Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Debrecen: kislányukat kényszerítették lopni a kiilleszkedettek

Hazánk keleti részében sajnos nem ritka, hogy a kiileszkedettek terrorban tartják a helyi lakosokat. Most Debrecenben fosztottak ki egy boltot – ráadásul magukkal vitték kislányukat is, hogy megtanulja a „mesterséget”.

Kövesd nyomon a Szent Korona Rádió híreit Telegramon is!
Háborús, exkluzív anyagok, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

Egy debreceni ruhabolt alkalmazottjai tettek bejelentést a rendőrségre 2022. február 5-én arról, hogy lopás történt üzletükben. Az elkövetők több tízezer forint értékben tulajdonítottak el különböző ruhaneműket.

A rendőrök az ügy felderítésébe kezdtek, és hamar a látókörükbe került egy nyékládházi pár. A gyanú szerint a 35 éves nő és a 66 éves férfi háromszor jártak az üzletben, és összesen közel 160 ezer forint értékű ruhát loptak el. A 13 éves lányukat is vitték magukkal, akit rávettek, hogy segítse őket a bűncselekmények elkövetésében.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói lopás vétség, valamint kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt 2022. március 29-én gyanúsítottként hallgatták ki a szülőket. Mindketten részletes beismerő vallomást tettek és az otthonukban tartott kutatás során több, az üzletből származó ruhaneműt is lefoglaltak a rendőrök.

https://szentkoronaradio.com/blog/2021/02/24/rendorautoba-hajtottak-a-debreceni-katalizatortolvaj-ciganyok-hogy-mentsek-a-boruket/

https://szentkoronaradio.com/blog/2022/03/29/borsodi-hangulatkep-rendorokre-tamadtak-hogy-kiszabaditsak-a-jogosan-eloallitott-tesojukat/

https://szentkoronaradio.com/blog/2022/01/27/keresi-a-kutya-rendort-a-fenyegetozo-cigany-aki-a-testvere-nagykara-terdelt/

(Police.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.