Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Műsorújság

Súlyos bírságot kaphat a Telegram, mert kitartanak a szólásszabadság mellett

Nem elég, hogy nemrég letartóztatták Pavlov Durovot (akit azóta szabadlábra helyeztek, de nem hagyhatja el Franciaországot), most újabb kísérletet tesznek a Telegram elgáncsolása érdekében.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Az EU illetékesei ugyanis elkezdték vizsgálni, hogy hazudott-e a cég a valós felhasználói számáról, annak érdekében, hogy mentesítse magát az uniós digitális szolgáltatásokról szóló törvény (DSA) előírásai alól.

Az Európai Bizottság alá tartozó Közös Kutatóközpont (JRC) vizsgálata szerint a platform év elején azt állította, hogy 41 millió felhasználóval rendelkezik a blokkban, a havi, frissített adatközlésben pedig már úgy fogalmazott, hogy

jelentősen kevesebb mint 45 millió átlagos, aktív felhasználóról van szó.

A tisztviselők szerint a Telegram elmulasztotta nyilvánosságra hozni a tényleges számot, ami már önmagában sérti a DSA-t, miközben felmerült a gyanú, hogy a vizsgálat arra is fény deríthet, hogy jóval több mint 45 millió felhasználóról van szó, csak az EU-ban.

Mi változna?

Ez a szám azért fontos, mert a több mint 45 millió felhasználóval rendelkező szolgáltatások online óriásplatformnak, úgynevezett gatekeepernek minősülnek, így szigorúbb előírásoknak kell megfelelniük. Ezek megsértése akár a társaság éves árbevételének hat százalékáig terjedő bírságot vonhat maga után.

A Telegram esetében, tavaly, az éves forgalom 342 millió dollár volt, így a maximális bírság 20,5 millió dollár, vagyis 7,2 milliárd forint lehetne.

A DSA, többek közt, kötelezővé tenné az illegális online tartalmak elleni fellépést, amit a Telegram nem tesz meg, ugyanis a platform nem moderál. Így tehát, jelenlegi formájában, a platform megbízható jelzőprogramot sem biztosít, amely az illegális tartalmak azonosítására és eltávolítására való, mint ahogy azt a szabályozás előírja. Persze ezt az EU nemcsak az illegális tartalmak ellen használná, általában a politikai cenzúra a fő céljuk.

Továbbá az is benne van a törvényben, hogy a platformszolgáltatónak hozzáférést kell biztosítania a kutatóknak és a szövetségi szerveknek a platform adataihoz, hogy azonosítani tudják a kockázati tényezőket, hogy meg lehessen figyelni a felhasználókat, ezzel elősegítve a digitális diktatúrát – ezt azonban szintén elutasítja a Telegram.

Letartóztatták a Telegram alapítóját Franciaországban

Szabadlábon Durov, de nem hagyhatja el Franciaországot

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió) 

Mecset nyílt Szombathelyen – Van-e ok az aggodalomra?

A szombathelyi mecset nyitás hírére sokan felkapták a fejüket. A ...

Belföld

2026. 06. 12.

Magyar zászlót égettek szerb diákok; Németország új generációi már nem lesznek németek, Ukrán drón csapódott be a Zaporozsjei atomerőműbe – Telegram posztjaink (2026.05.30.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 31.

Újabb értékes filozófiai mű jelent meg magyar nyelven: Jean Hani – A fekete szűz

Jean Hani francia filozófus és tradicionalista író, valamint az Amiens-i ...

Ősök szelleme

2026. 05. 30.

Zagyva György Gyula a Magyar Jelen podcastban; Napi migráns: késelés Svájcban; Csak az oltári szentség maradt a brazil templomból – Telegram posztjaink (2026.05.28.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 29.

Trianon Felvonulás

HVIM: A Trianon Felvonulás beteljesítette küldetését

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében 2001 óta minden évben ...

64

2026. 05. 29.

Ott folytatják, ahol a Fidesz abbahagyta – A Tisza is kiszolgálja Izraelt

Az erős és stabil magyar–izraeli kapcsolat mélyen gyökerezik Magyarország nemzeti ...

Belföld

2026. 05. 28.