Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Toroczkai: a Kapisztrán szobor mementója lesz az invázió magyarországi megállításának

Ma van Kapisztrán Szent János napja. Folytatom a küzdelmet azért, hogy a téves önfeladás helyett az egykor a kereszténység fundamentumára épített Európa újra a harcosabb énjét vegye elő -írja Facebook oldalán Toroczkai László Ásotthalom polgármestere

 

 

Korábban már írtuk, hogy Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere újra gyűjtést szervez. Kapisztrán Szent Jánost ábrázoló 2,5 méter magas bronz szobor felállítását tűzte ki célul a migrációs invázió elleni küzdelem első számú, élharcos polgármestere.

Bejegyzését így folytatja:

„Ha nem állunk ellen, akkor a rend helyét fokozatosan a káosz veszi át, ahogy annak jeleit már láthatjuk Keleten, és egyre inkább Nyugaton is.

„A hagyományos római naptár március 28-án ünnepli Kapisztrán Szent János hitvallót, nándorfehérvári győzelmünk lánglelkű szónokként való részesét, aki „oly erővel vetette magát a legalább négyszer akkora török hadra, hogy azoknak rendje megbomolva teljesen szétszóródott s 24-50 ezernyi halottat és fényes felszerelést hátrahagyva, csak Nikápoly körül szedelőzködött össze”. (Marx Ignác-Bilkei Ferenc: A Katolikus Egyház története, 1932.)


Kapisztrán Szent János óriási méretű emlékművére, amelyet a magyar-szerb határra, Ásotthalomnál kívánunk felállítani, a felhívásom megjelenését követő 24 óra alatt 305 ezer forint támogatás érkezett. A gyűjtést folytatjuk, a cél 8 millió forint, ez a 7 méteres magasságba tervezett 2,5 méter magas bronz szobor teljes költsége.

A nándorfehérvári diadalt idéző emlékmű nemzetközi hírű mementója lesz az invázió magyarországi megállításának, egyben üzenet azok felé, akik még nem cselekszenek, s azok felé is, akik megerősítést várnak.

Hatvannégy Vármegye Alapítvány
10102842-08769400-01003004 (Budapest Bank)

Külföldről érkező utalásokhoz:

SWIFT kód:

BUDAHUHB

IBAN számlaszám:

HU71-10102842-08769400-01003004

A megjegyzés rovatba kérjük írják be, hogy „Nándorfehérvári Diadal-Emlékmű”

A gyűjtés alakulásáról, a beérkező támogatásokról folyamatosan hírt fogunk adni itt a Facebookon, valamint a www.hvim.hu oldalon.

Battle_of_Nandorfehervar

(Idegen áradat – SZKR)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.