Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Műsorújság

Migránsok a vádlottak padján

Kétszázharmincegy migráns bíróság elé állítását kezdeményezte a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség határzár tiltott átlépése miatt a héten, határzár megrongálásának bűntette miatt két terhelt ellen indult eljárás.

 

 

A Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője, Serfőző Katalin közölte, a vádiratok szerint az elkövetők közül nyolcvanegyen a más által korábban már megrongált kerítésen kialakított résen keresztül léptek be illegálisan Szerbia irányából Magyarország területére, két migráns maga rongálta meg a határzárat, míg százötvenen a kerítés alatt vagy felett másztak át.

Az elkövetők közül – akik mind beismerték a bűncselekmény elkövetését – negyvennyolcan afgán, harminckilencen iráni, harmincketten algériai, huszonnyolcan marokkói, huszonhárman pakisztáni, húszan koszovói, tízen szír, nyolcan tunéziai, heten szomáliai, négyen líbiai, hárman-hárman iraki, indiai, illetve szerb, ketten-ketten egyiptomi, valamint albán, egy pedig palesztin állampolgárnak vallotta magát. Harminckilencen Kelebiánál, huszonketten Ásotthalomnál, nyolcan Mórahalomnál, hatan-hatan Hercegszántónál, valamint Röszkénél, öten Kunbajánál, egy migráns Bácsalmásnál, a többiek, összesen száznegyvenhatan ismeretlen helyen léptek magyar területre.

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség a migrációs válsághelyzet kihirdetése óta 1964 elkövetővel szemben határzár tiltott átlépésének bűntette miatt, míg öt terhelt esetében határzár megrongálásának bűntette miatt kezdeményezett gyorsított eljárást a Szegedi Járásbíróság előtt – tudatta az ügyész.

Rengeteg a bevándorló

Rekordszámú, legalább 1,25 millió menedékkérő érkezett a tavalyi évben Európába, ez több mint kétszerese a 2014-ben regisztrált számoknak – derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által pénteken közzétett friss jelentésből.

A helyzetértékelés szerint az unió huszonnyolc tagállamában 2015-ben 1 255 600 menedékkérelmet nyújtottak be, míg az azt megelőző évben „csak” 562 680-at.

A legtöbben a polgárháború sújtotta Szíriából érkeztek Európába, a vizsgált időszakban mintegy 363 ezer szíriai állampolgár ért partot a dél-európai országokban. A közel-keleti országot a jelentés szerint Afganisztán (178 200) és Irak (121 500) követi, de sokan érkeztek Koszovóból, Albániából, Pakisztánból és Eritreából is.

A nemzetközi védelemre vonatkozó kérelmek legtöbbjét, 35 százalékát (441 800) Németországban regisztrálták, ezt követi Magyarország 13,9 százalékkal (174 435) és Svédország 12,4 százalékkal (156 110). A papírok 6,8 százalékát Ausztriában (85 505), 6,6 százalékát Olaszországban (83 245), 5,6 százalékát pedig Franciaországban (70 570) nyújtották be.Az adatok tanúsága szerint tavaly Magyarországon egymillió lakosra 17 699 új menedékkérő jutott. A második helyezett Svédországban 16 016, a harmadik helyen álló Ausztriában 9970 menedékkérő jutott egymillió lakosra. A legkisebb arányt Horvátországban (34), Szlovákiában (50) és Romániában (62) regisztrálták.Az év végén 922 800 menedékkérelem volt még elbírálás alatt az Európai Unió tagországaiban.
Egyre csak jönnek Európa felé a migránsok:
Még mindig túl nagy a migránsok áradata Európa felé – hangsúlyozta Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke csütörtökön Ankarában, ahol Ahmet Davutoglu kormányfővel tárgyalt a jövő hétfői uniós-török csúcstalálkozó küszöbén.
Mindketten egyetértettünk abban a tényben, hogy túl nagy a menekültek áradata, és további intézkedésekre van szükség. Amúgy nem számokról van szó, hanem arról, hogy teljesen lecsökkenjen és teljesen megszűnjön ez a szomorú jelenség

– mondta a két politikus közös sajtótájékoztatóján Tusk.

Megemlítette, hogy Európában sokan látnának szívesen egy olyan mechanizmust, amelynek révén „gyorsan és nagy méretekben” lehetne visszaküldeni a migránsokat Törökországba.

Ez hatékonyan felszámolná az embercsempészek üzleti modelljét

– mondta.

Davutoglu arra panaszkodott, hogy nem Törökország és nem Európa felelős a szíriai válságért, de Törökország és az Európai Unió  (pontosabban Európa- a szerk) viseli a következményeket. A miniszterelnök azt ígérte, hogy országa végrehajtja a tavaly novemberben az unióval kötött megállapodást a migránsok feltartóztatásáról.

 

 

(MTI – Idegen áradat – SZKR)

Mecset nyílt Szombathelyen – Van-e ok az aggodalomra?

A szombathelyi mecset nyitás hírére sokan felkapták a fejüket. A ...

Belföld

2026. 06. 12.

Magyar zászlót égettek szerb diákok; Németország új generációi már nem lesznek németek, Ukrán drón csapódott be a Zaporozsjei atomerőműbe – Telegram posztjaink (2026.05.30.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 31.

Újabb értékes filozófiai mű jelent meg magyar nyelven: Jean Hani – A fekete szűz

Jean Hani francia filozófus és tradicionalista író, valamint az Amiens-i ...

Ősök szelleme

2026. 05. 30.

Zagyva György Gyula a Magyar Jelen podcastban; Napi migráns: késelés Svájcban; Csak az oltári szentség maradt a brazil templomból – Telegram posztjaink (2026.05.28.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 29.

Trianon Felvonulás

HVIM: A Trianon Felvonulás beteljesítette küldetését

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében 2001 óta minden évben ...

64

2026. 05. 29.

Ott folytatják, ahol a Fidesz abbahagyta – A Tisza is kiszolgálja Izraelt

Az erős és stabil magyar–izraeli kapcsolat mélyen gyökerezik Magyarország nemzeti ...

Belföld

2026. 05. 28.