Jelen cikkünk 2020-ban íródott, ám érvényét azóta sem vesztette el. A járványmizéria után a háború szellője csapdossa Európa arcát, a devianciák egyre nagyobb teret nyernek, de továbbra sem felejthetjük el, szemünk előtt kell tartanunk, hogy „A kereszt szilárdan áll, míg a világ forog.”
Nekem legkedvesebb fiam, Jézus! Mit fogsz te mívelni Nagypénteken? Legkedvesebb anyám, én azt neked mindjárt megmondom: föl leszek feszítve egy magas keresztfára, három rettentő vasszöggel kezeimen és lábaimon átverve. Odajön egy vitéz, lándzsával keresztüldöfi oldalamat, és abból vér és víz fog folyni. Atyám pedig küldeni fog két ápolót, úgymint Szent Jánost és (Armathiai) Józsefet, akik engem a gyászkeresztfáról levesznek. Te kedves anyám, rám fogsz nézni szent szemeiddel, megmosol engem szent könnyeiddel, és szent hajaddal fogod törölni véres testemet. Én pedig halva fogok feküdni a Szombat estvéjéig, mint aluvó kisded az ő bölcsőjében. Így hangzik népi imádságunk, az Aranymiatyánk nagypéntek napjáról szóló részlete. Az alábbi írás e jeles naphoz kapcsolódó katolikus liturgiai hagyományok és népszokások rövid foglalatát kívánja olvasóink elé tárni!
Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb ünnepe: Jézus kínszenvedésének, halálának és sírba tételének napja. Az Anyaszentegyház ősi hagyomány szerint nem mutat be szentmisét ezen a napon. Az egyházi év legmegrendültebb liturgiáját ünnepeljük nagypénteken. A szertartás ekkor három fő részből áll: az igeliturgiából, a kereszt előtti hódolatból, valamint a szentáldozás szertartásából.
A liturgia színe már előre jelzi a szenvedéstörténetet. A piros szín a vértanúság, a mártírság, a szenvedés színe. A pap piros miseruhában, némán vonul az oltárhoz, majd leborul az oltár előtt. A pap földre borulása az önmagát kiüresítő, az emberrel, a földdel azonosuló Krisztust jeleníti meg.
Az igeliturgia olvasmányai Jézus szenvedésének titkáról szólnak. Az ószövetségi olvasmány Izajás próféta könyvéből hangzik el (Iz 52,13–53,12): az Úr szolgájának sorsáról, az Igaz szenvedéséről szól, akinek áldozatát Isten elfogadta. A szenvedő szolga az ószövetségi Üdvösségközvetítő, a Messiás előképe. A szentleckében Krisztus mint az új szövetség igaz és tökéletes főpapja jelenik meg előttünk (Zsid 4,14–16; 5,7–9). Ezután hangzik el a passió. A János-evangélium (Jn 18,1–19,42) drámai módon idézi fel Krisztus kínszenvedését, halálát és sírba tételét.
A szentbeszéd után az egyetemes könyörgések következnek, amikor – lélekben a kereszt alatt állva – könyörgünk az Anyaszentegyházért, a pápáért, a papságért, a hívekért, a keresztségre készülőkért, a keresztények egységéért, az Ószövetség népéért, a zsidókért, az Egyháztól elszakadtakért, a nem hívőkért, valamint az ország, a társadalom, a világ vezetőiért és különösen a szenvedőkért. A tíz könyörgés után idén a járvány miatt külön egy tizenegyedik könyörgést iktatott be az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció, amelyben megemlékeznek mindazokról, akik gyászolnak, a betegekről és a halottakról.
A kereszthódolat szertartása a liturgia második fő része. Jézus keresztje mély értelmű, legszentebb jelünk, emlékeztet a megváltásra, Isten végsőkig menő szeretetére, és a szenvedő emberrel való szolidaritásra. Ezután következik a szentáldozás szertartása. A Miatyánk és az Isten Báránya elmondása után szolgáltatja ki a celebráns a szentséget. A zárókönyörgés elmondása után a liturgia befejeztével a pap teljes csendben távozik a templomból. A helyi szokásoknak megfelelően ekkor következhet a lamentáció, Jeremiás siralmainak a felolvasása.
Nagypénteken az esti szertartást megelőzi a délután három órakor végzett keresztút. A keresztút segít megértenünk a történelem drámáját, de bennünket, hívőket biztosít arról, hogy nem a halálé az utolsó szó, hogy nagypénteket követi a feltámadás, a jó győzedelmeskedik a gonosz felett, a szeretet győz a gyűlölet felett, a harmadnapra Feltámadt Krisztus győzelme hirdeti, hogy az utolsó szó Istené, aki maga az Élet.
A nagypénteki körmenetek, passiójátékok hagyománya a középkor óta virágzott. A nagypénteki passiók első hazai bizonyítéka a 15. századból ismert. A passió felolvasása és megjelenítése az események átélését szolgálta. A Szentsír, az Úr koporsója állítása a katolikus templomokban sajátos hazai, illetve közép-európai liturgikus fejlemény. A sír körüli díszőrség állítása valaha céhes, illetve jámbor társulati kiváltság volt. Csanádpalotán jézuskatona névvel illették őket. A nagypénteki ájtatosság része volt a kálváriajárás és a szent sír körüli virrasztás.
A pénteki napot a nép körében általában szerencsétlennek tartották, különösen igaz volt ez a nagypéntekre. Tiltották az állattartáshoz, földműveléshez kötődő munkákat. A tilalmak viszont elsősorban a női munkákra vonatkoztak, így nem mostak, nem fontak, nem szőttek nem szítottak tüzet, nem sütöttek kenyeret.
Az Egyház nagypénteken szigorú böjt megtartását kéri a hívektől. A 18 és 60 év közötti hívek legfeljebb háromszor étkezhetnek, és egyszer lakhatnak jól, valamint 14 éves kortól a húsételek fogyasztásától is tartózkodni kell. A hívek ezzel az önmegtagadással fejezik ki szeretetüket az Örök Főpap iránt, és a testi lemondás emlékeztet minket Jézus mindhalálig tartó szeretetére.
„Stat crux dum volvitur orbis”, vagyis „A kereszt szilárdan áll, míg a világ forog”. A karthauzi Szent Brúnó jelmondata illik a mi világunkra, hiszen körbeérte a járvány az egész földkerekséget, az orosz-ukrán háború körüli globális őrület a csúcspontjára hág a keresztény ember számára azonban szilárd fogódzó marad Krisztus keresztje. Háborúk, világégések voltak eddig is, de most jutott el a globalizált emberiség oda, hogy egyszerre mindenütt végigszáguld a betegség fájdalma és a halál félelme. Ez a fájdalmas külső körülmény elvisz bennünket Krisztus keresztjéhez, ahogy régi szép népénekünk mondja: „mert máshol nem lelhetek nyugodalmat lelkemnek”. Krisztus kereszthalála üdvösségünk forrása; világ és üdvtörténeti jelentőségű esemény; fordulópont a legnehezebb kérdésnek, a szenvedésnek és a halálnak a megértésében.
Források:
Nagypéntek – Jézus Krisztus halálának napja (Magyar Kurír)
Bábel Balázs érsek: Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak (Zak 12,10) (Magyar Kurír)
Tátrai Zsuzsanna – Karácsony Molnár Erika: Jeles napok, ünnepi szokások. Budapest 1997.
(Trón és Oltár – Szent Korona Rádió)