Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Palesztinpárti tüntetők szóltak be Kamalának

„Ha azt akarjátok, hogy Trump nyerjen, mondjátok azt. Ha nem, akkor meg én beszélek” – mondta Kamala Harris alelnök és demokrata elnökjelölt, miután palesztinpárti (igazságpárti) tüntetők zavarták meg szerda esti kampányrendezvényét Detroitban. A Newsweek szerint az ellentüntetők palesztin zászlóval jelentek meg a demokrata párti gyűlésen, és Harris beszéde alatt azt skandálták: „Kamala, Kamala, nem bújhatsz el, nem szavazunk a népirtásra” (angolul ez jobban hangzik, mert rímel).

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Miután Harris a beszédét megállítva visszaszólt nekik, támogatói üdvrivalgásban törtek ki, és a korábbi Trump-elnökségre utalva azt skandálták: „Nem megyünk vissza.”

Politikai elemzők szerint Michigan államban és Detroitban él a legtöbb olyan demokrata szavazó, akik már a Biden-adminisztráció közel-keleti politikájával szemben is tiltakoztak. Ezek az emberek többnyire úgy gondolják, hogy Izrael népirtást hajt végre a Gázai övezetben, mióta a Hamász tavaly októberi támadása miatt újabb megtorló háborút indított több tízezer civilt megölve.

A palesztinok és ügyük támogatói azért is kétségbeesettek, mert ugyan egyelőre nem sok látszik még abból, hogy Trump milyen diplomáciai irányt követ majd, ha esetleg elnökké választják, az azonban az előző négyéves ciklusa alapján elég valószínű, hogy a közel-keleti békét Trump alapvetően úgy képzeli el, hogy Izrael szinte bármit megtehet a palesztinokkal. A demokraták ehhez képest mérsékeltebbek voltak, odáig azonban nem mentek el, hogy a 10 hónapja tartó háborút ténylegesen megpróbálták volna leállítani. Igaz, Kamala Harris korábban elítélte a háború borzalmait, és azonnali tűzszünetre szólította fel a feleket.

Az egyik, Harris kampányrendezvényéről készült videót Trump is megosztotta a Twitteren, azt írta mellé? „Jól mennek a dolgok Kamala kampánygyűlésén”.

(Telex nyomán Szent Korona Rádió)

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/01/14/evakualni-kellett-a-palesztinparti-tuntetok-miatt-a-feher-hazat-videoval/

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/08/07/nagy-lmbtqp-lobbista-lesz-kamala-harris-alelnokjeloltje/

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/07/25/netanjahu-az-usa-kongresszusaban-tartott-eligazitast-a-gazai-nepirtas-kapcsan/

https://szentkoronaradio.com/blog/2023/11/28/harom-palesztin-diakra-lottek-ra-az-egyesult-allamokban/

Telegram-posztjaink (2026.09.20.)

Több mint 400 drón támadta a moszkvai régiót, többen meghaltak; újabb tartományban lett első az AfD; Szíria elutasította Szaúd-Arábia kérését, hogy katonákat küldjön Jemenbe

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra; Grönland végül behódolt Amerikának?; Újabb 3,3 milliárd eurót utal Ukrajnának az EU

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és teljesítménytúra; Eltávolítanák a székelyudvarhelyi „Vándor székely” szobrot a románok; 20 évvel ezelőtt zajlott le az MTV ostroma

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 19.

Telegram-posztjaink (2026.09.17.)

Nyilvánosságra hozták a 2006-os őszi kormányülések eddig titkos jegyzőkönyveit; a német kórházak egy esetleges NATO–orosz háborúra készülnek; Zelenszkij felkerült a világ 50 legbefolyásosabb zsidójának listájára

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 18.

11 év után visszatért Erdélybe a HVIM

11 év után újra Erdélyben a HVIM – interjú az úz-völgyi csata utolsó élő veteránjával

Tizenegy évnyi tiltás és koncepciós eljárás és hosszas vegzatúra után ...

64

2026. 09. 17.

Rongyos Gárda

Az erő és a furfang útján – beszámoló a XXI. Rongyos Gárda Emléktúráról

A HVIM – Magyar Ellenállás immár 21. éve rendezte meg ...

64

2026. 09. 17.