péntek, május 9, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Frissítve: Megverték a cigányok dajdajozását bemutató videó készítőjét Kistarcsán

Korábban írtuk, hogy Kistarcsa és Kerepes határán lévő cigánytelepen egyes cigánycsaládok folyamatosan olyan közösségellenesen viselkednek, hogy élhetetlenné teszik a településrészt. Egyik helyi olvasónk videót is küldött az esetről. Másnap megverték őt a cigányok. Kistarcsa és Kerepes polgármestere a helyszínen nyugtatta a kedélyeket, amiről Kistarcsa polgármestere, Ifj. Juhász István adott hírt saját Facebook-oldalán. 

A korábbi videó (lásd lentebb) megjelenésének másnapján a videó készítőjét megverték. A helyi források ellentmondásosak voltak: egyesek szerint a saját lakásába betörve bántalmazták, míg más források szerint egy újabb videó készítése közben verték meg. Tény, hogy kórházba került, állkapcsát eltörték a cigányok. Ezután vonult a helyszínre Kistarcsa és Kerepes polgármestere is. A kistarcsai polgármester Facebookon közzétett beszámolója szerint:

“A napokban megjelent több fórumon, illetve sajnos egy országos hírportálon (ezek lennénk mi, az SzKR. Miért sajnálatos, ha a média foglalkozik a cigánybűnözés eseteivel? Tudjuk, hogy a legkényelmesebb lenne a szőnyeg alá söpörni a problémákat… – a szerk.)  is egy videó, amin helyi romák mulatnak, majd kölcsönös szóváltásba kerülnek a videó készítőjével. Értesüléseink szerint sajnos mára tetlegességig is fajult a konfliktus. Majd ezzel összefüggésben mindenféle történet indult útjára, amik nagy része minden valós alapot nélkülöznek. Azonban rámutattak az események arra, hogy pár szomszéd között olyan konfliktus kezd kialakulni, ami ha eszkalálódik, akkor ebből jóval nagyobb probléma is lehet. Mivel már több, szélső jobboldali szervezet is mozogni kezdett az ügyben, jobbnak láttuk Gyuricza László polgármester úrral, ha a helyszínen tájékozódunk, és megpróbálunk elébe menni az eseményeknek.

A helyszíni bejárás képe

Így a helyszínre vonultunk a rendőrség, közterület-felügyelet és a polgárőrség képviselőivel, valamint a roma önkormányzat elnökével. Itt egy hosszabb beszélgetés keretén belül megpróbáltuk felmérni a vita forrását, és megoldást találni. Polgármester úrral vállaltuk a két fél közti mediátor szerepet, valamint megkértük a roma közösség érintett tagjait is arra, hogy legyenek tekintettel ők is más pihenésére, ugyanakkor szükséges hogy a másik oldal se éljen vissza a helyzettel, törekedjen mindenki a békés együttélésre. Egy darabig kiemelt figyelemmel fogjuk követni a helyzet alakulását annak mielőbbi rendezése érdekében.”

Érdemes végigolvasni a hozzászólásokat a facebookos bejegyzés alatt, ahol a cigánytelep közelében élők egyéb problémákról is beszámolnak, mint például arról, hogy a cigányok a magyarok telkére szórják be rendszeresen a szemetüket, agresszívak és élhetetlenné teszik a folyamatos mulatozással a környéket.

Korábban írtuk:

Nem Borsodban, hanem a Pest megyei Kistarcsa és Kerepes között húzódó Telep utcából származó, sajnos mindennapos életképeket láthatunk az alábbi, szerkesztőségünkhöz eljuttatott videóban. A népes család szerint teljesen normális, hogy így mulatoznak, és akinek nem tetszik, az költözzön el, hiszen ez egy cigánytelep – állítják büszkén. Ön szeretne ilyen szomszédokat? A békés együttélést így képzelik el…

A videón is látható, hogy nem közvetlen szomszédságról van szó, azonban az egész környék tőlük zeng. Kistarcsán egyébként pár éve volt kísérlet és eredmény is a közbiztonság javítására nemzeti oldali képviselők vezetésével, ami egy pár évig nyugalmat is teremtett, mára azonban újra ez lett a cigánytelepen a norma.

(Szent Korona Rádió)

Nemzetipolo.hu – 23 éve, tisztán magyar alapanyagokból készült hazafias ruházat
– A Szent Korona Rádió támogatója (X)

Legfrissebb

Nincs elég bajuk a palesztinoknak – Az EP most is megvonja tőlük a támogatást a tankönyveik miatt

A segélyszállítmányok hiánya miatt már megsokszorozódtak a fosztogatások a...

Bill Gates elosztogatná vagyonát, hogy bezárja a Gates alapítványt

Bill Gates bejelentette, hogy korábbi tervével - miszerint halála...

Megszülte, majd gumiabroncsba rejtve hagyta halálra fagyni babáját a lovászpatonai “nő”

Ismét egy "nő", aki megszülte, majd meggyilkolta kisbabáját. Megdöbbentő,...

Mégis kell a fintech cégnek az emberi munkaerő – Rosszul tették, hogy AI-ra cserélték le

Egyre több hír érkezik arról, hogy a mesterséges intelligencia...

Mégsem alkotmányellenes az AfD a német elhárítás szerint (egyelőre)

Nagy eséllyel amerikai nyomásra függesztette fel a német Szövetségi...

Kategóriák

Nincs elég bajuk a palesztinoknak – Az EP most is megvonja tőlük a támogatást a tankönyveik miatt

A segélyszállítmányok hiánya miatt már megsokszorozódtak a fosztogatások a...

Bill Gates elosztogatná vagyonát, hogy bezárja a Gates alapítványt

Bill Gates bejelentette, hogy korábbi tervével - miszerint halála...

Megszülte, majd gumiabroncsba rejtve hagyta halálra fagyni babáját a lovászpatonai “nő”

Ismét egy "nő", aki megszülte, majd meggyilkolta kisbabáját. Megdöbbentő,...

Mégis kell a fintech cégnek az emberi munkaerő – Rosszul tették, hogy AI-ra cserélték le

Egyre több hír érkezik arról, hogy a mesterséges intelligencia...

Mégsem alkotmányellenes az AfD a német elhárítás szerint (egyelőre)

Nagy eséllyel amerikai nyomásra függesztette fel a német Szövetségi...

Nincs megerősítve: magyar “kémeket” fogtak Ukrajnában

Az ukrán SZBU (titkosszolgálat) szerint Magyarország Ukrajnában kémkedett, és...

Ferenc pápa méltó utódja: Prevost modernista és migránssimogató

A 69 éves amerikai Robert Francis Prevost személyében megválasztották...

Már a segélyszervezetek is megelégelték az ukrán cigány “menekültek” ingyen élését

Tavaly nyáron nagy port kavart az Ukrajnából Magyarországra özönlő...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55