvényes és teljesen legitim. Amit fegyveres erőink tettek, az a legkevesebb válasz a cionista entitás által elkövetett bűnökre!

Ma az iszlám nemzet tudatára ébredt és képes legyőzni a muszlimok ellenségeinek terveit.

Ha a nemzetek el akarják kerülni a harcokat, fel kell nyitniuk a szemüket és tudatosítaniuk kell! Minden nemzetnek joga van megvédeni szuverenitását, egységét és földjét a megszállókkal és bitorlókkal szemben. A palesztin népnek minden joga megvan ahhoz, hogy szembe szálljon ezekkel a megszállókkal!

Azok, akik a palesztin népet segítik, vallási kötelességüket teljesítik, és senki sem kifogásolhatja, hogy miért védik meg Gázát.

A libanoni nép szilárd védelme a palesztin népért legitim és törvényes, és senkinek sincs joga kritizálni a Gáza iránti támogatásukat. E kötelességünk teljesítése során nem fogunk késlekedni, nem fogunk túlreagálni, nem fogunk kapkodni, és nem fogunk alulmaradni.”

A Vaskupolát megkerülve támad a Hezbollah, Haifára mértek súlyos csapást (frissülve a mai nap harcérintkezéseivel)

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/10/04/libanon-londoni-nagykovete-szerint-izrael-kinyitotta-pandora-szelencejet/

Libanoni külügyminiszter: Nasrallah elfogadta a tűzszünetet, majd megölték (nyilatkozat)

Szent Korona Rádió

Mecset nyílt Szombathelyen – Van-e ok az aggodalomra?

A szombathelyi mecset nyitás hírére sokan felkapták a fejüket. A ...

Belföld

2026. 06. 12.

Magyar zászlót égettek szerb diákok; Németország új generációi már nem lesznek németek, Ukrán drón csapódott be a Zaporozsjei atomerőműbe – Telegram posztjaink (2026.05.30.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 31.

Újabb értékes filozófiai mű jelent meg magyar nyelven: Jean Hani – A fekete szűz

Jean Hani francia filozófus és tradicionalista író, valamint az Amiens-i ...

Ősök szelleme

2026. 05. 30.

Zagyva György Gyula a Magyar Jelen podcastban; Napi migráns: késelés Svájcban; Csak az oltári szentség maradt a brazil templomból – Telegram posztjaink (2026.05.28.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 29.

Trianon Felvonulás

HVIM: A Trianon Felvonulás beteljesítette küldetését

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében 2001 óta minden évben ...

64

2026. 05. 29.

Ott folytatják, ahol a Fidesz abbahagyta – A Tisza is kiszolgálja Izraelt

Az erős és stabil magyar–izraeli kapcsolat mélyen gyökerezik Magyarország nemzeti ...

Belföld

2026. 05. 28.