Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Továbbra is kereszttűzben a gázai keresztények

Egyre nehezebbek az életkörülmények a Szent Család plébánián – erről számolt be Gabriel Romanelli atya, a templom vezetője, aki ugyan 2023 október 7.-e óta nem térhetett vissza Gázába, de tartja a kapcsolatot a plébániáva. Az atya a keresztények és a Gázában élő civil lakosság helyzetét „keresztútként” írta le – olvasható az Orientalista.hu-n. 

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Romanelli atya elmagyarázta, hogy a konyha már csak a hét három napján működik, a hívek kétségbeesetten próbálják beszerezni a szükséges élelmiszereket.

A több mint négy hónapja tartó háború óta az épületegyüttesben menedéket nyert mintegy 600 kitelepített keresztény – köztük a szomszédos Szent Porfír görög ortodox templom ortodox keresztényei is, akiket októberben izraeli légicsapás sújtott – fáradt, szomorú és összetört a szívük. Nem látnak jövőt – mondta a plébános, hozzátéve, mindent megtesznek azokért, akik kevesebb javakkal rendelkeznek, a plébánia közelében élő sok családért.”

Múlt hét pénteken Romanelli atyának sikerült felvennie a kapcsolatot plébániájával az első nagyböjti keresztút alkalmával. Minden állomásnál imádkoztunk a háború áldozataiért, a békéért, a szenvedőkért, azokért, akik mindent és mindenkit elvesztettek – számolt be.

Ezúttal sem akarnak mozdulni annak ellenére, hogy fennáll a veszélye, hogy kereszttűzbe kerülnek

Nabila Saleh, a Jeruzsálemi Rózsafüzér nővérek rendjéhez tartozó szerzetesnő elmondta, hogy Izrael hétfő óta bombázza a területet, és a légicsapások elpusztították az általa vezetett helyi „Rózsafüzér Nővérek Iskoláját”.

A bombák alatt élünk, és Izrael a civil lakosságot a terület evakuálására hívja – nyilatkozta Nabila nővér. Nem ez az első alkalom, hogy az izraeli hadsereg elrendelte Gáza város lakosságának, hogy hagyja el a területet, és a plébániaegyüttesben lakó kitelepített keresztények minden alkalommal úgy döntöttek, hogy maradnak, mivel lehetetlen elmozdítani az időseket, a betegeket és a fogyatékkal élőket.

A Teréz anya nővérei látják el őket anélkül, hogy veszélyeztetnék a biztonságukat. Ezúttal sem akarnak mozdulni annak ellenére, hogy fennáll a veszélye, hogy kereszttűzbe kerülnek -hangsúlyozta Nabila nővér.

A legjobban az fáj, hogy senki nem tesz semmit a háború megállításáért, hogy elmondja a két félnek, hogy elég volt, ami sok, az sok – mondta az apáca.

A nemzetközi közösségnek nincs bátorsága, miközben a civilek itt halnak meg a bombázásoktól, az éhségtől és a nehézségektől. Mit akarnak még ezektől a szegény emberektől? – tette fel a kérdést.

WHO: Éhen halnak a gyerekek Gázában

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/03/01/segelyosztas-kozben-oltek-meg-minimum-112-palesztint-gazaban-a-zsido-terroristak-videok/

(Orientalista  nyomán Szent Korona Rádió) 

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.