Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Műsorújság

Már nem gyanúsított Ábrahám Róbert

Mint ismeretes, Ábrahám Róbert kiosztotta a már rég jól megérdemelt pofonját Puzsér Róbertnek, melynek következtében súlyos testi sértés miatt gyanúsítottként vették elő. Most újabb fordulatot vett az ügy.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Azonnali hatállyal megszüntette a rendőrség a Pesti Srácok munkatársának, Ábrahám Róbert meggyanúsítását, amiért pofon vágta Puzsér Róbert megmondóembert. A Blikk birtokába jutott határozat szerint helyt adtak Ábrahám panaszának, elismerték, hogy érdemi nyomozás nélkül gyanúsították meg súlyos testi sértés kísérletével.

A kihallgatásom során panasszal éltem a gyanúsítás ellen arra hivatkozva, hogy az eljáró nyomozók még be sem bizonyították, hogy ököllel ütöttem volna tenyér helyett. Ezt pedig a Puzsér Róbert által készítettet szakértői látlelet sem támasztotta alá. A nyomozók jócskán előreszaladva próbáltak engem a lehető legsúlyosabb gyanúsítás alá vonni

– kommentálta a lapnak Ábrahám a fejleményeket.

Ez persze nem azt jelenti, hogy Ábrahám Róbert nem lesz felelősségre vonva, csupán annyit, hogy az ügyben eljáró nyomozók hibáztak, és idejekorán gyanúsították meg a lehető legsúlyosabb bűncselekmény elkövetésével – írta a Blikk.

Amiért utáljuk a rendszert: Ábrahám Róbertet őrizetbe vették, amiért megvédte a becsületét

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Mecset nyílt Szombathelyen – Van-e ok az aggodalomra?

A szombathelyi mecset nyitás hírére sokan felkapták a fejüket. A ...

Belföld

2026. 06. 12.

Magyar zászlót égettek szerb diákok; Németország új generációi már nem lesznek németek, Ukrán drón csapódott be a Zaporozsjei atomerőműbe – Telegram posztjaink (2026.05.30.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 31.

Újabb értékes filozófiai mű jelent meg magyar nyelven: Jean Hani – A fekete szűz

Jean Hani francia filozófus és tradicionalista író, valamint az Amiens-i ...

Ősök szelleme

2026. 05. 30.

Zagyva György Gyula a Magyar Jelen podcastban; Napi migráns: késelés Svájcban; Csak az oltári szentség maradt a brazil templomból – Telegram posztjaink (2026.05.28.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 29.

Trianon Felvonulás

HVIM: A Trianon Felvonulás beteljesítette küldetését

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében 2001 óta minden évben ...

64

2026. 05. 29.

Ott folytatják, ahol a Fidesz abbahagyta – A Tisza is kiszolgálja Izraelt

Az erős és stabil magyar–izraeli kapcsolat mélyen gyökerezik Magyarország nemzeti ...

Belföld

2026. 05. 28.