Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Műsorújság

Büszke szomorúsággal gondolunk rátok – Kitörő hősökre emlékezünk

Az 1945-ben, a budai várból kitörők tette a hősiesség megynilvánulásának egyik legpéldaadóbb és legodaadóbb formája volt. Ahogyan Otto Wöhler fogalmazott: „Felrázó példátok elátkoz minden gyáva lemondást, emberi nagyságotok a jövő forrása, dicsőséges tetteitek az életet jelentik.” Az ő jellemük a tradicionális embertípus megnyilvánulása volt, ahogyan arról egy, a fiának levelét fogalmazó anya is tanúskodik. 

Egy norvég anya levele a Waffen-SS-ben szolgáló fiához

Örülök, hogy ilyen alapos kiképzésben volt részetek: kész férfivé érlelt benneteket!

Nem félek semmitől, és nem féltelek benneteket, kedves Felix. Milliók harcolnak a zászlók alatt, a kegyes sors úgyis megtart benneteket, ha az Életnek és Világnak még szüksége van rátok.

Ha pedig nem, szeretett fiam, akkor katonaként teljesítitek kötelességeteket, életeteket áldozzátok egy olyan nemes ügy érdekében, amelyért mindkettőtök lelke lobogí; és akkor ezáltal teljesül be földi létetek értelme…

Akárhány évet is töltünk itt a Földön, az élet mindannyiunk számára oly rövidnek tűnik. Mindnyájan ugyanazt az utat járjuk be, hogy előbb vagy később jutunk e a végére, teljesen mindegy. Nem az Idő számít: a fő, hogy tisztességgel éljünk és tisztességgel haljunk meg.

Forrás: Téged hív az SS (Szemelvények az 1943. évi SS-zsebnaptár és a Téged hív az SS specifikus kiadványaiból)

https://szentkoronaradio.com/blog/2020/02/06/a-kitores-felulnezetbol/

Mecset nyílt Szombathelyen – Van-e ok az aggodalomra?

A szombathelyi mecset nyitás hírére sokan felkapták a fejüket. A ...

Belföld

2026. 06. 12.

Magyar zászlót égettek szerb diákok; Németország új generációi már nem lesznek németek, Ukrán drón csapódott be a Zaporozsjei atomerőműbe – Telegram posztjaink (2026.05.30.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 31.

Újabb értékes filozófiai mű jelent meg magyar nyelven: Jean Hani – A fekete szűz

Jean Hani francia filozófus és tradicionalista író, valamint az Amiens-i ...

Ősök szelleme

2026. 05. 30.

Zagyva György Gyula a Magyar Jelen podcastban; Napi migráns: késelés Svájcban; Csak az oltári szentség maradt a brazil templomból – Telegram posztjaink (2026.05.28.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 29.

Trianon Felvonulás

HVIM: A Trianon Felvonulás beteljesítette küldetését

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében 2001 óta minden évben ...

64

2026. 05. 29.

Ott folytatják, ahol a Fidesz abbahagyta – A Tisza is kiszolgálja Izraelt

Az erős és stabil magyar–izraeli kapcsolat mélyen gyökerezik Magyarország nemzeti ...

Belföld

2026. 05. 28.