Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Műsorújság

Vélhetően rejtett erőforrás menekülési kísérlete – megpróbálta patakba fullasztani a rendőrt

2024. június 5-én éjszaka Oroszlányban a rendőrök igazoltattak egy harmincas éveiben járó férfit. A férfi az ügyészség szerint az intézkedés során közölte, hogy nincsenek nála a személyazonosításra alkalmas iratai, és hamis adatokat adott meg a rendőröknek.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A férfi az intézkedés közben egyszer csak fogta magát, elfutott, és egy közeli tóba gázolva rázta le a rendőröket. Ők nagyjából fél óra múlva megtalálták a férfit, aki a közeledő rendőrautót látva futni kezdett, és a figyelmeztetések ellenére sem állt meg.

Az egyik rendőr ekkor kiszállt a kocsiból, és futni kezdett a férfi után. Egy pataknál érte utol, amelynek medrébe mindketten belecsúsztak. A férfi ekkor megütötte a rendőrt, majd lökdösődésbe kezdett, ami miatt mindketten elestek.

A rendőr a patakmederben a hátán feküdt, amikor a férfi a vád szerint megpróbálta lenyomni a víz alá, és ott is tartotta volna. A rendőrnek végül sikerült ellöknie magáról a férfit, akit az időközben oda érkező másik járőr sokkolóval állított meg. Ezután megbilincselték, és bevitték a rendőrségre.

A nyomozó ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki – a jelenleg egy korábbi garázdaságért kiszabott, és meg nem fizetett pénzbüntetést szabadságvesztésre átváltoztatott büntetését töltő – férfit, aki nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését.

A tatabányai bíróság az ügyben szerdán döntött: jogerősen két év négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték a férfit – írja az ügyészség és a bíróság oldala.

(Telex)

Cigánybűnözés: Brutálisan megerőszakolta a 78 éves nőt, eltörte a medencéjét, 7 évvel megússza

Fidesz és a cigánybűnözés – nem hogy rend nem lett, a politikában is több a cigány

Bajonettel szurkálódó cigányt keres a rendőrség

Mecset nyílt Szombathelyen – Van-e ok az aggodalomra?

A szombathelyi mecset nyitás hírére sokan felkapták a fejüket. A ...

Belföld

2026. 06. 12.

Magyar zászlót égettek szerb diákok; Németország új generációi már nem lesznek németek, Ukrán drón csapódott be a Zaporozsjei atomerőműbe – Telegram posztjaink (2026.05.30.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 31.

Újabb értékes filozófiai mű jelent meg magyar nyelven: Jean Hani – A fekete szűz

Jean Hani francia filozófus és tradicionalista író, valamint az Amiens-i ...

Ősök szelleme

2026. 05. 30.

Zagyva György Gyula a Magyar Jelen podcastban; Napi migráns: késelés Svájcban; Csak az oltári szentség maradt a brazil templomból – Telegram posztjaink (2026.05.28.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 29.

Trianon Felvonulás

HVIM: A Trianon Felvonulás beteljesítette küldetését

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében 2001 óta minden évben ...

64

2026. 05. 29.

Ott folytatják, ahol a Fidesz abbahagyta – A Tisza is kiszolgálja Izraelt

Az erős és stabil magyar–izraeli kapcsolat mélyen gyökerezik Magyarország nemzeti ...

Belföld

2026. 05. 28.