Augusztus 15-e a legősibb Mária-ünnepnek napja, melynek jelentőségét és méltóságát az is megkoronázza, hogy halála előtt ezen a napon ajánlotta fel I. Szent István királyunk hazánkat a Szűzanya oltalmába.
Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…
Az ősegyházig visszanyúló hagyomány szerint a Megváltó édesanyjának, Máriának holttestét nem engedte át a földi enyészetnek, hanem röviddel halála után föltámasztotta és magához emelte a mennyei dicsőségbe.
A feljegyzések szerint Jézus három nappal előbb tudatta anyjával halála óráját, akinek holttestét az Olajfák hegyén vágott sziklasírba fektették, temetésére az apostolok felhőkön érkeztek a világ különböző tájairól. „Hitetlen” Tamás csak harmadnapra jelent meg, és miután látni akarta az elhunytat, felnyitották a sírt, amelyből kellemes balzsamillat áradt. A koporsó viszont üres volt, csupán a halotti lepleket találták benne. Míg az apostolok ezen álmélkodtak, az égbolton megpillantották Mária testét, amint az angyalok énekhang kíséretében a mennyekbe emelik. Majd ott a Megváltó megkoronázta, s királynői rangra emelte.
Jeruzsálemben az 5. században már biztosan megemlékeztek a Boldogságos Szűz égi születésnapjáról. Az ünnepet Dormitio sanctae Mariae, azaz „a szentséges Szűz elszenderülése” névvel illették. A 6. század során egész Keleten elterjedt az ünnep. Róma a 7. században vette át, s a 8. századtól kezdve Assumptio beatae Mariae-nak, azaz „a Boldogságos Szűz mennybevételé”-nek nevezték.
Eleink ezen a napon Mária-virrasztást is tartottak abban a reményben, hogy a hajnali napfelkeltében meglátják a Napba öltözött Boldogasszonyt, a Krisztus által királynői rangra emelt, s megkoronázott Máriát, ahogyan a Jelenések könyvében a világvége kezdetéről szóló részben szerepel: „Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony, kinek öltözete a nap volt, lába alatt a hold, fején pedig tizenkét csillagból álló korona.” (Jel 12,1)
Továbbá ilyenkor igen szokásos felkeresni a Mária-kegyhelyeket, zarándoklatokat, körmeneteket, búcsújárást szervezni, számos helyen szabadtéri szentmisét, imaórát tartanak. Mária halálának és mennybevételének története kedvelt témája volt a középkori egyházi művészetnek, a kódexirodalomnak, a vallásos népkönyveknek, az epikus énekeknek is. Magyarországon Szent István király avatta ünneppé Nagyboldogasszony napját. Minden évben augusztus 15-re hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot, hogy törvénykezést tartson.
A szent király 1038-ban halálos ágyán, mielőtt visszaadta lelkét teremtőjének, ezen a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának. A felajánlás nyomán érvényesült a magyar közjogban a Regnum Marianum-eszme, amely szerint Magyarország Mária országa, így a magyar államiság a kezdetektől összefonódik a Mária-kultusszal. Nagyboldogasszony ünnepe egyben Magyarország patrónájának napja is, a Mária-kegyhelyekre tartó zarándoklatok, körmenetek, búcsúk ideje.
A Hartvik püspök által lejegyzett legenda szerint Szent István a imígyen ajánlotta fel hazánkat a Megváltó Anyjának:
„Végre Isten irgalmából, a százszoros jutalom díjára érdemesen, láz vette le lábáról, s mikor már nem volt kétséges halálának hamari napja, előszólította a püspököket és palotájának Krisztus nevét dicsőítő nagyjait; először megtárgyalta velük, hogy kit választanak helyette királynak. Majd atyailag intette őket, hogy őrizzék meg az igaz hitet, amelyet elnyertek; hogy az igazságot szeressék, az égi szeretet láncait kedveljék, gyakorolják a szeretetet, az alázatossággal törődjenek, de mindenekelőtt a kereszténység zsenge ültetvényén csőszködjenek. E szavak után kezét és szemét a csillagokra emelve így kiáltott fel: »Ég királynője, e világ jeles újjászerzője, végső könyörgéseimben a szentegyházat a püspökökkel, papokkal, az országot a néppel s az urakkal a te oltalmadra bízom; nékik utolsó Istenhozzádot mondva lelkemet kezedbe ajánlom.«”
A felajánlásból származó bizodalomból és kapcsolatból erősen kikövetkeztethető, hogy a tradicionális lelkületű Magyaroroszágon mily nagy jelentősége volt Égi Patrónánknak. Egy 16. századi Szent László ének szerint a szent király „Szűz Máriának választott vitézeként” mindig Máriához fohászkodott segítségért, neki köszönheti győzelmeit. Az ő tiszteletére építtette a nagyváradi székesegyházat. IV. Béla pedig a tatárok felett aratott győzelmét megköszönve Szűz Máriának ajánlotta fel lányát, Szent Margitot.
Szent István szándékát megerősítendő 1658-ban I. Habsburg Lipót király Mária oltalma alá helyezte magát, családját és országát, majd 1687-ben a máriavölgyi kegyhelyen ajánlotta fel Magyarországot a Magyarok Nagyasszonyának, amit 1693-ban a török alóli fölszabadulásért hálából a bécsi Szent István-székesegyházban ünnepélyesen megújított.
A sajátságos viszonyulás miatt a Magyarok Nagyasszonyának elterjedt ábrázolása kissé különbözik a keresztény világ megjelenítési formáitól; eszerint a Szűzanya fejét a tizenkét csillagú korona helyett a magyar Szent Korona díszíti, kezében (vagy a karján ülő gyermek Jézus kezében) az országalma és a jogar látható. Legtöbb esetben az általános álló ábrázolás helyett ülve mutatkozik. Ezekkel hangsúlyozza a keresztény ikonográfia, hogy nem egyes emberek, hanem egy nép védőszentje. A lábánál többször a törökök legyőzését jelképező félhold, vagy a magyar címer valamely formája látható.
A fentebb említettek mellett ismert hagyomány még a virágokból összeállított Mária-koporsó készítése vagy a virágszentelés. A megszentelt illatos füveket és virágokat később vagy a halott koporsójába tették, hogy Máriához hasonlóan ő is dicsőségre jusson, vagy az épülő ház alapjába, másutt a csecsemő bölcsőjébe, a fiatal pár ágyába helyezték. Úgy tartják, hogy e nap időjárásából a termésre is következtetni lehet: ha a Nagyboldogasszony napja fénylik, jó lesz a bortermés. A népi kalendáriumban a „két asszony köze”, azaz az augusztus 15-i Nagyboldogasszony és a szeptember 8-i Kisasszony napja közötti időszak mágikusnak számít. Ekkor kellett szedni a gyógyfüveket, kiszellőztetni a téli holmikat, a ruhaféléket, hogy a moly beléjük ne essen. A termékenységvarázsláshoz kapcsolódott, hogy ilyenkor „ültették a tyúkokat”, hogy az összes tojásukat kiköltsék, és gyűjtötték a mészben sokáig elálló „két asszony közi” tojást.
A Te nevednek dicsőségére – II. András magyar király keresztes hadjárata
(Magyar Kurír, Felvidék.ma, Vasarnap.hu, Szabadkai Katedrális és Árkádia folyóirat nyomán Szent Korona Rádió)
