Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Műsorújság

A finn iskolákból kitiltják a számítógépeket

Finnország volt az egyik első állam, akik tankönyvek helyett laptopokat adtak a gyerekeknek. Most úgy néz ki rájöttek, hogy mégsem segíti a tanulást, ha a gyerekek állandóan a képernyőt bámulják.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A finn közoktatási rendszer az elmúlt évtizedekben elért jó eredményeivel és a forradalmi tanítási technikák bevezetésével lett világhírű. Ezek egyike az államilag támogatott „digitalizált tanóra” volt, a diákok jelentős része ingyenesen kapott laptopot, hogy azokat használják a hagyományos – és nehéz – könyvek helyett.

Azonban Finnországban most mégis egyre több intézmény dönt úgy, hogy visszatér a könyvekhez, és betiltják a számítógépek használatát a tanórákon.

Az okostelefonok, valamint az internetfüggőség elterjedése miatt ugyanis a tanárok és a szülők is amiatt aggódnak, hogy a gyerekek túl sok időt töltenek a képernyők előtt, ez pedig katasztrofális hatással van a tanulásra.

A döntést motiváló félelmek nem alaptalanok: bár sok szempontból még mindig világelsők, a gyerekek tanulási eredményei az elmúlt években Finnország-szerte egyre rosszabbak, az iskolai felmérések pedig szinte mint azt mutatják, hogy ezt a számítógépek okozta folyamatos figyelemelterelés okozza.

A digitális eszközök használatával járó állandó figyelemelterelés sok gyereket nyugtalanná és túl szeszélyessé tesz ahhoz, hogy koncentrálni tudjon. S bár a feladataikat gyorsabban tudják elvégezni, ez elsősorban amiatt van, hogy minél gyorsabban vissza tudjanak térni a játékokhoz vagy a közösségi médiához.

A finn kormány is léphet az ügyben

A koronavírus-járvány vége óta egyre népszerűbb „könyvbarát” mozgalom és az annak sikerét aláhúzó felmérések nyomán most a kormány is azt tervezi, hogy visszavonja a „digitalizált tanóra” program legtöbb pontját: egyebek között kivezetnék a számítógépeket a tantermekből, és betiltanák a tanóra alatti telefonhasználatot, amivel jelentősen visszaszorítanák a gyerekek képernyő előtt töltött idejét.

„A számítógépek hasznos eszközök a tanuláshoz, ám a gyerekekből természetes módon hiányzik az önkontroll, ami miatt sokkal könnyebben vesznek el az online világban. Sajnos azt látjuk, hogy a hagyományos módszerek egyelőre jobbak, mint a digitalizálás”

– mondta Maija Kaunonen finn gyermekpszichológus a Reutersnek. A könyvekhez visszatérő diákok szerinte máris jobban tudnak koncentrálni, mint laptopot használó társaik.

Ezt Minna Peltopuro klinikai neuropszichológus is megerősítette, és kiemelte, hogy a képernyőhasználatot nemcsak az iskolákban, hanem otthon is a minimumra kellene csökkenteni – a finn tinédzserek átlagosan napi hat órát bámulják a gépüket vagy a telefonjukat –, mivel a túlzott digitális használat fizikai és mentális kockázatokkal jár, például szemproblémákkal és növekvő szorongással.

Milyen előnyei vannak a telefonmentes iskoláknak?

Telefonstop az iskolákban: vita a diákok javát szolgáló intézkedésről

Elsöprő a telefonkorlátozás támogatása

(VG nyomán Szent Korona Rádió) 

Buzeráns házasságról szóló javaslatot tettek a lobbiszervezetek Magyar Péter asztalára

Magyar Péterék választási győzelme óta az LMBTQP-lobbiszervezetek nyeregben érzik magukat. ...

Belföld

2026. 06. 13.

Mecset nyílt Szombathelyen – Van-e ok az aggodalomra?

A szombathelyi mecset nyitás hírére sokan felkapták a fejüket. A ...

Belföld

2026. 06. 12.

Magyar zászlót égettek szerb diákok; Németország új generációi már nem lesznek németek, Ukrán drón csapódott be a Zaporozsjei atomerőműbe – Telegram posztjaink (2026.05.30.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 31.

Újabb értékes filozófiai mű jelent meg magyar nyelven: Jean Hani – A fekete szűz

Jean Hani francia filozófus és tradicionalista író, valamint az Amiens-i ...

Ősök szelleme

2026. 05. 30.

Zagyva György Gyula a Magyar Jelen podcastban; Napi migráns: késelés Svájcban; Csak az oltári szentség maradt a brazil templomból – Telegram posztjaink (2026.05.28.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 29.

Trianon Felvonulás

HVIM: A Trianon Felvonulás beteljesítette küldetését

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében 2001 óta minden évben ...

64

2026. 05. 29.