Európa politikai, gazdasági, vallási vezetői és médialakájaik évek óta azt szajkózzák népeiknek, hogy a migráció és a vele együtt járó lakosságcserés gyarmatosítást egyfajta fatalitás, és el kell viselnünk, mert „először is emberek vagyunk”. Gazdag István írása.
Naponta azzal bombáznak bennünket, hogy mindenképpen be kell fogadnunk a „másikat”, a „menekültet”, az „üldözöttet” az emberség és együttérzés kötelességének nevében, amely nyilvánvalóan csak az európaiakat terheli. Vagy talán hallottuk valaha is, hogy a szaúdi és öböl menti despoták megnyitották saját országaik határait szíriai, iraki, líbiai hitsorsosaik előtt? Hallottuk viszont Angela Merkelt arcátlan cinizmussal kijelenteni, hogy Németország számára kimondottan kedvező, ha alig egy év alatt 1 százalékkal növelheti a lakosságát, kizárólag a bevándorlás révén, egyúttal lenácizva azokat, akik ellenzik, hogy idegeneket telepítsenek azokba a szociális lakásokba, amelyekbe nem engednek őshonos hajléktalanokat.
Hallottuk a keresztény egyházak és a Vatikán deliráns nyilatkozatait, arra biztatva híveiket, hogy fogadják be a bevándorlókat, akár a saját otthonaikba is. „A zárt házaspár, a zárt család, a zárt csoport, a zárt parókia, a zárt haza tőlünk ered, semmi köze Istenhez”, prédikálta a pápa szeptember 6-án, vasárnap, a római Szent Péter téren. Nyilvánvalóan még most sem fogta fel, hogy miért ürülnek ki a templomok, amelyek közül Nyugat-Európában egyre többet „újrahasznosítanak” muzulmán imaházként. Hallottuk a harmadik világbeli megszállók európai kollaboránsaiként ügyködő balliberális és „környezetvédő” provokatőröket azzal kampányolni, hogy jöjjön csak hozzánk mindenki, és hogy kosztot, kvártélyt meg jogokat kell adni mindenkinek. Azt viszont csak nagyon kevés európai vezetőtől hallottuk, hogy emberi lények vagyunk, persze, de mégis csak európaiak, egy civilizáció örökösei, egy közös jövő letéteményesei.
A civilizációk csak nagy migrációs rohamok hatására halnak meg, mert ezek megváltoztatják a civilizációt alkotó és hordozó népek etnikai-genetikai jellegét. Jelenleg az európai civilizációt egyszerre három – rá nézve egyenként is végzetes – toxikus ágens fenyegeti: az afrikanizáció, az iszlamizáció és a dekulturalizáció.
Az afrikanizáció, vagyis a fekete kontinens demográfiai robbanásának természetes következményeként fölöslegessé vált embertömegek Európába özönlése a fehér kontinens végleges etno-kulturális „arculatváltását” és ezzel együtt a sajátos európai értékek, szokások és társadalmi struktúrák megsemmisülését fogja eredményezni. Az iszlamizáció a fekete-afrikai és arab-mohamedán káosz Európába exportálásaként nemcsak a Korán totális egyeduralmát és a saría anakronisztikus törvénykezését jelenti, hanem az arab társadalmak feudális természetét, archaikus törzsi-klánikus tagozódását, retrográd világnézetét, mindenekelőtt pedig az erőszakon és az erőszakos hittérítésen alapuló politikai iszlamizmus barbárságát is. Mivel a történelmet a győztesek írják, és csak a vesztesek bűneit büntetik, az Egyesült Államok az utóbbi hetven évben a legyőzött Európára erőltette saját „alapértékeit”: a merkantilizmust, az individualizmust és a multikulturalizmust. Ez a dekulturalizáció és a nyomában létrejött piactársadalom termelő-fogyasztó státuszra degradálja az embert, akit az eltűnésre ítélt állam és nemzet már nem képes megvédeni, a szórakoztatóipar viszont kellőképpen szervilissé tesz, ideális „alapanyaggá” az európai identitás megváltoztatásához az afrikanizáció és az iszlamizáció által – amerikai recept alapján. Nem csoda, hogy az amerikaiak valósággal ujjonganak annak láttán, hogy Európát elözönlik a színes bőrű milliók, hiszen ha Amerika nyomán Európa is elszínesedik, még nagyobb lesz a hasonlóság társadalmaink között, és egy lépéssel ismét közelebb kerülünk a nemzetek és népek, határok és hazák eltüntetésére hivatott McWorld (Benjamin Barber) etnikai tohuvabohujához. Wesley Clark amerikai tábornok, a NATO volt főparancsnoka már 1999-ben kinyilatkoztatta, hogy „a modern Európában nincs hely etnikailag tiszta államok számára”.
Egyébként a fehérek számára az Egyesült Államokban is megkezdődött a demográfiai hanyatlás. Történelmük során először 2012 óta kevesebb fehér amerikai születik, mint amennyi meghal, és ez a fordulat teljesen váratlanul érte a demográfusokat, akik nem számítottak erre legalább egy évtizeden belül. A mostani válság azonban láthatóan arra ösztönzött sok fehér nőt Amerikában, hogy elhalassza, sőt elvesse az anyaságra vonatkozó terveit. Így 2007 óta 13 százalékkal zuhant a születések száma a fehér népességben. Néhány éven belül az amerikai fehér népesség elkezd fogyni, jósolják a demográfusok, és a teljes népességben is csökkenni fog a súlya. Egyelőre a fehérek még többségben vannak, de a részarányuk sohasem volt ilyen alacsony: míg az 1990-es évek elején a népesség 80 százalékát képviselték, ma már csak a 60 százalékát. A jelenlegi etnikai kisebbségek tehát rövidesen többségbe fognak kerülni az USA-ban, ahol 2011 óta már a születések több mint a felét adják, és az évtized végére átveszik a vezetést a 18 éven aluli korosztályban, 2043-ra pedig a népesség egészében is.
Teljesen nyilvánvaló, hogy a jelenleg uralkodó kozmopolita oligarchia egész egyszerűen meg akar bennünket semmisíteni fehér európaiként, egy civilizáció örököseiként. Mi azonban nem reagálunk, pedig ideje lenne már felébredni. Egyedül mi tehetünk róla, ha elérik a céljukat, mert nem tudtunk nemet mondani és fellázadni, mert nem tudtuk megakadályozni mindannak a módszeres megsemmisítését, amit az őseink évezredek alatt létrehoztak.
Ideje lenne már ráeszmélni, hogy jobb egy napig oroszlánként élni, mint száz évig birkaként. Máskülönben esélyünk sem lesz rá, hogy visszahódítsuk földrészünket, kipaterolva róla az allogén megszállókat. Remigráció nélkül ugyanis nincs reconquista és fehér reneszánsz. Merész gondolat? Igen. Akárcsak egykor annak felvetése, hogy az európaiak valaha is kivonulnak a gyarmataikról. Mégis bekövetkezett. A gond csak az, hogy a gyarmataik is követték őket. A mostani párizsi terrortámadás ennek az évtizedek óta zajló reváns-gyarmatosításnak csak a legutóbbi – és biztosan nem az utolsó – véres epizódja.
(www.demokrata.hu – Gazdag István)