Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Műsorújság

Óvadékkal sem szabadulhat a másik antifa terrorista

Ilaria Salis óvadék fejében háziőrizetbe kerülhetett a börtönből. Egyik bűntársa szerencsére már nem járhat ilyen jól. 

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A Fővárosi Törvényszék megváltoztatta az elsőfokú bíróság döntését, és elutasította a gyanúsított védőjének óvadék megállapítására és bűnügyi felügyelet elrendelésére irányuló indítványát, egyúttal mellőzte az óvadék letétele esetére vonatkozó rendelkezéseket is – közölte a Magyar Nemzettel a bíróság a budapesti antifasiszta támadássorozat legújabb gyanúsítottjával összefüggésben.

Korábban ugyanis a gyakran szélsőliberális vagy egyenesen posztkommunista ideológiai befolyástól sem mentes bíróság azt az döntést hozta, hogy nevetséges 30 millió forint ellenében a szélsőbaloldali embervadászt hajlandók bűnügyi felügyelet alá helyezni. A törvényszék azonban határozottan kimondta: az antifasiszta bűnöző nem szabadulhat óvadék ellenében sem.

Így hát a 23 éves terrorista, aki azt sem tudja eldönteni magáról, hogy fiú-e vagy lány, ezért “nonbinárisnak” hívja magát, letartóztatásban marad. “Maját” európai és nemzetközi elfogatóparancs alapján fogták el Berlinben, és az elmúlt hetekben adták át Magyarországnak. Azt is csak azért, mert a németországi, bűnpártoló, antifasiszta bírák határozata egy órát késett.

A bűnözőt a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztály nyomozói 2024. június 28-án az osztrák–magyar határon vették át, Budapestre vitték, ahol életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlete és súlyos testi sértés bűntett kísérlete megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, ám ő megtagadta a vallomástételt. A gyanúsítottat őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.

Az antifasiszta terroristák begyűjtése egyébként igen lassan halad, amelyben nem tudni, a velük összekacsintó nyugati kormányoknak mekkora felelősségük van. Az mindenesetre jól látszik, nem igazán törekednek az elkövetők kézre kerítésére és átadására, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a 14 elkövető ellen kiadott nemzetközi elfogatóparancs hatására mindössze három személyt fogtak el külföldön. Hármat pedig a magyar hatóságuk gyűjtöttek be. Az egyik elkövető viszont már az Európai Parlamentben van, mint Olaszország képviselője.

Ilaria Salis képviselőként folytatja a pofátlankodást – Reagált Toroczkai is (Frissítve)

(Magyar Nemzet és Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió) 

Mecset nyílt Szombathelyen – Van-e ok az aggodalomra?

A szombathelyi mecset nyitás hírére sokan felkapták a fejüket. A ...

Belföld

2026. 06. 12.

Magyar zászlót égettek szerb diákok; Németország új generációi már nem lesznek németek, Ukrán drón csapódott be a Zaporozsjei atomerőműbe – Telegram posztjaink (2026.05.30.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 31.

Újabb értékes filozófiai mű jelent meg magyar nyelven: Jean Hani – A fekete szűz

Jean Hani francia filozófus és tradicionalista író, valamint az Amiens-i ...

Ősök szelleme

2026. 05. 30.

Zagyva György Gyula a Magyar Jelen podcastban; Napi migráns: késelés Svájcban; Csak az oltári szentség maradt a brazil templomból – Telegram posztjaink (2026.05.28.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 29.

Trianon Felvonulás

HVIM: A Trianon Felvonulás beteljesítette küldetését

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében 2001 óta minden évben ...

64

2026. 05. 29.

Ott folytatják, ahol a Fidesz abbahagyta – A Tisza is kiszolgálja Izraelt

Az erős és stabil magyar–izraeli kapcsolat mélyen gyökerezik Magyarország nemzeti ...

Belföld

2026. 05. 28.