Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Műsorújság

Féltik a „nembináris” antifát, akit tegnap adtak ki a magyar hatóságoknak

Mint ismert, Magyarországra szállították az európai elfogatóparanccsal körözött 23 éves antifát, Maja T.-t. Ügyvédje védekezett ez ellen, a német alkotmánybíróság igazat is adott neki – a határozat azonban 50 perc késéssel érkezett, amikor a szélsőbaloldali verőembert már átadták a magyar hatóságoknak

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A német alkotmánybíróság megtiltotta egy 23 éves szélsőbaloldali aktivista kiadatását Magyarországnak, de a döntés túl későn született – írja a lap.

Mint a karlsruhei testület közölte, a berlini főügyészség pénteken arról tájékoztatta, hogy a szóban forgó személyt, Maja T.-t (eredeti nevén Simeon T.) már éjjel Ausztriába vitték, délelőtt 10 órakor pedig átadták a magyar hatóságoknak.

A bírák közlése szerint 10 óra 50 perckor fogadták el a magát egyébként „nembinárisnak” valló antifa aktivista kiadatását.

Az alkotmánybíróság szerint a magyar hatóságok azzal vádolják Maja T.-t, hogy 2017 óta tagja egy bűnszervezetnek, amelynek célja a szélsőjobboldal szimpatizánsainak megtámadása. Ezzel egy időben a németországi szövetségi ügyészség is ugyanemiatt folytat vizsgálatot. Maja T. jelenleg egy budapesti rendőrőrsön van az ügyvédje szerint.

Magyarország azért kérte Németországtól az aktivista kiadatását, mert – az olasz Ilaria Salishoz hasonlóan – ő is részt vett tavaly februárban, a becsület napi megmozdulások után szélsőjobboldalinak tartott járókelők megverésében.

A vád: súlyos testi sértés.

Ismert német szélsőbalosok vertek meg többeket Budapesten

A fiatalember ügyvédje viszont azért ellenezte a kiadatást, mert szerinte a Maja T.-hez hasonló antifasiszták „nem számíthatnak tisztességes eljárásra” Magyarországon „Orbán Viktor jobboldali tekintélyelvű kormánya alatt”. Azt is állította, hogy az országban jogsértőek a fogva tartási körülmények, „különösen nembináris emberek esetében.”

A berlini fellebbviteli bíróság viszont most azért döntött Maja T. kiadatása mellett, mert „a bűncselekményt Magyarországon követték el, ezért a vádlottnak ott is kell felelnie érte.” A Magyarországnak történő kiadatásnak a bíróság nem látta akadályát, azt csak az alkotmánybíróság bírálta felül.

A német Köztársasági Ügyvédszövetség „megdöbbenését” fejezte ki amiatt, hogy „egy queer személyt egy olyan nyíltan queer-ellenes rendszerbe küldenek, mint Magyarország, ez sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét.” Hasonlóképpen elítélték a lépést német baloldali és zöld politikusok is.

A német alkotmánybíróság határozatában most arra utasította a berlini ügyészséget, hogy „akadályozza meg a kérelmező magyar hatóságoknak történő átadását és érje el a Szövetségi Köztársaságba való visszatérését.” Maja T. december óta Drezdában volt őrizetben.

Kiadhatják Magyarországnak az antifa-ügy transznemű vádlottját

Hiába vonták vissza a kiadatást, már úton volt Magyarországra az antifa terrorista

(Vadhajtások nyomán Szent Korona Rádió) 

Mecset nyílt Szombathelyen – Van-e ok az aggodalomra?

A szombathelyi mecset nyitás hírére sokan felkapták a fejüket. A ...

Belföld

2026. 06. 12.

Technikai okok miatt honlapunk jelenleg nem frissül, a legfrissebb hírekkel Telegram-csatornánkon változatlanul jelentkezünk

Kedves olvasóink! Jelenleg technikai okok miatt honlapunk nem frissül, de ...

Hírek

2026. 05. 31.

Magyar zászlót égettek szerb diákok; Németország új generációi már nem lesznek németek, Ukrán drón csapódott be a Zaporozsjei atomerőműbe – Telegram posztjaink (2026.05.30.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 31.

Újabb értékes filozófiai mű jelent meg magyar nyelven: Jean Hani – A fekete szűz

Jean Hani francia filozófus és tradicionalista író, valamint az Amiens-i ...

Ősök szelleme

2026. 05. 30.

Zagyva György Gyula a Magyar Jelen podcastban; Napi migráns: késelés Svájcban; Csak az oltári szentség maradt a brazil templomból – Telegram posztjaink (2026.05.28.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 29.

Trianon Felvonulás

HVIM: A Trianon Felvonulás beteljesítette küldetését

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében 2001 óta minden évben ...

64

2026. 05. 29.