csütörtök, december 25, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Szeptember 18-án IX. Attila Védvonal Emléktúra, pólórendelési lehetőséggel és újdonságokkal

2013 óta minden évben megrendezésre kerülő Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra idén, 2021-ben szeptember 18-án lesz. A túra egy seregszemlének is beillik, hiszen az ellenőrző pontokat külön-külön más szervezetek, csoportok alkotják. Így találkozhatsz a pontokon a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalommal (mint főszervezőkkel), a Betyársereggel, a Mi Hazánkkal és Mi Hazánk Ifjaival, a Légió Hungáriával, a Magyar Önvédelmi Mozgalommal, a Szent László Aranyos Szegellete Egyesülettel, a buschraftosokkal, a Vircsik András Baráti Körrel, illetve a Farkasok Bajtársi Közösséggel. Pólót idén is lehet rendelni augusztus 31-e 24:00-ig, illetve már a rajtnál lehetőség lesz a túra logójával ellátott fém (két fajta) és kerámia bögre vásárlására. 

A teljes, 44 km-es táv Dunakesziről indul, a Kossuth utca végéről 07:30-kor, a rövidebb, családbarát táv (19 km) az isaszegi temető parkolójából 11 órakor.

A túra részletes útvonala, a túra kiírása és egyéb információk a túra honlapján.

A túra Facebook-eseménye.

Előnevezni 2021. szeptember 14. 20:00-ig lehet név, e-mail cím, telefonszám, lakhely (város) és a választott táv (teljes, vagy rövid) megadásával az [email protected] e-mail címen. Ezúton szeretnénk kérni mindenkit, hogy éljen az előnevezés lehetőségével, hiszen ez jelentősen megkönnyíti a szervezők munkáját.

Készülnek pólók (látványterv alább) idén is, melynek megvásárlására csak e-mailben történő előrendelés alapján van lehetőség augusztus 31-e, 24:00-ig.

A tavaly nagy népszerűségnek örvendő felvarrókból a célban lehet majd vásárolni a készlet erejéig.

Újdonsággal is készülünk, háromféle bögre lesz kapható: a kerámia bögre  emléktárgyaknak is kiváló, emellett az alumínium zománcozott bögre és a karabineres fém bögre remek túratárs lehet. Ezeket a helyszínen lehet megvásárolni, előrendelés nem lesz rájuk, viszont szívesen vennénk, ha jeleznétek, hogy melyik típusú érdekelne titeket, ezáltal jobban tudunk az igényeiteknek megfelelő mennyiséggel készülni.

(Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Ukrán korrupció: Zelenszkij főtárgyalójának nyolc amerikai luxusvillája volt

Hiába próbálja szépíteni Ukrajna állapotát a Nyugat, az ukrán...

Ilyen volt a Hűség Napja megemlékezés Sopronban (VIDEÓ)

A tavasszal megalakult Igazságot Magyarországnak Szövetség december 13-án Sopronban...

“Ő készíti elő nekem az Élet kincsét” – Aranyszájú Szent János karácsony reggeli homíliája

Szerkesztőségünk Aranyszájú Szent János karácsony reggeli homíliájának általunk elkészített...

Áldott karácsonyt kíván a HVIM!

Idén is teltházas karácsonyváró rendezvénnyel és boldog gyereksereggel készült...

Kategóriák

Ukrán korrupció: Zelenszkij főtárgyalójának nyolc amerikai luxusvillája volt

Hiába próbálja szépíteni Ukrajna állapotát a Nyugat, az ukrán...

Ilyen volt a Hűség Napja megemlékezés Sopronban (VIDEÓ)

A tavasszal megalakult Igazságot Magyarországnak Szövetség december 13-án Sopronban...

“Ő készíti elő nekem az Élet kincsét” – Aranyszájú Szent János karácsony reggeli homíliája

Szerkesztőségünk Aranyszájú Szent János karácsony reggeli homíliájának általunk elkészített...

Áldott karácsonyt kíván a HVIM!

Idén is teltházas karácsonyváró rendezvénnyel és boldog gyereksereggel készült...

Gázában járt Pizzaballa bíboros: “bele vagyunk gyökerezve ebbe a talajba, mi itt maradunk”

Pierbattista Pizzaballa bíboros, Jeruzsálem latin pátriárkája háromnapos látogatást tett...

Újabb adag dokumentumot hoztak nyilvánosságra az Epstein-akták közül – osztrák útlevele is volt a pedofilnak

Az amerikai igazságügyi minisztérium újabb több tízezer dokumentumot hozott...

Román sovinizmus a nagykárolyi karácsonyi vásárban: Leköpték a kürtőskalácsárust

Egy soviniszta román férfi a Magyarországról érkezett Mikulásvonat ellen...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55